Dtum
Login with Facebookk
1926 | December

Vasárnap délután iktatták be ünnepélyesen a Magyar Szittyák (Fascisták) Tábora első országos elnökét, gróf Teleki Sándort

Az ünnepségen, amelyet a Vármegyeháza disztermébe hivtak egybe, megjelent báró Perényi Zsigmond, Battenberg Lajos, Agorasztó Tivadar alispán, kimentette magát Raffai Sándor püspök. Megjelent azonkivül egész sereg feketeinges fiatalember, sőt a salgótarjáni Sasok is képviseltették magukat, a karzatot pedig megtöltötték a kiváncsi hölgyek, akik lelkesen tapsolták a szónokokat.

 

Az uj országos elnök eddig nem szerepelt a politikai életben. A nemzeti hadsereg századosa volt, azonkivül a nemzeti lovarda alelnöke, legutóbb pedig, amikor a nemzeti hadseregből kilépett, solti birtokára vonult vissza gazdálkodni, ahol - amint székfoglalójában kijelentette - rájött arra, hogy amikor a kormány és az állam oly heves harcot viv a destrukció ellen, egy Telekinek nem szabad hiányoznia a küzdelemből. A gyülést Jaczkovicz Iván nyitotta meg, aki fascista módon kézemeléssel üdvözölte bajtársait. Kijelentette, hogy "nem a világháboru tette sirba a nemzetet, hanem a destrukció és ezt megtorolni a szittyák legfőbb föladata".


- Négy évig hallgattunk - mondta -, de most már cselekedni fogunk. Első nagy tettünk az legyen, hogy megválasztjuk országos elnökünknek gróf Teleki Sándort. Szavait a fascista hallgatóság lelkes karlengetéssel helyeselte. Küldöttség ment a grófért, aki szintén karemeléssel üdvözölte a megjelenteket, bár kifogástalan fehér inget viselt. Beszédében kijelentette, hogy csak konstruktiv polgárt ismer, mert a jött-mentek, akiket általánosságban csak destruktiv elemnek neveznek, nem polgárok, hanem valami meghatározatlan fogalom. Bejelentette továbbá, hogy rohamcsapatokat szerveznek és bár nem akarnak állam lenni az államban, de elsők akarnak lenni a kormánynak a destrukció elleni harcában. Az ünnepi beszédet Havadi Barnabás tanár mondotta.


- A mai nap - mondta - történelmi dátum lesz a magyar nemzet életében, mert ma lépünk ki a porondra, mi szittyák, hogy tettekkel bizonyitsuk be létjogosultságunkat. Odatörtetünk majd ezután a miniszterek bársonyszékeihez, a bankvezérek párnázott ajtai mögé, a proletárokhoz, a falusi birákhoz és megfertőzünk, megmételyezünk mindent és mindenkit, mert mi betegek vagyunk, ábrándozók …


Egy heves fascista, aki nem értette meg hirtelen az alelnök szóvirágait, közbekurjantott:
- Nem vagyunk betegek!


A szónokot ez nem zavarta, tovább folytatta beszédét, a megbolygatott rend azonban sehogy sem akart helyreállni, ugy, hogy néhány perc mulva az elnök kénytelen volt berekeszteni a gyülést.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Gróf Teleki Sándor Egy szittya plakát
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98