Dtum
Login with Facebookk
1928 | Január

Rippl Rónai József

Emlékezni jöttünk és ünnepelni egy életet. Érdeklődésünket és szellemünket olyan ember bűvkörébe irányítjuk, akihez a Sors kegyelmes volt, bepillantást engedélyezett neki a teremtés örök titkaiba.

Földi életünkön ha túl próbálunk nézni, összezavarodnak képzeteink s aggódó kérdéseinkre újabb kérdések halmozódása a válasz.

A Gondviselés titokzatos útjait, a Kozmosz törvényszerűségeit, rendjét, fantáziáját tapogatózva keresi az emberi tudnivágyás s az emberiség mindazokat: tudóst, ki ebből az igazságból, a teremtés titkaiból egy parányt számunkra megismerhetővé tesz, vagy művészt, ki a szépség titkaival, az alkotás misztériumával az emberiség fantáziáját szárnyalásra bírja, kérdő és csodálkozó szertettel vesszük körül, mert kétségtelen kiválasztott az, ki a titkok titkából egy-egy prometeuszi lángot hoz le az élet szomorú szürkeségébe.

A földi élet rendjének diszharmóniája az, hogy ezért hálánkat és köszönetünket rendesen emlékezetüknek rójuk le.

Pedig ezek az égi utazók: a próféta, a tudós, az ég kegyelméből való művész ajándékokat osztogatnak - az Istenek kegyelmét, mely rajtuk keresztül gazdagabbá teszi az életet, a fantáziát, hogy ezen körforgásból mindig magasabbrendűvé legyen az Ember élete itt a földön.

Ez a munkakör, fájdalom, ritkán jár örömökkel.

A próféták csalódása és mártiromsága, a tudós úttalan útjain való megtorpanása, a művészt körülvevő közöny és életküzdelem: a szenvedések hosszú útja.

Igaz, mindezek életrendjének van helyzeti hierarchiája. Nagy és mély tagozódású társadalmakban, ahol az ízlésnek, a gondolkodási és erkölcsi rendnek hosszú és mély hullámvonala van, a földi elismerés és megértés gyakran kíséri útjainkat, de jaj azoknak, akik a Jordán vizétől más vizekig sekély mélységre tagozódott társadalmakban élnek, ezek nem lehetnek sem a Nirvánában, sem a földön boldogok, ezeknek komplikáltabb útjuk van.

Kis társadalmakban az élet hullámai kicsi



De nehéz, százszor nehezebb a magyar művész élete itt az európai művelődés határvidékén, elhagyottan, fajrokonok nélkül, saját külön nyelvcsaládban. A magyar nyelv, mindannyiunk drága anyanyelve, némelyeknek nem elegendő kincs, a nyelvhez történeti ősiséget keresnek és mithológikus hangulatot. Európán kívüli hangulatot.

 

Ebben a lelki atmoszférában a magyar művésznek nemcsak az élet kegyét kell hajszolnia, nemcsak az ízlés tökélyének és szépségének örök törvényeit kell kutatnia, keresnie kellene egy külön művészi formanyelvet is ezen képzelt ázsiai tradicióhoz, amely nincs, amelynek nincs multja, de jelene sincs. Képzeletbeli, mint egy Fantóm, aki elég gyakran jelentkezik képzelt jogaiért.

Pedig senki magyar művész Pannóniai Mihály óta nem hozta Lebediából vízióit, senki nem festett itt szumérul, scythául. A nisni-novgorodi irányzatnak volt ugyan egy ikon festőiskolája Felsőmagyarországon, ahol nagyon szép ikonokat festettek.

De az élő, ható, műveltséggel kapcsolatot tartó festészet - európai irányzat.

Ezért értelmetlen és zavaros a Fantómnak szándéka - mit akar?, az ő értelmében hirdetett magyar művészi irányzatnak ősforrása Bécs és München, a kelet forma-kincseihez és imaginációihoz édes-kevés közük van, de semmivel sem több a nemes és fejlett nyugat művészetekhez.

