Dtum
Login with Facebookk
1928 | Június

Lapvélemények a Nyugat Ady-plakettjéről

Ady Endrét fiatalabb szobrászaink már több érmen megmintázták. Most azután Beck Ö. Fülöp, a magyar éremszobrászatnak nagymestere is megoldotta ezt a feladatot a Nyugat folyóirat megbízásából. Beck érme egyik felén Adynak profilba fordított fejét ábrázolja, másik felén pedig egy vitorlás bárkát, melyen szétterjesztett karú, ruhátlan ifjúi alak üdvözli a magasságokat. A "Repülj hajóm" kezdetű Ady-költemények illusztrációja és egyben Ady géniuszának szimbólumba foglalása ez a kompozíció. Szobrászi tekintetben az érem kerek mezejének mesteri kitöltése egyensúlyba szerkesztett tömeggel és mozdulattal.

 

Épp olyan mesteri az érem arcképoldala. Adynak sok fényképéről és egyéb ábrázolásról ismert feje ott minden esetleges formai részletétől megtisztultan, átszellemülten, szinte az örök élet fenséges kifejezésével tekint az emberre. Életének és művészetének gazdag és gazdagságában sokszor kevéssé harmóniás tartalma mintegy szintézisben, széthúzó elemeiben összebékülve válik rajta egységessé. Beck Ady-feje nem a szenvedélyes és a jövendőbe látó Ady feje, nem is az Isten előtt megalázkodó és önmagát fájó gondolatokkal kínzó Adyé, hanem azé az Ady Endréé, kinek léte mentül távolabb kerülünk tőle térben és időben, annál monumentálisabbnak látszik.

 

A művész ezen a művén elébe került a korának és a jövendő számára is alkotott. Beck Ö. Fülöpnek az utóbbi esztendőkben készült nagyszerű érmei mellé mint teljes értékű társa sorakozik ez a legújabb alkotása. Külön nevezetessége azután az éremnek, hogy anyagában és technikai kivitelében is teljesen magyar munka. Redukcióját itthon készítette a magyar pénzverő s ezzel végre megszabadította éremművészeinket attól, hogy hasonló feladatok elvégzéséért a külföldhöz legyenek kénytelenek fordulni. A redukciót is, a vésés kényes munkáját is kitűnően végezte el pénzverőnk s vele a maga képességeinek szép próbáját adta.
UJSÁG  június 1.

 


Kis, néhánycentiméteres átmérőjű, domború kerek bronz fekszik előttünk a szokásos plüssös tokba belesimulva. Ínyenc, művészi ízlésű, finom amatőröknek való kis műremek -: plakett! Akiről készült - szörnyű banalitás volna szavakkal valamit is mondani akarni -, ám aki remekbe mintázta Őt s magáról e kis művészi remekről néhány szót kell ejtenünk. A "Nyugat" kedveskedett olvasóinak valóban finomízlésű gesztussal, amikor a magyar művészet egyik kiválóságával, Beck Ö. Fülöppel megcsináltatta Ady-plaketjét, amelyet olvasóinak szánt. Beck Ö. Fülöp művészetének útjain többízben fölszárnyalt már Ady géniuszának ércbe kívánkozó megérzékítése. Láttuk az Ady-emlékek többféle monumentumát, amelyek elkülönült művészettel tettek hitet és bizonyságot arról, hogy Beck predesztinációsan szegődött ama kevesek közé, akik Ady emlékének plasztikai megörökítésére elhivatottak!...

 

Ez a művészi ajándék egészen más elképzelés szülötte, mint azok a monumentális akarások, amelyek Beck Ö. Fülöp eddigi Ady-emlékeit jellemezték. Ez nem a nagy terekre, temető csöndjébe, hanem a finomérzésű gyűjtő vitrinjébe, fiókjába kívánkozó halkszavú művészet, intimitás. Tenyerben vagy két ujjunk foglalatában tartva - mint nemes s finomművű ékkő -, teregeti elénk a művész elgondolását Adyról! Mi sem természetesebb: egyik karikájába Ady fejét rögzíti, summázva e fej visszaadásában mindazt, amit Adyról való művészete eddig kitermelt, csupán a plaket jelentőségéhez átformálódottan.

