Dtum
Login with Facebookk
1926 | Október

Wolffék és Ripkáék közös blokban egyesülnek

Ma vagy holnap este közös értekezletre gyülnek össze a Wolff-párt és a Ripka-párt tagjai, a kinevezett törvényhatósági bizottsági tagok jelentékeny része és rajtuk kívül eddig még ismeretlen nyolc-tiz bizottsági tag és a demokratikus blokkal szemben létrehozzák a törvényhatóság uj alakulatát, az ugynevezett "polgári blokot". Az uj csoport, amely magához számitja a Sipőcz-féle tanács tagjait, már közös szavazólistával vesz részt az alpolgármesterválasztáson, valamint a tanácsnokok és a tisztviselők választásán is.

 

Az értekezleten határozatot hoznak, hogy minden irányban egyértelmüen fognak müködni, a fölvetődő kérdésekben egységesen járnak el és minden szavazás alkalmával együtt szavaznak. Ez az alakulás nagyban hozzájárul a városházi helyzet tisztázásához, mert igy a Kállay-Ripka-párt és a Wolff-párt között elmosódik minden eddigi látszólagos határvonal és a közgyülésen is kialakul a nemzetgyülési egységes párt, amelynek koncertjében itt Wolff lesz a karmester, Csilléry és Buday a nagydobosok és Kállay Tiborék fuvoláznak hozzá. Az uj alakulásról beszéltünk a Wolff-párt egyik vezető tagjával, aki a következő kijelentéseket tette.


- Már megvan az elvi döntés, hogy a Keresztény Községi Párt és a Ripka-párt közös blokban egyesül és a csoporthoz ezenkivül még tizenöt bizottsági tag csatlakozik. Ez utóbbiak pártonkivüli csoportot alakitanak. A Ripka-párt uni sono bejelentette csatlakozását, az a tizenöt bizottsági tag pedig, akiknek nevét még nem hozzuk nyilvánosságra, irásban közölte belépését. Az egyesült párt neve "Polgári Blok" lesz. Formailag hétfőn vagy kedden fogunk megalakulni. A tömörüléssel el akarjuk érni, hogy már most, az alpolgármester- és tisztviselői választáson kierőszakoljuk a győzelmet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Wolff Károly Ripka Ferenc Sipőcz Jenő
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98