Dtum
Login with Facebookk
1925 | Február

Ripka vasárnap Budán ujra lesujtó kritikát mondott Wolffékról

 A Ripka Ferenc kormánybiztos vezetése alatt álló polgári párt az I. választókerületben, a Déli vasut helyiségében levő Budai Társaskörben, vasárnap délben tartotta alakuló gyülését. Az alakulásnak azért tulajdonítottak nagyobb fontosságot, mert éppen Wolff Károly bevehetetlennek hirdetett fészkéről, a Vár egyrészéről van szó, amelyet a keresztény községi párt erősségének tartanak ma is. Az alakuló gyülést dr. Baránszky Gyula nyitotta meg, aki megindokolta, hogy miért hagyta ott Wolffék táborát.


A keresztény községi párt - ugymond - négy éven át csak gyülölködött és szította a széthúzás szellemét, de alkotni semmit sem tudott! Minket nem azért küldtek be a polgárok a városházára, hogy a saját érdekeinket szolgáljuk, hanem, hogy a polgárság akaratát érvényesítsük. A főváros törvényhatósága a Wolff-rezsim alatt állandóan oktalan ellenzéki politikát folytatott és ez volt az egyik oka, hogy nem tudott boldogulni.


Dr. Ripka Ferenc azzal kezdte beszédét, hogy a budai polgárság visszaóhajtja nagynevű városvezéreinek, néhai Szebeny Antalnak, Hegedüs Jánosnak és Kander Károlynak szellemét. Ez a három férfiu váltotta ki Budán az igazi nemzeti és keresztény gondolatot a községi életben. .Miért nem sikerült ez az elmúlt törvényhatósági rezsimben is? Azért, mert amíg az említett három nagynevű budai vezérünk a keresztény nemzeti gondolatot csak célnak, tekintette, addig az elmúlt rezsim azt eszköznek tekintette és meg is akart élni belőle. Es a gondolat pedig nem a romboló, nem a széthúzó erőket jelenti. Nem lehet kifelé nemzetinek, kereszténynek tenni, befelé pedig nemkereszény módon élni Mindenki várja a mentőkezet, amely ezen sivárságból kivezessen bennünket. Meg kell állítani a gyülölködés, a rombolás munkáját! (Ugy van! Hosszantartó taps.) Községi programunk kardinális pontja, hogy a nagy politikát ki kell küszöbölni a törvényhatóság terméből és a törvényhatóságot vissza kell adni nagy szociális hivatásának.


Nem a felekezeti, nem a faji kérdések, hanem a megélhetés, kérdése a fontos!


A város életéhen előforduló kérdések 90 %-a gazdasági természetű, tehát a gazdasági kérdést kell a törvényhatósági élet tengelyébe állítani. Ripka ezután arról beszélt, hogy a városházán a tultengő üzemi politikát vissza kell szorítani abba a mederbe, amelybe való. A kereskedő és iparos a városban ma a legnagyobb versenytársát látja. Ezt meg kell szüntetni. Buda jövendője egy nagy világfürdő létesítéséhez van kötve. Ezt a közeljövőben meg kell valósítani Előbb azonban a polgárságnak ítéletet kell mondania a gyülölködésről, a meddő demagógiáról.


Oda kell kiáltania, hogy legyen vége a gyülölkedésnek, mert mi építeni, haladni, fejlődni akarunk. (Hosszantartó taps.)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98