Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1926 | Május

A Jókai-ház állatvilága

A ház barátai

 


Az állattársadalom főtámaszai, komoly pillérei, emberi erények mintaképei, utolsó vigasztalók nagy csalódások után, - szépszemű kutyák, - de sokat szenvedtem én általatok valaha! Szenvedtem, mert túl sokan voltatok a Jókai-házban, különböző állású, nagyságú, karakterű kutyák, - mert folyton ugattatok, nem tudtátok a szobatisztaság tanait, - s főleg, mert sokszor, de milyen sokszor! nekem kellett egy nálamnál nagyobb bottal igazságot tenni köztetek, ha ettetek, ha baromfivadászatra indultatok, ha marathoni-versenyt futva, agyongyúrtátok a virágágyakat, - s ha a tavasz parancsára párviadalra keltetek Sylvia vagy Zuleika kegyeiért.

Annyit szenvedtem általatok, hogy végre mindent meggyűlöltem, ami kutya. Csak sokkal később láttam be, milyen igazságtalan voltam általában is, - főleg pedig egyes kivételekkel. Micsoda egész rendkívüli lényeket produkál a kutya-faj. A svábhegyi gazdaság valami amerikai farmhoz hasonlított. Terjedelmes, alacsony ház, - primitív, de kedélyes, felséges kilátással.

Sok istálló, szín, félszer, mind házilag készült. Óriás fák, főleg hársak. Gyümölcsös. Sok, sok virág, minden rendszer nélkül, gyönyörű, természetes, festői foltokban, zuhatagokban. Rózsaerdő és élettől duzzadó szőlő. Szőlőlugasok, - öreg lépcsők, tele gyíkokkal, kik a napon sütkéreznek.

És sok, sok állat. Négy ló, négy tehén, szamár (no ez már csak egy) és valóságos kutya- meg macskafalka. És persze disznók, libák, kacsák, pulykák, gyöngytyúkok, gólya, daru. Minden virul, díszlik. Békességben, barátságban él egymással. (Elgondolni, hogy ez a kis vad, ős paradicsom egyórányira van a Váci utcától!) A fák tele mókussal, madárral. A mókusok pisszegnek, ugatnak, a madár énekel, szarvasbogár zúg. Méhek jönnek zümmögve a szomszédból.


És ez a sok, sok állat mind kap valami csodálatos, hihetetlen tulajdonságot Jókai portáján. Kutyák, macskák hősök, mártírok. Malac kávét iszik bögréből, ölbe ül. Kakas monogám házasságban él. Pézsmakacsa házőrző állat. Hogy a szarkák, varjak mi mindent tudnak, azt elmondani se lehet. Hihetetlen, mesevilág így együtt, - de külön-külön mind igaz, való. Voltak, éltek, ismertem, szerettem őket.

Papa, mama és én is egyformán szerettük az állatokat. (Talán az egyetlen nyugvópont, ahol megértettük egyszerre mindhárman egymást.) Mindegyikünk obszervált, - külön-külön és együttesen. És aztán mindent elmeséltünk asztal után egymásnak. Csak abban tértünk el, hogy papa kedvencei a madarak voltak, mamáéi a kutyák, enyémek persze a macskák.

Innen indultam ki, - ide is térek vissza. A kutyák.

Gyerekkorom rémei, az apró ölebfajták. Aprók és apró, közönséges a jellemük. Az unatkozó emberiség műállatja. Gyáva, hencegő, irigy, affektált. Minél kisebb, annál geilabb, tisztátalanabb. Annál több csúf szokása van.

Ragaszkodók, az igaz. De náluk a ragaszkodás nem a nagy kutyák mély, meleg barátsága, hálája, imádása, óvó, védő, tüzön-vizen keresztüli hűsége: ők ragaszkodnak, mert oltalmat találnak a gazdánál, mert félnek, fáznak.

Milyen hencegők, gyávák! Messziről megtámadnak nagy, komoly, okos kutyákat. Visítva ugatnak rájuk. Ez lenézi, megveti őket. de ha türelmét vesztve mégis megmozdul egyszer, - az aprók eszük nélkül rohannak, vonítanak segítségért s egy óráig reszketnek utána. Amint újra biztonságban vannak, - kezdik előlről az egészet. Akár a kis stréber kétlábúak.

