Dtum
Login with Facebookk
1925 | Július

A kisántánt fölvilágositást kért a Habsburgok felsőházi tagságáról

A felsőházi törvényjavaslat 12 szakasza ugy intézkedik, hogy az uj felsőházban helyet kapnak a Habsburg-Lotharingiai ház Magyarországon élő 35 éven fölüli férfitagjai. A bizottsági tárgyaláson ezt a szakaszt módosították és a korhatárt 30 évre szállították le, nehogy József Ferenc és Albrecht főhercegek kimaradjanak a megalkotandó felsőházból.

 

Kevéssel ezután a cseh parlamentben szóvátették a törvényjavaslat ezen szakaszát és Benes az interpellációra azt válaszolta, hogy a cseh kormány tájékozódni fog erről a kérdésről és ehhez képest teszi meg a szükségesnek mutatkozó lépéseket. Egy előkelő állásu külföldi diplomatától azt az értesülést kaptuk, hogy ez a lépés már meg is történt.


- A cseh, jugoszláv és román kormányok képviselői – mondotta informátorunk – közös jegyzékkel fordultak a magyar kormányhoz, amelyben fölvilágositást kértek a felsőháztól szóló törvényjavaslat azon tervbevett rendelkezéséről, hogy a detronizált Habsburg-ház tagjai megkülönböztetett jogcímen felsőházi tagságot kapnak. Rámutatott a jegyzék, hogy az ilyen megkülönböztetés azt a látszatot kelti, mintha a Habsburgokat Magyarországon uralkodócsaládnak tekintenék és figyelmeztette a magyar kormányt a detronizáláskor vállalt nemzetközi kötelezettségére.


Munkatársunk itt megjegyezte, hogy a törvényjavaslat Magyarország belügye és ebbe a kérdésbe szuverenitásunk megsértésével lehet csak beleavatkozni.


- Távol áll tőlünk, hogy magyar belügyekbe avatkozzunk, vagy Magyarország szuverénitását sértsük – hangzott a válasz. – Hogy a magyar parlament milyen felsőházat tart jónak, ebbe nincs és nem is lehet beleszólásunk, mi csak a Habsburgoknak szánt közjogi szerep iránt érdeklődtünk, mert nemzetközi kérdés az, hogy a Habsburg-család detronizációja érvényben tartassék.


Ezután azt kérdeztük, mit válaszolt a kisántánt demarsára a magyar kormány:
- A válasz, amelyet a magyar kormány adott, teljesen korrekt – felelte informátorunk – mert kiemeli a Habsburgok detronizációjára vonatkozó nemzetközi kötelezettség érintetlenségét és utal arra, hogy a felsőházi javaslat indoklása szerint a Habsburg-család tagjai nem mint a tényleges uralkodóház tagjai kapnának helyet az uj felsőházban, hanem mint örökös jogu főrendek. A magyar kormány lojálisan késznek nyilatkozott, hogy ezt az álláspontját necsak a törvény indoklása, hanem szövege is kifejezésre juttassa és ezért a törvényjavaslatot megfelelően módosítani fogja, ugy, hogy minden félreértést eloszlasson.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
József Ferenc főherceg Albrecht föherceg és kisérete
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98