Dtum
Login with Facebookk
1928 | Február

Belgrádban ismét Vukicsevics kapott megbizást a kormányalakitásra

Belgrád, február 12.
A jugoszláv kormányválság vasárnap este ismét elérkezett ahhoz a ponthoz, amelyből kiindult és ujból Vukicsevics, a lemondott miniszterelnök kapott megbizást kormányalakításra.


Perics, aki tegnap a királytól mandátumot kapott, vasárnap is folytatta a tárgyalásait az egyes pártok vezetőivel, majd a délután folyamán a radikális klub ülésén bejelentette, hogy a demokrata párt nevében Davidovics azt az elengedhetetlen föltételt szabta, hogy Marinkovics továbbra is külügyminiszter maradjon. A Radies-párt a demokrata paraszt koalició részére öt tárcát követel, mégpedig a pénzügyi, igazságügyi, erdő- és bányaügyi, agrárreformügyi és a földmívesügyi tárcákat. A radikális klub ezeket a föltételeket egyhangulag elfogadhatatlannak minősitette és a párt ugy határozott, hogy ilyen körülmények között a koncentrációban részt nem vehet. Az ülés után Peries visszaadta megbizatását a királynak és azt ajánlotta, hogy átmeneti koalíciós kormány megalakitásának megbeszélése érdekében hivassa magához a radikális párt vezérét, Vukicsevics volt miniszterelnököt. Vukicsevics a király meghivására meg is jelent, majd a konakból távozva, este ½9 órakor ujságirók előtt ugy nyilatkozott, hogy a király megbizta őt koalíciós kormány meglalkitásával.


Még az est folyamán Vukicsevics megkezdte tárgyalásait a bosnyák-mohamedán párttal és a szlovén klerikálisokkal, akik eddig is résztvettek kormányában. Híre járt, hogy a demokratákat is meg akarja nyerni kormánya részére és hogy továbbra is ugyanazokra a pártokra akar támaszkodni, mint eddig. A demokraták magatartásából azonban arra lehet következtetni, hogy ők nem vesznek részt a kormányban.


Valószínű, hogy Vukicsevics átmeneti kormányt alakít, amelynek föladata lesz, hogy a parlamentet föloszlassa és az uj választásokat végrehajtsa.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98