Dtum
Login with Facebookk
1926 | Június

Az olasz Chiavacci nyerte Európa tőrbajnokságát

Berti László második lett

A Margitsziget Buda felé eső partján a remekül fellobogózott MAC-pálya már korán délelőtt magas vendégeket fogad: öt nemzet reprezentánsait, akik Európa 1926. évi tőrvívó bajnokságáért szállnak síkra, míg a Pest felé eső oldalon a regatta színhelyét díszítik a zászlócskák százai. A szigeti tribünnel szemben rögtönözték a plansokat, a tribünnel szemben pedig vastribünt emeltek, hogy az Európa-bajnokságok előkelő közönsége kényelmes elhelyezést találjon.

Kár, hogy a kora reggeli eső után még délelőtt kilenc órakor, a verseny startja idejében is, olyan sötét felhők borítják az eget, hogy bizony alig százan-kétszázan merészkednek ki az előmérkőzésekhez, azok is jó meleg ruhákba burkolva. A legjobban a nagy melegekhez szokott olasz vívók fáznak, de még sem annyira, hogy mind a nyolc a középdöntőbe ne kvalifikálja magát.

De azért akad szenzáció már a délelőtt folyamán is. Gaudinit, a cremonai tőrverseny győztesét legyőzte Giellner Antal, a Tiszti VC kitűnő vivója, sőt még az osztrák Berger is. A hét magyar vívó közül Hajdu János és Kalnitzky Gusztáv esik ki az előmérkőzésekből, úgy hogy a középdöntőbe 8 olasz, 5 magyar és 3 osztrák tőrvívó kerül.

Gaudini kiesik a döntőből


Az 1. csoport hozta a verseny legnagyobb meglepetését. Az óriási Gaudini, a cremonai válogató verseny győztese csak egy győzelmet tudott kivívni és így kiesett a döntőből. Véleményünk szerint Gaudini kiesése teljesen reális volt, hiszen már előmérkőzési csoportjában nehezen nyerte asszóit.

Kiesése igazolta az előmérkőzésben szenvedett vereségeit és azt, hogy rendes formáját meg sem tudat közelíteni. A csoportból a nagyszerű Bini került ki győztesen, aki mutatott formájával a favoritok sorába emelkedett. Szenzáció volt a fiatal Dunay elsőrendű teljesítménye, aki 3 győzelemmel mint a csoport második helyezettje jutott a döntőbe. Feltűnést keltett, hogy az idei olasz kardbajnok, Sarocchi egy győzelmet sem tudott aratni.

Berti veretlenül végez a középdöntőben

A II. csoportban vívott Berti László, aki tüneményes stílusban verte összes ellenfeleit. A helyezésben ugyan holtversenybe került az 1. helyre Carniellel, de viszont Carniellenek volt egy veresége Bertitől, Berti pedig az utolsó mérkőzést nem vívta le Pignottival, mert az a végeredményt nem befolyásolta volna.

A 3-ik volt Pignotti. A döntőbe jutást jelentő 4-ik helyre holtverseny volt Lion, Rády és Rosinetti között, akik közül jobb tusaránnyal Lion került a döntőbe. Rády kiesését főképen az egyik zsüri tagnak, az olasz Canovának köszönheti, akinek bíráskodásával a szakemberek egyáltalában nem értettek egyet.

Chiavacci nagy nehezen jut be a döntőbe


A csoportot nagy meglepetésre a fiatal Marzi nyerte meg. A 2. helyre Rozgonyi György dr. került. Chiavacchi a versenyt csak erős küzdelem után jutott be a döntőbe és ha Gfellner elleni mérkőzését döntő tusra meg nem nyeri, úgy ő is Gaudini sorsára jutott volna és az erős balszerencsével szerepelt Gfellner lett volna helyette a döntő szereplője.


Győz Chiavacci


A tőrbajnokságot a késő éjjeli órákban fejezték be, a következő eredménnyel:
1. Chiavacci (olasz) 9 győzelemmel, 2. Berty (magyar) 7 győzelem, 3. Pignotti (olasz) 6 győzelem, 4. Bini (olasz) 5 győzelem 29 tus, 5. Ettinger (osztrák) 5 győzelem 35 tus, 6. Morsi (olasz) 4 győzelem 32 tus, 7. Rozgonyi (magyar) 4 győzelem 35 tus, 8. Carniel (olasz) 3 győzelem, 9. Lion (osztrák) 1 győzelem 42 tus, 10. Dunay (magyar) 1 győzelem 43 tus.

Rozgonyi utolsó asszóit sérülten vívta le, amennyiben egyik mérkőzésen altestén súlyos szúrás érte, úgy hogy a verseny végeztével a mentők szállították haza.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Marzi - Bertinetti epée-asszó Az epée-verseny külföldi résztvevői Az olasz tőrvívók csoportja Chiavacci Európa tőrvívóbajnoka Berti László ezredes, a tőrvívás második helyezettje
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98