Mindazok a magyar festők, kikre büszke ez a nemzet, kik ízig-vérig minden gondolatukban és érzéseikben magyarok voltak, a nyugat képzeleti és forma-kincseinek alapján dolgoztak. Munkácsy Mihály, Paál László, Szinyei-Merse Pál és érzéseink Pantheonjának legújabb lakója, Rippl-Rónai Józsefnek Delacroixhoz, a barbizoniakhoz, Courbethoz, Manethez több közük van, mint Utamárohoz, vagy Risa Abassihoz.

Hogy mindezek a nagyszerű művészek nyugatra mentek és nem keletre, részben egész lényüknek természete, részben a körülöttük élő társadalom európai volta eredményezte.

Hogy nem álltak meg a félúton, Bécsben, vagy Münchenben, geniejük éleslátásának köszönhetik, érezték, hogy végső kifejlődésükhöz egy nagy látkörű, egy, az egész világot háttérnek érző centrumba kell menniök, ahol a művészetek kontinuitása visszamenőleg a görögökig folytatólagos. Így jutottak el Párisba, a múlt és jelen környezetének csodálatos városába. Páris megadta nekik azt az erőt, mely bennük a jót, az ízlésest kiválasztotta a közbülső állomások vidéki banalitásaiból.

Itt, ebben a nagy városban találták meg önnön magukat, itt lettek művészetükben magyarokká. Ennek a Párisnak, a latinnak, a provenceinek, a bugundinak, a reneszánszinak, a versailleinek, a polgárinak, a világ fővárosának, de sokat köszönhetünk mi! embereink itt szabadultak fel vidéki kötöttségeikből, itt kapták meg a gondolat szabadságát, itt tanulták meg a kifejezési formát, a kritikus szellemet, a hivő szellemet, a fejlett módszert, a saját víziót, mellyel a talajízű magyarságukat, érzéseiket és ősi primér benyomásaikat mások számára is hozzáférhetővé tudták kifejezni.


Kis magyar parasztokból itt váltak nagy magyar művészekké, a világ megbecsült magyarjaivá.

Rippl-Rónai József életének és művészetének is itt történt meg a nagy színváltozása. Itt nyíltak ki szemei, itt jutott annak tudatára, hogy az ő mondanivalóit Bécs és München nyelvén nem mondhatja el, itt tudta meg azt a nagy titkot, hogy művészetet csak saját átélt élményeiből meríthet. Az iskola, de különösen a műhely, nagyszerű tapasztalatokra tanít, de ez nem a felnőtt embert érleli ez inasnak, tanulónak való, hogy ott első csodáit lássa egy addig számára ismeretlen világnak. De művésznek, érett embernek az iskolák nem növelik szárnyaikat, különösen nem, ha mások életélményeit, szenvedéseit, tapasztalatait teszik magukévá.

Párisban, ahol mindent lehet és mindent szabad, csak ne legyen ízléstelen, vagy banális, fejlődött ki Ripplben az az egész új komplexum, mely hímzés, fazékfestés, bútortervezés, öltözködés, rajz és festés, életmód és új formák szintéziséből jutott ahhoz a festőnyelvhez, ahhoz az alakulóképes nyelvhez, amely az övé volt, amelyen ettől fogva bőven ontotta gondolat- és érzésvilágának érett gyümölcseit.

Megváltozott festői látásával természetszerűen megváltozott egész világa is. Még a Munkácsy-díjra egész munkácsis ízű kompozicióval, Munkácsy színeivel, valeurjeivel festett képpel pályázott, sötéten egy-egy világos fehér folttal, kék és piros színek játékával, egészben igen komoran, a "Zálogház" jegyében.

