A tőzsdei hét nagyjában ismét üzlettelen volt. Jellemzi a helyzetet, hogy a legnagyobb szilárdulások idején sem indult meg tényleges üzlet. 

Egyes csoportok egyes papirokat kiválasztanak maguknak, ezekben a papirokban bevásárlásokat eszközölnek és hangulatot keltve adják el azokat annak a játékos csoportnak, amelyik még birja az iramot. Igaz, hogy ezek is mind kevesebb pénzzel, amit legjobban igazol az a körülmény, hogy kasszanapi és prolongált áru között sokszor olyan különbözet van, amelyik 30-40%-os kamatozásnak felelne meg és ezt a körülményt egynéhány készpénzes ember állandó uzsorára használja föl. 

Amikor például Bauxit, Kőszén, Fegyver és még egy-két papirban folyik a nagy játék és az emelkedések azt a látszatot keltik, mintha szilárd tőzsde volna, amikor az államháztartás képe olyan kitünő – ugyanakkor a tőzsdének néhányszáz értékpapirja teljes mozdulatlanságban dermed, ami legjobb igazolása annak a megállapitásunknak, hogy tőzsdei élet egyáltalában nincs és igy szilárdságról, lanyhaságról szó sem lehet. 

Ami a Bauxit körüli hirlapi csatazajra vonatkozik: ezt a zenebonát általában igazságtalannak tartjuk. Tényleg a Bauxit-részvényeknek körülbelül 85%-a fix kezekben van; a Bauxit értéke kiszámithatatlan; nem tudhatjuk, 300 pengőnél nem drága, vagy 600 pengőnél nem olcsó-e – csak azt tudjuk, hogy frivol játék folyik a Bauxit-piacon, e játék irányitói részéről meghagyva és nem is tagadva azt a látszatot, mintha közelállóknak üzleteiről vagy börzemanővereiről lenne szó.

De nagyban megy a játék, mert a vétel lehetősége és az eladási lehetőség között igen nagy spaciumok vannak s világosan megállapitható: erkölcsi felelőséggel biró dirigense, szabályozója a papirnak nincsen. Ezért sopánkodás helyett egyszerüen távol kell tartania magát mindenkinek ettől a veszedelmes piactól. 

Tőzsdei életről és üzletről csak akkor lehet majd szó, ha a pénzintézetek ismét kézbeveszik majd a normális kosztüzletet, vagy legalább is nagyobb arányban a lombardüzletet. Mert a tőzsdéknek sohasem volt az a kerékkötője, ha a pénz drága; a kerékkötője az, ha teljesen bizonytalan. 

Ami pedig a drágaságot illeti, arról külön közgazdasági és büntetőjogi tanulmányt lehetne irni! Csodálatos dolognak tartjuk, hogy egy középintézetnek 12%-nál legyen pénze és ugyanez a pénz ne létezzék 9%-ért. Mert nem hihetjük, hogy az intézet 10%-ot fizet vagy 10 1/2 –et és ezért kell 12%-ot számitani. Ha pedig 6 és 7%-ot fizet a pénzért, akkor kihivó kapzsiságról beszéljünk, de ne nyomasztó pénzhiányról. 

Nem tudjuk, a pénzügyminiszter ur hirdeti-e még, amit többször volt alkalmunk tőle hallani: hogy a tőzsdét fontos tényezőnek tartja? Nem ártana a tőzsdéknek, ha ő excellenciája ujból elmélyedésre méltatná a budapesti pénzpiac tipikus szomoru belső életét. 

Mi addig nemigen fogunk tőzsdejelentéseket irni egy olyan tőzsdéről, amelyik nincs.