Kaparja magának a jó helyet, - irigy a másik állatra, de legjobban a fajtájára. A legtöbb ostoba is. Papával közösen szenvedtünk tőlük, közösen utáltuk őket. De valamennyi között különösen egyet, egy szerecsen nőt; Othellónak hívták (Szegény Othelló nem érdemelte meg, se hogy nő legyen, se olyan förtelmes.) Ó, ez a kis szerecsen nő mindezen fennemlített "erények" kivonata volt.

Teljesen kopasz teste állandóan rángatódzott, mintha a bőre plisszírozva lenne. Nem volt tiszta fekete, de olyan émelyítő rózsaszínes-barna, mint a viziló. Megjelenése báját állandó erotikus izgatottság emelte. A legforróbb nyári napokon is fázott, vacogott. Az a pár szőrszál a homlokbibircsóján és a farka hegyén még furábbá tette meztelenségét. Hisz volt téli, nyári, tavaszi, őszi ruhája (külön kis kofferben álltak), de ez mind nem volt elég. Ő fázott rendületlenül.


A mai eszemmel tulajdonképpen sajnálom a kicsavart emberi ízlés nyomorult kis áldozatait. Beteg testben beteg indulatok. (Ezek az antipatikus vonások ugyan a legtöbb normális kis kutyát is jellemzik, - de persze ilyen erős mértékben csak ezekben az erővel, emberi akarattal elcsenevészesített kis vakarcsokban vannak meg.)

De hát akkor gyerekfejjel persze erre nem gondoltam, csak gyűlöltem, utáltam őket.  Persze, az örökös fázás a szobatisztaság szabályai alól is felmentette őket. Ő szerecsen, ő extra, ritkaság, - neki minden szabad. Undorító szaglászódása, vakaródzása is mint nemzeti sajátosság lett elkönyvelve.

Ha reszketett a kis kedves, - cirógatták, - pedig mindig reszketett valamiért: ételért, illatokért, gavallérokért, - vagy irigységből, ha más kutya kapott valamit. Egy szóval kedves volt.

Egy este papa s az én nagy megkönnyebbülésemre nem jelent meg az asztalnál. Hová lett? Az összes cselédek mozgósítva lettek a keresésére. "Othelló, Othelló!" hívták, csalogatták. Hiába. Nincs. Vajon mi lett vele? Megölték? Elrabolták? Nincs. Egyszerre őrült sivalkodást hallunk. Svihihihihi, - svihihihihi. Ez csak Othelló lehet!

Ő volt! Rohant le a holdvilágtól élesen megvilágított hegyoldalról. Valami titokteljes furcsa kopog utána. Mi lehet? Testének abba a részébe, ahol ülni szokás, egy nagy konyhavilla volt beszúrva, - az kopogott minden mozdulatára. Olyan volt, mint egy vasvillás kis ördög. Tökéletes! Alig lehetett belőle kioperálni, - pedig a majoros katonaviselt ember volt.

Derék szakácsnő! (mert csak valamelyik szomszéd-konyha bosszúja lehetett.) A gyengébb szívűekért még hozzáteszem, hogy nem kell aggódni érte, - másnap kutyabaja volt. Egyszer vacsorához ültünk. Pompás ropogós malacot hoz a leány az asztalra. (Jókai egyik legkedvesebb étele.)

Mindenki örömmel, harckészséggel veszi kezébe kését, villáját. Csengetnek. Mi az? Nálunk vendég este kilenc órakor ritkaság! Egy férfi keresi a nagyságos urat. Puska van nála. Általános izgalom. Mama, ki mindig féltette az urát, megijedt, rablót, sőt gyilkost sejtett. - Menjünk hallgatózni. Ha kell - megvédeni! Mentünk. Elől mama, utána én, leghátul a szobaleány.

A malac azalatt ott maradt az asztalon. Mama a kulcslyukat foglalta el, - onnan adta le a jelzéseket.
- Gonosz arcú ember. Rosszat akar! A puskát a falhoz teszi. Vajon ez mit jelent? Még sincs baj! A svábhegyi erdőkerülő, - ikrei születtek; papát keresztapának hívja. Elszégyelltük magunkat, csendesen visszavonultunk. Csak ki ne hűlt volna az a malac Az a malac! Hol van az már - hol?