 

Hogy ez a fej nem egészen hűséges hasonmása Ady fejének, még az Ady-kegyelet szőrszálhasogatói sem fognak rajta fönnakadni. Valóban nem "Adyskodik" e fej megmintázásában, amit nem is sorolunk föl érdem gyanánt oly művésznél, mint Beck Ö. Fülöp! De aki szeme tekintetén át a lélek sugarával simogatja ezt a fejet, megérzi, hogy ez a fej egy titáni eszme izzásának volt immár koponyává szikkadt kohója. Másik oldalán a plaketnek a "Repülj hajóm"-at komponálta a művész. Hullámzó víztarajon siklik a gálya, rajta vihartól duzzadt vitorla rúdja mellett áll a holnap hőse, harcosa, ez nagyjában e téma irodalmi tartalma. Körívben fölírva: "Repülj hajóm, rajtad a holnap hőse." Nem kell ezt a finom, domborműves fölületet ízeire szétszedve magyarázni. Olyan nagyképű szándék volna, mint a vihar búgását vagy a pacsirta dalát kottára szedni akarni! Adyról, Ady verséről csinálta egy nagyszerű magyar művész! A vörösbársonyos, plüssös tokban egy elkülönült világgondolat zaja pihen: egy lángelme emlékének néma hódolattal!
NÉPSZAVA    június 2.


Beck Ö. Fülöp, a kiváló, nagynevű szobrász- és reliefművész a Nyugat megbízásából plakettet készített Ady Endre emlékére. A plakett egyik fele a nagy költő profilját ábrázolja, a másik pedig egy híres Ady-sornak - "Repülj hajóm! Rajtad a holnap hőse"- finoman elgondolt illusztrációját. Mind a két munka olyan nemes és kicsiny méreteiben is szinte monumentálisan ható, hogy nem szabad szótlanul elhaladnunk mellette. Az Ady-fej nem a szó konvencionális értelmében vett portré, hanem egy sokat kifejező, finoman férfias fej vonásaiba való sűrítése annak, amit a költőről tudunk; olyan mű, mely alkalmas arra, hogy az elkövetkezendő nemzedékekben is felelevenítse a szerető áhítatot, melyet Ady Endre iránt kortársai s főként pályatársai és barátai éreztek.

 

A plakett másik fele - a habokon könnyedén tovasikló bárka, melyen egy daliás férfialak igazgatja a vitorlát - szigorúan zárt, harmonikus kompozíció, de vonalai ritmusában mégis annyi erő és lendület van, hogy a kis reliefet nem is illusztrációnak érezzük, hanem a híres sor kongeniális újraköltésének, mely egy más nyelven, a képzőművészet nyelvén fejezi ki a költemény megragadó optimizmusát, nagytávlatú sejtelmességét, bátor, derült, előkelő életfelfogását.
ESTI KURIR     június 10.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A kerekegyházi földhözjutottak alacsonyabb bért kérnek A kerekegyházi földhözjutottak alacsonyabb bért kérnek
Mayer János földmívelésügyi miniszter a napokban fogadta Kerekegyháza...
A hadianyag értékesitő intézetek A hadianyag értékesitő intézetek
Megirtuk, hogy a leszerelés folytán fölöslegessé, illetve...
Vanczák Margit, Vanczák János szocialista képviselő leánya áttért a zsidó hitre Vanczák Margit, Vanczák János szocialista képviselő leánya áttért a...
Vasárnap délben érdekes közönség gyült össze a Dohány-utcai izraelita...
Halmay kint marad Amerikában Halmay kint marad Amerikában
Halmay kint marad Amerikában. Sportkörökben erősen jár az a hír, hogy...
Félezernél több kitüntetés jutott egy huszárezrednek Félezernél több kitüntetés jutott egy huszárezrednek
A magyar katonák legszebb hősi költeménye az, hogy egyetlen...
Magyarország teniszbajnoksága Magyarország teniszbajnoksága
Amikor a magyar teniszgárda a párisi olimpiász alkalmával már az első...
A Taylor-rendszer A Taylor-rendszer
Taylor amerikai mérnöknek egy nagyszabásu munkája kelt mostanában...
A földek kötelező megmüvelése A földek kötelező megmüvelése
A népkormánynak a termés biztositása iránt kiadott rendelete szerint...
A mesterséges radioaktivitás, a nitrogén átalakulása A mesterséges radioaktivitás, a nitrogén átalakulása
A protonokkal és deutonokkal való bombázás azért fontos módszer, mert...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98