Dtum
Login with Facebookk
1926 | Augusztus

A Vörösmarty Akadémia Közleményei

Több előkészítő értekezlet után junius 14-én délután 6 órakor tartotta a Vörösmarty Akadémia alakuló közgyűlését a Margitszigeten, Babits Mihály elnöklete alatt. Az alapszabályok kidolgozására kiküldött bizottság — Füst Milán, Kosztolányi Dezső, Nagy Zoltán — nevében Füst Milán előterjesztette az elkészült alapszabálytervezetet, amelyet részletes vita után az Akadémia végleges szövegében megállapított és elfogadott.

 

A további teendők intézésére végrehajtóbizottság küldetett ki, melynek tagjai az ideiglenes tisztikar: Babits Mihály, Móricz Zsigmond alelnökök, Schöpflin Aladár főtitkár, Tóth Árpád tikár és Füst Milán ügyész. Ezután a tagok létszámának kiegészítésével foglalkozott az alakuló közgyűlés és betöltötte az elhunyt tagok, nevezetesen Ady Endre, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Kaffka Margit és Kiss József helyét, úgyhogy a Vörösmarty Akadémia tagjai jelenleg a következők:

Ambrus Zoltán, Babits Mihály, Barta Lajos, Biró Lajos, Elek Artúr, Fenyő Miksa, Füst Milán, Gellért Oszkár, Hatvány Lajos, Heltai Jenő, Herczeg Ferenc, Ignotus, Juhász Gyula, Karinthy Frigyes, Kemény Simon, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Laczkó Géza, Lengyel Menyhért, Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond, Nagy Lajos, Nagy Zoltán, Osvát Ernő, Révész Béla. Schöpflin Aladár, Szép Ernő, Szini Gyula, Szomory Dezső, Tersánszky J. Jenő, Tóth Árpád.

Gellért Oszkár előterjesztette a Nyugat szerkesztőségének kérését, hogy az Akadémia küldjön ki három-három bírálót a Nyugat novella és kritikai tanulmány pályázatára. A kérésnek azonnal megfelelve az Akadémia a novella-pályázat bírálóiul Gellért Oszkárt, Kosztolányi Dezsőt, Osvát Ernőt, a kritikai tanulmány-pályázat bírálóiul Babits Mihályt, Osvát Ernőt, Schöpflin Aladárt küldötte ki.

Ezzel a közgyűlés véget ért.

*

A Vörösmarty Akadémiát újjáalakulása alkalmából a sajtó egy részében támadások érték, melyekre a végrehajtó bizottság a következő nyilatkozattal felelt: A Vörösmarty Akadémiát újjáalakuló közgyűlése alkalmából jobb és baloldalról politikai színezetű támadások érték, minek folytán a következő tények megállapítását tartja szükségesnek: Tagjainak névsora, mely a legellentétesebb világnézetű Írókat foglalja magában, bizonyítja, hogy a politika a Vörösmarty Akadémiából elvileg ki van zárva.

 

A Vörösmarty Akadémia csak irodalmi célokért, irodalmi eszközökkel küzd. Ép ez tette lehetővé, hogy minden más szemponttól függetlenül egyesüljenek azok a magyar írók, akiknek munkássága az utolsó 25 esztendőben a legmélyebb nyomot hagyta nemcsak itthon, hanem a külföld köztudatában is. Tisztán irodalmi elveitől semmi sem tántoríthatja el a Vörösmarty Akadémiát, amely el van tökélve arra, hogy a közönséget felrázza mai tespedtségéből és áldozatosan szolgálja a magyar nyelv ügyét. Ebben a meggyőződésben közönnyel halad el a jövőben minden illetéktelen támadás mellett.

A Nyugat minden közleményéért írója felel. A szerkesztésért felelős: BABITS MIHÁLY, GELLÉRT OSZKÁR, OSVÁT ERNŐ. A kiadásért felelős: KÁLDOR MIKSA igazgató. Kiadótulajdonos: NYUGAT KIADÓ ÉS IRODALMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.
Közgazdasági Hírek

Az Első magyar általános biztosító társaság folyó évi június hó 25-én tartotta 1924. évi rendes közgyűlését, amely az évi nyereséget 1,806.058,603 korona és az osztalékot pedig 70.000 koronában állapította meg.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98