A terített asztal közepén áll, mind a négy lábát szétvetve, nem a malac - de Othelló. Fölmagasztalt ábrázattal s két nagy füle ég felé tör a mondhatatlan gyönyörtől. Itt van Othelló! De hol van a malac!?
Hová lesz Afrikában egy sült misszionárius? De elbúcsúzom tőle s vele gyermekkorom egyik állandó györtelmétől. A rossz is elmúlik, nemcsak a jó.

Volt még sok kis kutya, de azok mind csak halvány lenyomatok az afrikai nő mellett. Kihagyom az átmeneti, középkutyákat és a tömeget. Csak a Jókai-hősöket keresem ki, - A Newfundlandi-, Garamszegi-, Juhász-kutya-, Bíró Uram-, Romantikus lovagokat.

Ezeket csak tisztelni kellett. Még fiatalok, sok velük a baj. Kár. Sok szerepe van a botnak. Sok csipke, Überzieher, papucs siratja ifjú életét. No hiába, ez velejár. De ha megnőnek, megérnek s minden érzésük, cselekedetük nemesvonalú lesz. Jóság, értelem sugárzik róluk. Ezek az emberek barátai, nem tányérnyalói.

Gyertek fekete Nero, fehér Bodri, vörös Kúnó, gyertek. Nero maga az öntudatos tisztultság, az Überhund! Róla nem lehet semmi mulatságosat mondani. Gentleman, akinek véletlenül négy lába van és nem tud beszélni. De végre is annak sem ő az oka.


Olyan volt kutyának a kutyák között, mint a bazalt a többi szikla között. Hatalmas, nemes, sötét. Életcélja: különb lenni, más társadalmi pozícióval bírni, mint a többi kutya. Középlény lenni emberek és kutyák között. Ha a többi állattal akartak neki enni adni, - nem fogadta el. Képes volt megsértett önérzetből egész nap koplalni.

 

Pedig soha nem volt irigy, nem ugatott idegen kutyákra. A macskák meg mind a hátán aludtak. Még kis malacokkal is eltréfált, - de a tekintély az más. Amint a bazalton nincsenek apró törések, úgy neki sem voltak apró kutya-tulajdonságai. De ha megharagudott, olyan volt, mint a mennydörgés. Nagy is volt a becsülete!

Mikor férjhez mentem, már öregedett. Asztmás volt. Nehézkés lett. Ha elvittük sétálni, csak lassanként, öregesen döcögött mellettünk, utánunk, ahogy bírta. De míg fiatalon egyeduralkodó volt, öregsége meg lett keserítve. Váratlanul vetélytársat, méltó vetélytársat kapott. Kúnót, - egy csoda ír Settert, - Rudolf főherceg falkájából származó vért. Kétéves aranycsoda! Mint egy szőke page a középkorból.

Szegény Nero! Mennyit szenvedett! Megtanulta, mi a féltékenység. Szenvedett, de milyen urasan! Azok a szomorú, szomorú szemek. De soha nem bántotta fiatal ellenfelét. Igazságos volt! Inkább szégyellte saját öregségét, asztmáját. Adta a fiatalt. Szívfacsaró volt!

Ha Kúnó nem fért a bőrébe s fiatalsága teljében ficánkolni, futkosni kezdett, - ő is akart, próbálta. Persze, csak percekig bírta. Elmaradt lihegve. Mikor azt hitte, nem látjuk, - elbújt köhögni, vagy lefeküdt pár percre s amint meglátott minket, megint kezdte a fiatalt játszani, akár egy vénülő színész, aki fél, hogy észreveszik, hogy nem tapsolják többet.

Teljesen lelki okokból szenvedett. Furcsa ilyet mondani, de nem mertünk tapintatlanok lenni. Nem mertük elárulni, hogy sajnáljuk. Tiszteltük a szenvedését, mintha ember lenne. Meghalni is oly szépen tudott, mint egy öreg filozóf, vagy görög bölcs. Sírt ásattunk neki egy nagy diófa alatt a kertben. Körülálltuk. Papa, az uram és én. Úgy éreztük, szegényebbek vagyunk egy igazi jó baráttal. És az mindig szomorú, akárhány lábon jár is az a jó barát.

De az ember szívtelen. Le roi est mort, vive le roi! Kúnót fél Pest ismerte. Élete rövid, de ragyogó! Fogalom volt! A szépség és műveltség fogalma épp úgy, mint a macskák közt Rara. Karcsú testét mintha vörösrézből öntötték volna, úgy csillogott. pompás, lengő farka gyönyörű ívben hajlott. Mozgása stilizált, járása, mintha versbe lenne szedve, - muzsikált. Fül helyett hosszú göndör fürtök. ha felemelt egy virágot, zsebkendőt vagy egy koronát, - micsoda balett-gráciával tette!

