Nem vagyok szép, de a szememben van valami
„Nem vagyok szép, de a szememben van valami” énekli a hatvanéves Mistinguett és Páris tapsol neki, mert – ez igaz!
Raquek Meller bukása Madridban a „Hungria” szanzónnal: „Ez hazugság, Magyarország nem ilyen” – kiáltott közbe egy spanyol hercegnő s a sanzont le kellett venni a műsorról.
Páris, május 26.
Páris nagyszerüen érezte magát sztárok nélkül – a Dollyk férjhez mentek, Baker Bécsbe és Budapestre ruccant, Raquel Meller Spanyolországban turnézott és Mistinguett pihent. Meller és Mistinguett visszajöttek, boldogítják a két nagy tavaszi szezon-revüt..
A dolog ott kezdődik, hogy egy párisi revü ma már szinte türhetetlenül unalmas. Ez a ruhátlan müfaj ilyen ötletszegény formában épp nyolc esztendeje grasszál Párisban. Elkoptatott trükkjeit variálja, kapkod, tulélte önmagát. A promenoir, vagyis állóhely soffőrtípusu férfiai s a mindig parnevü délamerikai invázió tartja még benne a lélekzetet. Még a nyájszerűen elénk terelt meztelenségek, georgettekötényes aktok is unalmasak már kasirozott drótszárnyaikkal.
A revű-férfiak pedig, mert azok is szerepelnek, főleg a Mistinguett-revüben, egy-két kivétellel egyszerüen groteszkül mulatságosak. Végül a sláger:
Raquel vagy Mistinguett. Spanyolországban a dupla l betűt j-nek ejtik ki, így Meller tulajdonképen Mejer. Tehát Raquel Mejer fekete, sápadtarcu nő. Egy csöpp rouge-t nem ken az arcára, csak a párnás, érzéki szája piros. Szép nő. Párisban határozottan a legfiatalosabb sztárok közül való – talán harminckétéves. Már nagy művésznőnek is mondták. Híre, presztizse van, ma is, pedig már körülbelül lejárta magát Párisban: feszült figyelem és halotti csönd fogadja, amikor kijön a színpadra. Nem nagy müvésznő. Nincs vére, ereje, fantáziája, tehetsége. Neki nem élmény az, amit csinál a színpadon. Hol van Medgyaszaytól vagy Yvette Guilberttől?!
Raquer Meller bájos nő. Nem több, nem kevesebb. Erőtlen. Nem spanyol, hanem egy elgiccsesedett spanyol. Egy grand-boulevard spanyol dekoráció. Ugy aránylik az igazi, vérbeli spanyolsághoz, mint egy finom Jeanne Lanin-ruha egy-egy Goya-képen látott vad és vérmes kosztümhöz. Ezidén, télen, Madridban: nem tetszett. Egyik dalát pedig egyenesen kifütyülték. Bennünket, magyarokat, ez a kis incidens különösebben érdekel.
Van egy sanzonja Mellernek, amely ezt a címet kapta: „Hungria”.
„Magyarország.” Kijön a szinpadra, mint aranypénzes, tamburás román-spanyol cigányleány, sárga lovaglócsizmában. Az utszéli csavargásról nótázik egy szörnyü giccset. Nem lehet komolyan venni, annyira hamis és sulytalan produkció az egész, de Madridban akadt, aki komolyan vette.
Egy spanyol nő, a legősibb kasztiliai családok sarja, Maria Luisa Tellez-Giron hercegnő, Ember Nándor, a kitünő magyar zongoraművész felesége. Emberné, ez a kedves, finom, halkszavu, törékeny fiatalasszony – aki Magyarországon többször járt – egészen kikelt magából, amikor „Hungria” cím alatt Meller a sárgacsizmás limonádét énekelte. És a hercegnő szenvedélyesen közbekiáltott páholyából: „Ez hazugság! Magyarország nem ilyen!”.
A fényes madridi szinházban spanyolul kiáltotta ezt a hercegnő, minden spanyol megértette, hogy bazári hamisitásról van itt szó, akadtak, akik rögtön melléje szegődtek füttyel és lábdobogással és a függönyt le kellett ereszteni… Meller Spanyolországban nem énekelhette többé a „Hungria”-t.
Mistinguett – az más. Azt mondják, hatvanéves, én azt mondom: százhusz, annyira öreg az arca a földszinti első soraiból, annyira illuziót rontó. Csak Sarah Bernhardt volt ilyen öreg hetvenötéves korában, amikor a tizennyolcéves Lucrézia Borgia szerepében láttam… De Mistinguett vérbeli szinésznő és a mestersége a kisujjában van. Kijön a szinpadra: énekel, annak dacára, hogy öreg.
Hol lesz Raquel Meller a Mistinguett korában!? Raquel Meller nem spanyol, - de Mistinguett francia. Francia – a helyi legenda ellenére, amely angol eredetünek sejtteti – nem lehet más, talaja, gyökere, levegője van, amely francia. Ugy nő ki a földből, mint az ezüstös párisi házak, mint a Luxembourg-kert szinei, mint a Sacré Coeur körül a montmartre-tabáni utcák. Tradiciója van. Race nő. Furcsa kutyusarcával, nagy orrlyukaival, vastag szájával, arányos, kifogástalan párisi termetével, szikkadt kezével, sarlós hüvelykujjával, tökéletes szinpadi mozdulataival és önbeállításával: százhusz évével is valaki, akinek a maga nemében van egyéni mondanivalója.
A ruhái is olyan biztos és tradiciós párisi piktura, mint itt egy-egy utca képe. Több ez, mint szabóművészet és több, mint raffinement; ez – egy darab tehetség. Mai revüjében van egy száma, amelyben rongyos ruhában jön ki, piros baszksapkával a fején, mint montmartrei csigaárus leány. Loulounak hivják, jasszosan beszél és link módon főz két frakkos amerikait. Elragadó. Páris… Páris-szaga van.
Mennyi élet, humor és nagyszerűség van ebben, amikor a bárszéken kalimpálva ezt énekli:
„Nem vagyok szép, - de a szememben van valami” – akkor kitör a taps. Mert ez igaz. Aki nő, az hatvanéves korában öreg. De aki tehetség, az nem. És Mistinguett valahogy, valamiképen – a Mistinguett fajtája, hál’istennek, örök.
).jpg "Kalászosokból közepesnél jobb termés várható")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!