Innen a párisi söntésig, kuglizó polgáraihoz, kalitkát tartó nőjéhez, egész festői képzetéig nagy út volt, de Rippl ezt egy nagy gesztussal, amely még Munkácsyhoz való személyes viszonyát is megváltoztatta - rövidesen megjárta. Akkoriban ez az út a Champs Elyséetől a Champs de Marsig ért. Hosszú, nagy út volt, egy világ választotta el őket egymástól, egy élet átértékelésével járt. Ma egy emberöltő perspektivájában már tudjuk, arra vitt az egyenes, a geniek útja, arra járt Puvis de Chavannes, Manet, Renoir. Ők az élők, a Bouguereauk és társaik elmerültek a nem kívánatos emlékek közé. Munkácsyval egy korszak zárult le, Rippl genieje megérezte, hogy azon tovább fejlődni nem lehet, új talajba eresztette gyökereit, hogy virágos szép fává fejlődjön.

Ekkor művészetében magyar elem még nem jutott szóhoz, ez az idő a művészi vízió teljes kialakításának, kicsiszolásának ideje, ekkor őt a kép megjelenési hatása, a rajz térbeli vonalvezetése, valeurjeinek összhangba hozása kötötte le. Ekkor érett meg, ekkor lett faktúrája és víziója kész, ekkor szabadult fel az ősöktől. Munkácsy és Carriére hatása alól. Más lett, mint Munkácsy és festőibb, mint Carriére.

Carriére érzelmes barnái és szürkéi Ripplnél színesek lettek, akkori képei úgy hatnak, mintha a szürke felső réteg alatt színes alsó réteg lenne, mely átragyog a szürkén. Szürkéi színesek és melegek lettek. Rajza határozottabb volt, szépségei inkább festőibbek, pozitivebbek, hangulatuk meghatározottabb, nem a költő, a festő eredményei voltak. Ez már talán száraz, meleg dunántúli nap biológiai hatása volt?, ellentétben a tengeripárás párisi fényhatáshoz.

Ebben az időben élte párisi sikereit, ekkor kapott a világ művészei között polgárjogot.

De óh Sors, ekkor ébredt fel honvágya, magyaroknak ez a kategórikus imperativusa, hazajött világsikereinek elején, hogy az élettel, művészetéért újra kezdje a harcot, küzdelmet.

Elhozta magával Párist a Dunántúlra.

Párisnak virágai, emberei, utcái átköltözködtek Somogyba, Kaposvárra. A boulevardokból Kaposi-utca, Mayolból a család és hozzátartozóinak arcképei lettek, a kis bourgeoiskból a beteg Kossuth-imádó és Piácsek bácsi. S itt az élet, a levegő, a nap újra hatottak fejlődésére, színei határozottak lettek, valeurje világosabb s ami hatásának egyik nagy titka lett, itt fejlődött ki az asszociáció ereje, amellyel megfogta a nézőket és bármily érzelemmel is vették, lekötötte érdeklődésüket, hogy lassan magához vonzza, hogy majdan művészi szépségeivel megigézze és hivőivé tegye őket. Az asszociációi voltak művészetének legmagyarabb elemei; az egész magyar műtörténelemben egyedülálló jelenség.

A mód, életének küzdelmei, hogy jutott a nyilvánosság elé, hogy nyerte azt meg, külön bája volt jellemének, csaknem olyan kényszerítő hatású, mint az asszociációk.

Atyja, édesanyja képei, Lazarine, ez az Isten kegyelméből való élettárs, aki az élet és otthon gondjaiból múzsájává magasztosult, küzdelmes életének kenyeres társa, sok inspirációt adott, testvérbátyja, a beteg Kossuth-imádó Piácsek bácsi, a kispolgári kör embereinek festői szemmel nézett új élete, gondolattársító bűvös egyénisége, új meglepetések voltak, új szépségek forrásai, fokozva azzal a különös közvetlenséggel, hogy kiállításain eleven modelljeit úgy ültette képei köré, mintha azokból kilépve élnének.

