Dtum
Login with Facebookk
1927 | Március

Wlassics Gyula báró kijelenti

A felsőház eddig még csak két érdemleges ülést tartott, de a törvényjavaslatoknak máris egész sorát tárgyalta le. Ez a rohamos gyorsaság politikai körökben annál nagyobb föltünést keltett, mivel a kormányhoz közelálló helyről azzal igyekeztek népszerüsiteni a kétkamarás rendszerre való visszatérés gondolatát, hogy a felsőház nemcsak szakszerüségével, hanem munkakészségével is hivatott lesz az egykamarás rendszer hiányainak pótlására. Ezek után helyénvalónak éreztük, hogy fölkeresseük Wlassics Gyulát, a felsőház elnökét és megkérje, hogy az eddigi tapasztalatok alapján nyilatkozzék, beváltotta-e a főrendiház jogutóda a hozzáfüzött várakozásokat.


- A felsőház eddigi müködése - válaszolta Wlassics báró - örvendetesen igazolja azt a régi tételemet, hogy a parlamenti munka sulypontjának át kell tolódnia a bizottságokba. A parlamentarizmust csak igy lehet megmenteni, mert különben elbukik. Ha ugyanis a legaprólékosabb módositások is a plénumot foglalkoztatják, akkor közel fekszik az a veszedelem, hogy a plénum tanácskozása üres fecsegéssé válik. A felsőház bizottságainak szakszerü és alapos vitái és a plénum gyors munkája ebből a szempontból megnyugtatók és a felsőház összetétele olyan kitünő, hogy minden bizonnyal külföldön is mintául fog szolgálni.

 

Munkatársunk most megemlitette, hogy a hivatalos lap leközölte a felsőházi tagok névsorát, ebből a névsorból azonban hiányoznak Budapest és a kereskedelmi kamarák képviselői, ami politikai körökben a legkülönbözőbb kombinációkra adott alkalmat. A felsőház elnöke igy válaszolt:
- A hivatalos lap csak a már eddig végleg igazolt felsőházi tagok névsorát közölte le, a névsorból tehát azoknak is ki kellett maradniok, akiknek igazolásánál egészen jelentéktelen formahibák akadtak. A végleges igazolás ezekben az esetekben csak késéssel történhetik meg és ezért gondoskodni fogunk arról, hogy a felsőház időközben végleg igazolt tagjainak névsorát a hivatalos lap esetről-esetre közzétegye.


Báró Wlassics végül közölte munkatársunkkal, hogy a felsőház legközelebbi ülése csütörtökön lesz. Napirendre a biztositási törvényjavaslat kerül és a vita legnagyobb eseménye gróf Hadik János fölszólalása lesz, aki a biztositottak érdekében fog a javaslattal szemben szikra szállni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98