Dtum
Login with Facebookk
1927 | Október

A magyar automobilizmus fejlődését a nagy adók és vámok hátráltatják

Miskolc, október 30. 

Országos érdeklődés mellett folyt le vasárnap Miskolcon a BéMAC rendezésében az első magyar motoros kongresszus. Gróf Vay Arthur elnöki megnyitója után Halmay Béla, Miskolc város helyettes polgármestere üdvözölte a kongresszus résztvevőit.

Siposs Géza, a BéMAC igazgatója a magyar automobilisták kivánságairól és sérelmeiről tartott előadást. Szólott a tervezett automobiladóról és tiltakozott az ellen, hogy az automobilokra és motorkerékpárokra ujabb adókat vessenek ki. 

A diósgyőri állami vasgyár átalakitásától a magyar automobilipar hatalmas föllendülését várja. A magyar gyártmányok támogatása és javitása érdekében lehetővé kell tenni a szakmunkások és soffőrök kiképzését és vidéken is nagyobb számban kell létesiteni mühellyel fölszerelt garázsokat és soffőrképzőtanfolyamokat. 

A magas kövezetvámok meggátolják az automobilizmus fejlődését. Azt kivánta, hogy a kövezetvámok helyett utadót rendszeresitsenek.

Pajthényi Géza a gépjármüvezetők munkaidejének szabályozásáról és a vidéki automobilklubok helyzetéről tartott előadást.

Délután 2 órakor Zsolca és Onga között pályakisérleti verseny volt, amelyen 39 motorkerékpár indult.

A verseny győztesei a következők:
A. kategória: Buró Zoltán, B. kategória: Pajor Imre, B. 2. kategória Verebély Bálint, C. kategória: Puck János, C. 2. kategória: Deli Lajos, aki a versenyen országos rekordot állitott föl. A 16 kilométeres távolságot 10 perc 49 másodperc alatt futotta be kerékpárjával. Oldalkocsis kategória: Pálmay László. A verseny eredményének kihirdetését társasvacsora követte.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98