Bennem művészete, képeinek festői bája, ritmusa, ötletei, formái offenbachi érzéseket keltettek. Néha álom volt a valóság és valóság az álom; festő és poéta hangja, muzsikája volt, gyöngéd, dallamos, finom és ötletes: Hoffmann meséi - Szép Heléna - felejthetetlen örömök. Polgárok álma, virágok, jellegzetes igéző arcképfejek, kacér nők, ibolyát szagoló Szép Helénák, szövő-fonó Penelopék.

Piácsek bácsi ugyan nem volt Agamemnon, de Rippl világában király volt Boétiában.

Élete delén vágyat érzett a nagyobb méretekhez, nagy feladatokról álmodott, többször adott ennek különböző formában kifejezést. Szőnyegeket, üvegablakokat tervezett, falakt szeretett volna teli festeni, színesen, buján, Ripplisen, erre neki alkalmat nem adtak, kísérleteknél maradt, vágyát nem érlelhette ki. Kiknek módjukban lett volna erről gondoskodni, azok nem látták Rippl nagyszerű dekoratív erejét, a festő, a művész nekik túlérdekes volt, nem tudták őt követni. "Du gleichst dem Geist, den du begreifst, nicht mir."

Ma talán már sajnálják, késő, ma Rippl még messzebb van tőlük, mint életében volt s velük többé sosem találkozik.

Ebből a vágyakozásból a közöny visszaterelte ahhoz a méreteiben kisebb világhoz, melyet lényegében nagyon szeretett; azt festette, festhette. Hitét már nem zavarta senki, boldogan nézték kecses nőit, a prémekkel kacérkodókat, a hangsúlyozottan szépkezűeket, kitöltve a teret a valeurök egyensúlyával, a rajz izgalmasan finom vonalaival, egy-egy sötétebb árnyék-színfolt kontrapunktójával.

Ez volt az az idő, ahol észre vette önnön magát, ekkor festette önarcképeit. A legutolsót már reszkető kezekkel.

Szép férfi volt, nagy, sötét, nehéz járású, magam előtt látom fekete hosszú bundájában, asztrakán báránysüvegében, havasan, módosan, amint feltűnik alakja. Megjelenése látványosan szép volt, mintha a Balaton és Bakony romantikája lépett volna be a pesti kávéházba.

Csöndes jellegű természet, tréfát csak intimen szerette, nem volt lelkes beszédű s bár harc volt élete és munkája, ritkán támadott. Egyszer Tisza István ellen, aki az esztétika terén kísérletezve támadta őt, védekezett támadólag. Máskor inkább félreállt a dolgok útjából, fejét behúzta subájába, várt, tudta, a szél, a vihar, az ármány elmúlik, - ő megmarad örökre.



[+] Emlékbeszéd a K. U. T. gyászünnepén.

 

Kernstok Károly

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A tűzhányók A tűzhányók
Alig egy év óta a szokottnál is gyakrabban hallunk a föld belső...
A fémek rekvirálása A fémek rekvirálása
A közönség még mindig nincsen kellőképpen tájékozva az iránt, hogy...
A szezon első uszóversenye: Schiele Budapesten A szezon első uszóversenye: Schiele Budapesten
Schiele startja ismét növeli azoknak a nemzetközi uszónagyságoknak a...
George Grosz George Grosz
Meg kell ezt a nevet tanulni mindenkinek, aki az új művészet...
Gordon Craig sikertelen nagysága és dicsősége Gordon Craig sikertelen nagysága és dicsősége
Az angol könyvpiacon egy gyönyörű kiállítású könyv jelent meg, ...
Gróf Csáky honvédelmi miniszter nyilatkozik Gróf Csáky honvédelmi miniszter nyilatkozik
A hivatalos lap valósággal száma közli a kormányzó kéziratait...
Edison Európában Edison Európában
A világhirű amerikai feltaláló, a mindenki által csodált lángelme:...
A przemysli hősök A przemysli hősök
A német főhadvezetőség külön fölvette jelentésébe a köszönetét a...
A porcellángyártás – királyok ipara A porcellángyártás – királyok ipara
A tizennyolcadik század közepe táján azután többnyire fejedelmi...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98