Dtum
Login with Facebookk
1927 | Június

Flettner rotoros hajója

Flettner rotoros hajója, a „Baden-Baden” szerencsésen átkelt az óceánon és megérkezett New-Yorkba.

Az emberiség jóltevői azok, kik az energia olcsó előállítására törekednek. A víz-, a szél-, sőt még az atomenergia kihasználására is napról-napra újabb találmányok és teljesítmények jelölik az alkalmazott természettudományok fejlődését.

Nem régen Németországból jött a hír, hogy Flettner Antal frankfurti mérnök, ki jelenben az amszterdami Légi és Hidrodinamikai Intézet igazgatója, Kielben vízrebocsátotta új szerkezetű hajóját, a Buckau-t, melyet a szél eleven ereje mozgat.

Ezen a hajón nincs vitorla, a szél nyomását két nagy. 2.8 m átmérőjű, 15.6 m magas vashenger veszi föl. melyet 10—15 lóerős motor forgat a tengelye körül, percenkint 120 fordulattal s ez a két henger tízszerte nagyobb sebességet kölcsönöz a hajónak, mintha a szél erejét a hengereknek megfelelő nagyságú vitorlával hasznosítanák.

 

A Buckau vízrebocsátása és a vele megtett kísérletek nagy feltűnést keltettek. A Hamburg-Amerika Linie hajóstársaság újabb hajóit Flettner rendszere szerint készül megépíteni, ha a Buckau valójában minden körülmények közt beválik. A Flettner-féle hajó előállítási költsége nem nagyobb, mint a jelenleg használatos hajóké.

Aggodalmat keltő az a körülmény, hogy nagy viharban a két kiálló hengert nem lehet leszerelni s kérdés, hogy viharban a hajó miként áll ellen a hullámok játékának. A közönséges vitorlás hajók vitorláit orkán esetén leszedik s a szélnek csak az árbocok nyújtanak csekély támadó felszínt.

Flettner azt hiszi, hogy találmánya nemcsak hajókra, hanem más célokra is sikerrel alkalmazható . Azt hiszi, hogy elektromosság előállítására kiválóan alkalmas s Berlin városa máris ily aerodinamikus transzformátor készítését határozta el s vele az elektromos áram árának csökkentését reméli.


Végül azt hiszi Flettner, hogy az automobilok, repülőgépek és léghajók is hasznosíthatják találmányát. A Zeppelin-Társaság és a Good Years Zeppelin-Company New-Yorkban máris foglalkozik e találmány értékesítésével s léghajóinak egészen új megszabást, új alakot ad, hogy a szél nyomásával szemben ellenállóbbak legyenek.

Bogdánfy Ödön

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Flettner - féle hajó sikeres útja Flettner - féle hajó Flettner hajója
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98