Dtum
Login with Facebookk
1928 | Május

Ady-érem

Az összetartozandóságról, mely a Nyugatot Adyhoz fűzte s közönségét a Nyugathoz fűzi, a Nyugat érmet veretett s ajándékba küldi előfizetőinek. Az ajándék méltó azokhoz, akik kapják s méltó ahhoz, akinek jegyében történik. Barátunk, művésztestvérünk, kezdettől fogva pályatársunk, Beck Ö. Fülöp ércbe vésett irodalomtörténetet ád benne, egy más művészetbe való áttételét annak, aki Ady volt s amit művészete jelent.

 

A halk élesség, mely Beck Ö. Fülöpöt a relief mesterévé teszi, olyan arcélét vésette vele Adynak, mely egy mulandó egyszeriséget a mindenkorravalóság jelképévé magasztosít. A csöndes esés és emelkedés, ahogy Beck Ö. Fülöp a felületet beszélteti, tengernyi dagadást, friss végtelenséget tud vele képeztetni, - az újnak mindig volt s mindig leendő mivoltát.

 

A bűbája e plaketnek abban áll, hogy gyengédséggel képes a titánit, tartózkodással az egetverőt megjelentetni, hogy éppen mert nem adyskodik, azzal kongeniális Adyhoz, hogy olyan, mintha nem is ujjnak, hanem szemsugárnak nyomásával volna megformálva, a megértésnek meleg pillantásával. Ahogy az érem egyik karikájába az Ady fejét, a másikba a Repülj Hajómat komponálja bele, az külön-külön egy-egy organikus teljesség, melyen kívül mintha már nem is volna semmi. S amellett, talán az Ady nyakas fejétől, talán a gálya búzabárkás siklásától, erőltetés nélkül magyar, nem sallangosan, hanem belülről. Magyar pénz, mely besegít az örökkévalóság vámján - veretve is remeke a magyar verdének. Gondolom: becses ajándék, és, mondom, méltó a Nyugat közönségéhez.

Ma már, hogy egy nemzedék nőtt fel a Nyugat keze alatt, s a legmagasabb csúcsról, hová a nemzet költészete fölért, a Nyugat címerét nem lehet leszedni: ma már nem mesterség a Nyugattal tartani s legalább is elnézőnek lenni a rendületlenség iránt, mellyel eredendő irodalompolitikája mellett kitart. De húsz-huszonegy év előtt éppen a művelt, az irodalmiakban avatott olvasó számára nem volt könnyű megmaradni a türelemnek azon az útján, mely a Nyugatnak politikája.

 

Vagy a régiben, a régi nagyban és tökéletesben nőtt volt fel, s ekkor önkéntelen fölöslegesnek érezte a változást, mert mi jöhet külömb s mi jöhet jó Názáretból? Vagy érezte dagadni az újat, s ekkor mért küzdje le magában a hittérítés türelmetlenségét? Összetételre is sajátos volt e közönség: nem igaz, hogy főképp városi lett volna, még budapesti sem: a vidék faluvárosaiban, pusztáin, a kastély úgy, mint a tiszttartóház inkább járatta a Nyugatot, mint a kávéházak.

 

El lehet mondani, hogy eredendően a Nyugat olvasóinak s előfizetőinek javarésze nem értett egyet a folyóirattal, melyért helytáll, s ami a Nyugatot s olvasóit eleinte összefűzte, nem annyira az ízlés vagy az irány közössége volt, mint inkább az egyforma tisztelet a tehetség, a szellemi munka, a nemzeti értékek iránt. Minden egyéb új szál ebbe az eredendőbe fonódott bele, míg kötelékké tudott erősödni.

 

Még mikor a Nyugat irodalma, melynek netovábbja volt Ady, de amely nem merült ki Adyban: mikor ez az irodalom már ott tetemesedett a magyar olvasó előtt s a Nyugat emberei városról városra járva magyarázták a politikát, mely ez irodalmat világgá segítette: még ekkor is és sokáig megvolt a hit, hogy a Nyugat valami új iskolát ír elő, talán azt, hogy ezentúl nem szabad másképp költeni, mint ahogy Ady költ.

 

Mint hajdan A Héthez az Arany- és Kiss József-utánzatok, úgy ömlöttek a Nyugathoz az Ady-utánzatok, s nehéz lett volna megmaradnunk elfogulatlanságunknál, ha olvasóink, akár egyetértettek velünk, akár nem, tisztelettel meg nem állottak volna mellettünk, s ha mint több nagy emberünkkel és művészünkkel, ki a Nyugat leveleiről emelkedett az irodalomba, magával Adyval is az a szerencsénk meg nem lett volna, hogy minden ízében művész volt s minden vonatkozásban genie, tehát ugyanúgy, mint ahogy Marx megmondta magáról, hogy "én nem vagyok marxista", Ady Endre sem volt, egy percig sem, adysta. A szabadságot, melynek teljét követelte magának: mástól és más egyébtől sem sajnálta.

