Dtum
Login with Facebookk
1926 | Június

Pola Negri amerikai filmet csinált

Régi mondás az on revient toujours és biztos, hogy e mondás mögött szépséges érzések, emlékek és gondolatok rejtőznek. Ezt a régi mondást és a mögötte rejlő szépségeket erősíti meg az a film, amelyet most legközelebb fog a magyar közönség élvezni. Pola Negri, az egykor ünnepelt német filmprimadonna egy szerepre visszatért – legalább is elméletben- a német hazához, a német művészethez.

 

Legújabb filmje, amelynek címe A végzet leánya, Sudermann Henriknek, a nagynevű német írónak, egyik legszebb novellájából készült, német katonai miliőben játszódik le és hogy a visszatérés teljes legyen, még a rendezője is német: Dimitrij Buchowetzkij, aki most Amerikában dolgozik és akinek már nem ez az első Pola Negri-filmje.


Háromféle német zseni, a színésznő: az író és a rendező szövetkeztek arra, hogy az amerikai tőke erejével, az amerikai technika kitűnő felkészültségével tökéletes filmet csináljanak, és ez sikerült is. A végzet leánya az elmúlt hetekben Berlinben lázasan forró sikert aratott. Ennek a forró sikernek több oka volt.

 

Az egyik az, hogy maga a drámai cselekmény a német békebeli hadsereg miliőjéből vetetett. Sudermann tökéletes és fordulatos katonatörténetet írt meg ebben a novellájában, egy katonatörténetet, ahol minden megtalálható, ami a katonaéletben elő szokott fordulni. Megtalálható benne a nő, a szerelem, a szubordináció, a kaució, a romantika és a katonás energia.

 

Ezekből az elemekből szövődik a történet, amelynek középpontjában természetesen Pola Negri áll, ez az istenáldotta művésznő, aki egy kis boltilány szerepéből csinálja nagyszerű karakteralakitását. A kis boltilányba beleszeret egy hadnagy, akit a leány viszont szeret. De megjelenik a baj. Le kell tenni a kauciót, amit azonban csak a nagybácsi tud letenni. Amíg a tárgyalások és a megbeszélések folynak, az ezredes megismerkedik a leánnyal és gyors elhatározással feleségül veszi.

 

A hadnagy egy ideig tűri a helyzetet, majd rancontre támad közte és az ezredes között. Párbaj, amelyben a hadnagy súlyosan megsebesül, viszont a párbaj következtében az ezredes elválik a feleségétől. A szerencsétlen asszonyka beleveti magát az élet forgatagába, egy gazdag műbarát barátnője lesz. Még egy pillanatra feltűnik a szerelem a láthatáron, a boldogság int a szegény leány felé, de azután minden marad a régiben és a leány kiégett szívvel, szerelem nélkül, felesége lesz a műgyűjtőnek.


Pola Negri ismét nagy és ismét – Pola Negri, Dimitrij Buchowetzkij rendezése, amely a szűkös német viszonyok között is tudott értékeket produkálni, az amerikai eszközök segítségével valóban nagyszerű és értékes filmet alkotott.


A filmet január 7-én mutatja be az Omnia, Corso és Tivoli, és a három mozgószínház közönsége zavartalan élvezetet fog találni ebben a pompás produkcióban, amely Pola Negri egyik legérdekesebb filmjének fog bizonyulni a közönség szemében.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98