Mi főleg lelki és társadalmi kultúrájáért szerettük annyira. Teljesen kívül állt a kutya-erkölcsökön s szokásokon. Soha semmit sem akart bővebben kitapasztalni! Illatok, nyomok létezéséről nem vett tudomást. Kutyák iránt, akár hölgyek, akár urak legyenek is azok - nem érdeklődött! Társaságban soha nem vakaródzott! Ajtót mindig maga nyitott magának. Néha másoknak is.

Az utcán úgy járt, mint Psylander vagy Valentino, - fishing for compliments. Azért járt, hogy bámulják, - de csak a jólöltözött urak és hölgyek. Arisztokrata volt. Kegyes, - de hideg a tömegbámulattal szemben. De ha sár volt, nagyon piszkos élvezetnek találta a gyalogjárást, szemrehányóan emelgette megvizesedett lábait, mintha azt mondaná: "Könnyű nektek, a ti cipőtöket a Juli pucolja, - de nekem magamnak kell! Hol itt az igazság?!"

Ha meglátott egy fiakkert, odarohant, beleült s hozzánk igazította.  Mélységesen lenézett, ha nem fogadtuk el. Ő is, meg a kocsis is. Milyen urak! Ilyen kutyát tartanak és gyalogoltatják a sárban! De nyájas mosollyal jutalmazott a mindennapi parfum-cseppért szép homlokára. Pár vendég még kezet is csókolt neki.

Természetesnek találta. Szívügyeit könnyen és hidegen intézte. Minden évben egyszer tavasszal eljött egy elegáns öreg úr kocsival, elvitte egyheti kirándulásra, hazahozta, ő vett egy illatos fürdőt - s fütyült a nőkre jövő tavaszig.

 


Voltak szenvedélyei is, például a cukor, főleg a Gerbeaud. (A vendégek rontották vele. Fájdalom, nemcsak őt, de a fogait is!) Cukorért aljas hízelgésre is adta magát. Általában, nem volt olyan nagyszabású, mint Nero. Voltak erős szimpátiái és antipátiái, de cukorért lekűzdötte őket és például ha nem voltunk odahaza, - minden kicsit jobban öltözött vendéget (akiből Gerbeaud-ot kinézett) egyforma nyájassággal fogadott.


Fogadott? Bevezetett a szobába, fejével intett a dívány felé s ha az megértette, maga is elébe ült, kezet adott, csóválta a farkát, - csakhogy nem kezdett diskurálni: Hogy van? Hogy érzi magát? Justh Zsiga, Pekár és Mednyánszky voltak a kedvencei. (Medinek sok Gerbeaud-jába kerülhetett egy ilyen külsőségekre adó világfi barátsága.) Általában nagyon rázta a rongyot. A főtt tésztát meg nem ette volna a világért se. Az nem uraknak való!

Egyszer délben nyúl volt makarónival. Kúnó nagy- és mély értelmű sóhajtásokkal ült az asztal alatt.
Papa tréfából adott neki egy szál makarónit, vajon megeszi-e? Mit csinál vele? Keresztényi alázatossággal elvette, elkezdte rágni, meg voltunk hatva s nem néztünk rá többet. Eszünk tovább, - már a tésztánál tartunk. De furcsa! Kemény lehetett az a makaróni! Még mindig hallatszik a rágás.

Odanézzünk. Kúnó ül méltóságteljesen, kötelességtudóan, szemrehányóan és rág. Egyre rág. De mi ez a fehér hosszú az ujjai között, alatt? Mutasd csak, Kúnó... a makaróni! Kúnó, Kúnó! Hazudj, de jól. Ezt még meg kell tanulnod az emberektől! Azoknál ritkán látszik ki a makaróni. (Papának ez az eset annyira tetszett, hogy szállóige lett nálunk: "Kilátszik a makaróni." De legmulatságosabb akkor volt Kúnó, mikor Masa született.

Eleinte nagy megbotránkozással vette tudomásul: új állat jött a házhoz, aki mindig ordít, napról-napra illetlenebb és senki se veri meg, mindenki vele törődik. Kúnó szégyenli magát helyette!

