Dtum
Login with Facebookk
1927 | Január

Az O. F. B. sirkövére

Az Országos Földbirtokrendező Biróság néhány hete végleg beszüntette a müködését és a három, szürke és szintelen betü, amely annyi bajt és bosszuságot és haragot és utánajárást és kilincselést és költséget és a pokol minden ajándékát zuditotta olyan sok ember nyakába, végre eltünik az ujságok és az akták hasábjairól.

És az eredmény?
A hivatalos jelentés szerint minden jogosult igény kielégitést nyert és – ugyanazon hivatalos jelentés szerint – az igénybevett földterületből több mint kétszázezer hold hever megmiveletlenül, bogáncstól és gyomtól boritva s a nagy alföldi parasztvárosokban és a Dunántul hatalmas dominiumai között sok-sokezer ember vergődik ma is sivár és sanyaru falusi nyomorban. Ezt az eredményt kevesebb hühóval, olcsóbban és mindenekelőtt könnyebben is elérhettük volna. 

Agrárkérdés ma a Magyarországgal szomszédos országok egyikében sincs. Barbár, kegyetlen és rideg módon, tökéletlenül és rosszul, de megoldották.

Néhány kirakati középbirtokon kivül az O. F. B. a szerencsétlen és koldusbotra jutott „nemzetföntartó” középosztályról se gondoskodott egy tollvonással sem. A szélnek eresztett sok-sok hivatalnokot visszavezetni a magyar földre, amelyről őseik elszármaztak, jutott-e valaha az O. F. B. urainak és a miniszteriumoknak eszébe?

Alapitottak-e egyetlen kertészeti vagy baromfitenyésztési, vagy gyümölcstermelési kurzust a B-listások részére, akik pedig velük egy vérből való, egyivásu, egy gondolkodásu emberek? Nem.

A paraszt a csip-csup holdakkal, amik neki jutottak, nem tudja, mit kezdjen, aki kerek kis- vagy törpebirtokot kapott, az nem tud olcsó kölcsönhöz jutni, hogy gazdaságát fölszerelhesse, a házhelyek jórészén sem épült még ház, akiken pedig egy kis jóakarattal és egy kissé nagyobb hozzáértéssel sokat segithettek volna – az elszegényedett magyar középosztály a földreformból teljesen kiesett. Ime, ez a magyar földreform mai képe!

A francia kormány a menekült orosz urak, katonatisztek, intellektuellek részére gazdasági tanfolyamokat nyit, amelynek elvégzése után apró kis birtokokat hasit ki számukra. Pedig idegenekről, orosz menekültekről van szó!

Nálunk erről még csak szó se esett!
Mikor éri meg ez az ország végre azt az időt, amikor nagy és halálosan komoly problémákat komoly és meleg felelősséggel fognak megoldani?

Mert a magyar agrárprobléma ezzel az utolsó kisérlettel hosszu évekre el van temetve, ezzel legyünk tisztában és az O. F. B. sirkövére bátran rávéshetni három másik betüt: L. O. S. ! Lasciate Ogni Speranza!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98