Dtum
Login with Facebookk
1928 | December

A Műcsarnok téli tárlata

A Műcsarnok téli tárlatát a szolnoki kolónia jubiláris kiállítása teszi érdekessé. Leadta "névjegyét" a kiváló ős: Pettenkofen, néhány tenyérnyi és féltenyérnyi vásári jelenetével, melyek közül különösen az ismert báró Kohner-féle darabok tünnek ki impresszionisztikus lehelet-finomságukkal és az ecset szabad biztonságával. A 24 évvel fiatalabb Blau Tina sokkal franciásabb, barbizonibb, de éppenséggel nem progresszív megoldását nyujtja az intim tájnak. Intim táj a pusztán - nem érdekes jelenség ez?

 

A magyar puszta a képzőművészetben nem kapta meg monumentális interpretációját. Markó Károly, aki Rómában a Rottmann-féle táj-klasszicisztika közelében élt, sem látott a pusztában egyebet nyájas intim tájnál. És így jártak a szolnoki utódok is. Később, a kilencvenes években, posztulátummá vált bebizonyítani, hogy a festői naturalizmus nem zárja ki a monumentalitást (amint azt a szemére vetették), tehát óriási méretben festették meg ugyanazt a motívumot, ugyanoly kivitelben, ugyanabban a szellemben, mely az intim formátumot követelte meg. (Például Hegedüs László "Hazafalé"-je.)

 

A Pettenkofen-utáni generációban Vágó és Aggházy semmi viszonylatba sem kerültek a nagy osztrák mesterrel. Ellenben Bihari, ha nem is egyenes vonalban, de tovább fejlesztette a korai plein-air lehetőségeit. Bihari vérbeli naturalista. Amellett izléses, élesszemű művész. Azt hiszem, Bihari jelentőségét nem méltatták még eléggé. Korának egyik legkitünőbb kifejezője volt és alaposan képzett művész.

A következő nemzedék két értékes tehetséget produkált. Zemplényit, aki barokk szemléletbe ojtotta az új festőiség eredményeit és az egészen más temperamentumú Mihalikot, aki árnyalatos gazdagságú dekoratív síkfestészetet űzött. Még egy lépéssel modernebb irányba fordult Fényes Adolf, amikor 1906 óta a dekoratív momentumot, a színharmoniát előkelő ízléssel kezdte kiemelni. Vele ellentétben Szlányi az impresszionizmus felé fejlődött, Zombory pedig a napfényes festőiességnél állott meg. A nyolcvanas évek nemzedéke aztán még különneműbbé válik. Vannak pontok, ahol találkoznak. A fiatalabbak is mind alkottak itt-ott Bihari vagy Mihalik vagy Fényes nyelvén, de aztán pályájuk mindjobban elhajlik.

 

Hatvany Ferenc tájaiban, csendéleteiben impresszionista (egy pompásan ínyenc virágcsendélete függ a harmadik teremben), aktjaiban klasszicista. Góth és Szüle visszatérnek eleink barna, sötét festőiségéhez; Zádor, aki oly kitünő grafikus, plaszticitásra törekszik, de plaszticitásának csak keménysége van, éle nincs; Vidovszky lehangoló, síma naturalizmusa már nem tart fenn lelki kapcsolatot Biharival; Pólya Tibor pedig valami könnyű dekorációs játékkal próbálkozik, melyet nem tud megtölteni lüktető élettel, amint szeretné.

 

 

Látjuk, hogy Szolnok, melynek szoros értelemben vett "iskolája" a multban sem igen volt, újabban pusztán művészteleppé vált, minden különösebb egységes jelleg nélkül. (Meg kell jegyezni, hogy a fenti festők nem nevezik magukat szolnokiaknak, hisz Szolnok csak egy-egy évben nyaralóhelyük.) A legfiatalabb nemzedék még különfélébb irányokba indul. Közülük igéretet talán leginkább Révész Pál, Vörös Géza, Moller Pál, és Bertalan Albert jelent.

A téli tárlaton egyébként különös érdeklődést László Fülöp portréi váltottak ki. Mennél magasabb polcra emel valakit sorsa, annál kritikátlanabb hódolatban és elfogultabb gáncsban szokott részesülni. László Fülöp egyikre sem szolgált rá. Kétségtelenül igen művelt kezű művész, a rutinon és technikai tudáson túl is. Ahol finom festői ösztönének szabad utat enged, pompás részletek csúsznak ki ecsete alól. Festészetének egész jellege azonban nem őszinte.

 

A nagy angol portréfestők színízlése, Rubens vitalitása nála nem eléggé meggyőzően utánérzett. Lenbach receptje szerint a fokozott elevenség kedvéért a szemet és a szájat túlrajzolja. És ez a hangsúly éppen a hatás élettelenségére vezet. Eleganciája sem mindig meggyőző, bizonyos fokig modoros.

Egy termet kapott Tatz László. Született portrétista, legjobb érzékkel bír a fiziognómia iránt. Kár, hogy újabban túl tetszetős kivitelre törekszik. Kisfaludy Stróbl Zsigmond debreceni Tisza-szobrának főalakját állítja ki. A passzívan mintázott test nagyszerűen eleven. Az ökölbeszorított kéz, az arc aktivitása ellentétben áll a test teljes nyugalmával. Stróbl többi portréfejénél a kifejezés ellentétben áll a lázasra hevített formával. Ez a par excellence "modorosság".

Úgy gondoljuk, nem szabad elhallgatnunk tiltakozásunkat egyik kiváló multú idősebb szobrászunk szegedi bronzemlékművével szemben, melynek, ha csak egy kis jóízlés él az alföldi város vezető köreiben, nem lehetne felállításra kerülnie. Amily kevéssé szabad közönnyel elhaladnunk a kiválóan jó mellett, ugyanoly kevéssé szabad szó nélkül hagyni, ha egy még oly nagy érdemekkel rendelkező és tiszteletreméltó művész művészileg megtévelyedik. A többi hadiemlék közül Bory Jenő "Sebzett hős"-ében van stílus.

A kiállítás maradék része hű a műcsarnoki tárlatok eddigi jellegéhez.

 

Rabinovszki Máriusz

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98