Fi donc! Micsoda primitív állat lehet! Leírhatatlan szemrehányó tekintettel nézett rám, ha a kis jövevény az általa oly szentnek tartott társadalmi rendet lábbal taposta. Mintha ezt mondaná: ha ezt én csinálnám! Kedélybeteg lett. És ez így ment (már egész kedélytelen volt a viszony Kúnó és mi köztünk), ment mindaddig, - míg a kis jövevény egyszer megállt előtte. Fölállt - két lábra - és lépett egyet!

Abban a percben megértette, ez a kis valami nem állat, ez ember! Ha gyenge is, csepp is, de a világ ura, ember! Ember, a kutya Istene. A Maeterlinck kutyájának "kis istenkéje." Én szolgálok neki, ő parancsol. Szent az ő akarata az én fajomnak. Az övé vagyok! És azontúl szolgálta boldog alázattal, megdicsőülve, őrizte, az álmát virrasztotta. Szegény Kúnó. Amilyen szép, derűs, vidám volt az élete, - olyan szomorú a halála.

Nagybeteg lettem. Hetekig nem láttam Kúnót. (Ha talán benn volt is néha a szobámban, lázzal küszködve nem vettem őt észre.) Vele szegénnyel senki se törődött. Körülöttem forgott minden.
Mikor jobban lettem és először felöltöztem, felkeltem, - Kúnó szomorúan, fáradtan vánszorog hozzám - óriásra dagadt fejjel. Őrülten megijedtem. Mi történt ezzel a szegény állattal? Rögtön vitettem az állatgyógyintézetbe.

Csonthártyagyulladás a sok cukortól. Operálni kell. Megtörtént. Sikerült. Nyugodtan utaztam el harmadnap gyógyulni a tenger mellé. És ott voltam hat hétig. Hazajövet, - már egészségesen, - keresem Kúnót. Hol van? Könnyek jönnek Árpád szemébe. Nem merték megírni, míg beteg voltam, de Kúnó nincs, Kúnó meghalt, titokteljes módon.

Az operáció tényleg jól sikerült, - orvosilag egészséges volt, jól volt. És ő hetekig mégse evett, lázas volt, búsult, búsult, - végre egy reggel holtan találták. Sohase hittem el addig, hogy lehetséges legyen: kutya megdöglik a gazdája utáni vágytól. Nem bírta megérteni, hogy ő beteg, kínozzák és én elhagytam magára, idegenek között. Ezt a fájdalmat nem bírta el a középkori szőke page szíveBelehalt.


Ha Nero táblabíró, - Kúnó aranyhajú page, - Bodri a magyar alföldi parasztgazda. Hatalmas, hófehér komondor. Ázsiai a karaktere is. Nem művelt, de csupa józan ész. Nem azt tudja, amit tanult, de tud a maga ravasz módja szerint mindent. Kombinálni furfangosan, nyugodtan. Nem egyes embert szeret különösen, de a szent "Otthont", a házat, családot. Takarékos, életrevaló. Nem vágyik szép szobába, szőnyegek, vánkosok közé, - csillagos ég kell neki takarónak, széna párnának, ágynak.

Egyszer, egy napon eltűnik a házból a szép, szelíd szemű, hangú főisten. És nemsokára ezután nagy sürgés-forgás, - Bodri már rosszat sejt, - ládákat cipelnek, búcsúznak, cselédek sírnak, - és eltűnnek a többi kutya-istenek is. A kapun, a rácsos kapun mennek ki. Biztos, majd ott fognak visszajönni is. Szegény Bodri, nem is sejti, hogy két évre költöztek el, messze Firenzébe. Nem sejti, - és vár. Vár, rendületlenül a rácsos kapu előtt. Vár, és bámul ki a Bajza utcára.

Hiába hívja, csalogatja Katka, a hűséges Katka, aki a házat őrzi Bodri segítségével, hiába kínál ételt, italt: Bodri nem mozdul, vár, egyre csak vár. Lehullott a levél, lehullott a hó is. Újra tavasz lett, - és Bodri még mindig vár. De vártak mások is, ismerősök, jó barátok, sokan, akik szerették annak a háznak a lakóit. Eljöttek kérdezősködni Katkához, - a magányos házra egy pillantást vetni. Bodrit mindig ott találták az utcára bámulva. Híre ment szájról-szájra. Most már jöttek sokan külön azért, hogy a hű kutyát lássák, megcirógassák.