 

Érezte, hogy azt a korszakos és páratlan találkozását a magyar fiatalsággal, mely ekkora hirtelenséggel s szélességben még Petőfinek sem jutott volt részeül, a szabadságnak köszönheti, mit a Nyugat szabadságharca küzdött ki. Ez a szabadságharc úgy ragadta magával a Nyugatnak művelt, mértéktartó, történelmi kegyeletű közönségét, mint ahogy Deák Ferenc nem habozott volt, mikor dülőre került a dolog, Kossuth Lajossal menni. A közönségnek e nagyszívűsége döntötte el a győzelmet, a szabadság volt a jegy, miben a Nyugat, a Nyugat közönsége és Ady Endre találkozott. E szabadságnak Rákóczi-tallérja az Ady-pénz, mit a Nyugat most előfizetőinek emlékbe ad.

Nem véletlen, hogy most, s nem véletlen, hogy Ady-érmet. Mint húsz év előtt: most megint kerülgetni kezdi a politika a művészetet, s éppúgy, mint húsz év előtt: meggyőződéssel, sőt lelkesedéssel. Mint a politikában, úgy az irodalompolitikában is rossz idő jár a liberalizmusra s az egyéniség tiszteletére - jobb- és balfelől egyszerre, mint a politikában az államot s a fegyelmet, a művészetben a kollektivitást s a megszabást akarják föltétlen parancsba emelni, egyetlen lehetőség gyanánt megengedni. Már most: a politika, az irodalompolitika is, a siker területe, - politika csak egy van igaz: az, amit eredményei igazolnak.

 

Nos: a szabadság s beleértve az egyéniség irodalompolitikájának - mert egyedül ez volt s ez ma is a Nyugat irodalompolitikája - megvolt az eredménye. Ady Endre e szabadság kedvezéséből s az egyéniség jogán lett az, aki, s áll most, tíz évvel halála után, a nemzet előtt közhódolatban. Én azt vallom, - hogy az az 1848-ban született s 1918-ig virágzott Magyarország, melynek mai maradványa is ígéretes életképesség: ez életerejét a liberalizmustól vette. Ám erről gondolkozzék, aki ahogy akar.

 

Abban azonban nincs kétség, mert a magyar irodalom tanuskodik mellette, hogy irodalom nincs írói szabadság nélkül, s ha a Nyugat emberei elmosolyodnak, mikor most Ady dicsősége mögül leckéztetik őket azok, akiknek fejébe őnekik kellett volt Adyt beleverniök: annyira már nem megy türelmi meggyőződésük, hogy Ady Endrének drága fejét egy művészeti fegyház kapuja fölé engedjék feltűzni címernek. Ady Endre a tökéletes művészettel a tökéletes szabadságot jelenti, s a Nyugat minden olvasója jogot vált az Ady-éremre, a szabadság jegyében tesz hitet, a magyar művészet örökkévalósága mellett. Minél többen váltják magukhoz, annál bátorságosabban mehetünk előre, mindig előre. Ady Endre a jelképe annak, hogy vele nem fejeződött be a magyar költészet.

 

Ignotus

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Új szabadalom az édesség-kedvelőknek
December 13-án az olasz származású Italo Marchiony szabadalmi jogot...
Vicenza
A csendes kis vidéki város Palladióról nevezetes. Itt élt és épített...
Ha ez így megy tovább....(Ludas Matyi)
meghatódott arcú, könnyes szemű hallgatók töltik meg a tárgyalóterem...
A papagájhalak A papagájhalak
Mint alább látható három képünk mutatja, egy nagyon furcsa állattal...
Szárazföldön Amerikába Szárazföldön Amerikába
Amiről franczia utópisták annyit meg annyit elmélkedtek, azt egy...
Húsvéti kalácsok és tanácsok Húsvéti kalácsok és tanácsok
Az ujságolvasó közönség hosszu évtizedek szokása szerint - talán Deák...
Az uj Campenile Az uj Campenile
A kik régebben Velenczében megfordultak, emlékezhetnek a Szent...
Gyapjuért fonalat kérnek az erdélyi községek háziszövésre Gyapjuért fonalat kérnek az erdélyi községek háziszövésre
Az erdélyi községek az EMKÉ-t, a gazdasági egyesületeket és a...
A vakbélről, alaklmazkodás A vakbélről, alaklmazkodás
Így különösen nagy vakbele van a lónak elefántnak, orrszarvúnak,...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98