Könnyezve beszélt róla az egész baráti körünk, - valóságos regényhőst csináltak belőle. Pósa Lajos verset írt hozzá, - egyik legszebb, legmeghatóbb versét. Mindenki örömet akart neki szerezni, - cirógatással, jószóval, verssel (vajon annak is örült?), míg végre prózaibb lelkek nyalánkságokkal kezdtek kedveskedni. Eleinte megvetően elutasította a materiális élvezeteket. De, Istenem, mindenbe beleún, belefárad valaki. Bodri is beleúnt a nagy lelkiségbe.

Kezdett érdeklődni a nyalánkságokat hozó tisztelgők iránt is. Mind jobban és jobban, míg végre rájött, hogy tulajdonképpen a fizikai jólét, földi örömek lehetnek lelki sebek gyógyítgatói néha. Kezdett ínyenc lenni, hasacskát kapni, mind nagyobbat, nagyobbat. És a has növekedésével fogyott a lelki bánat. De ő ravasz, diplomata volt. Tudta, csak addig kap jó falatokat, amíg a Bajza utcára bámul. Hát bámult azontúl is, szentimentális arccal.Üzletet csinált magának a hűségből. Politikai befektetés lettünk nek.Mikor megérkeztünk, örült, megismert, nagyon örült, de azért leste még a kaput azontúl is...

Egy évvel ezelőtt, ha megérkezünk, nem leste volna többé. Hiába. Az emberek korrupciót csinálnak mindenütt, még az állatok között is. Kövérsége okozta egész szokatlan végét is. Tán egy évvel hazajövetelünk után elkezdtek a nagy, jóltáplált kutyák tünedezni a környéken. Itt is, ott is. Bodri is eltűnt egy szép napon. Sajnáltuk, megsirattuk, nem értettük a dolgot. Végre egy újsághír kiderítette a szomorú valót: elfogtak egy hentest, akinél harminchat kutya-koponyát találtak.

Szegény Bodri! Ennél már Jókai se írhatott volna kalandosabb kutya-sorsot. Életében költők éneklik meg, - holttetemeit pedig megeszik, mint hízott birkát!

 

És most még egy hisztérikus, gyönyörű, fekete selymű pudlidémonról pár szót. Férfigyűlölő volt. Félreértett, meg nem értett nő. Ételt nem evett, csak cukorból és feketekávéból élt. Minden órában brómot kellett neki beadni, - így írta elő az állatorvos!

És, - no de ezeket már el se mondom. Úgy se hinnék el. Ha ma élne szegény Pompon, biztosan cocaint akarna enni. Eaton-frizurát kívánna és a párizsi divatszín után lilára festetné a ruháját. Modern nő volt!

 

Feszty Árpádné

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Jókai a svábhegyi szőlőjében Jókai svábhegyi Nyaralója Feszty Árpád műtermében feleségével és apósával, Jókai Mórral Jókai szobra a Svábhegyen
HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Bolgár-török megegyezés
Bulgária és Törökország az első világháborút megelőző ötszáz évben,...
A vidéki pénzintézetek feladata A vidéki pénzintézetek feladata
Egy időben többször irtam a Magyar Pénzügy-ben a községi...
Detektivek egész raja üldöz egy gavallér tolvajt, aki közben előkelő bárokban pezsgőzik és elviszi a társaságában mulató hölgyek és urak bundáit Detektivek egész raja üldöz egy gavallér tolvajt, aki közben előkelő...
Raffinált tolvaj évek óta nem tudott olyan ügyesen bujkálni a...
Könyvek fiatal leányok számára Könyvek fiatal leányok számára
Az ifjú leányok számára, a kik a gyermekkönyvek olvasásából már...
Goethe és a testi nevelés Goethe és a testi nevelés
Ennek a czímnek láttára az olvasónak egyik része azt gondolná, hogy...
Brüll Alfréd Konstantinápolyban Brüll Alfréd Konstantinápolyban
Brüll Alfréd, az MTK elnöke, aki eddig mint a Magyar Vörös Kereszt...
Az eddig elért legalacsonyabb hőmérséklet Az eddig elért legalacsonyabb hőmérséklet
Kamerlingh Onnes, ki évek óta a hélium folyósításával és igen...
Bernben 3:1-re kikapott a magyar válogatott Bernben 3:1-re kikapott a magyar válogatott
Svájc – Magyarország 3:1 (0:0) A magyar válogatott csapat a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98