Dtum
Login with Facebookk
1928 | Március

Az idei Nemzetközi Vásár a városliget uttesteit is kénytelen igénybe venni

Az idei Nemzetközi Vásárra jelentkező cégek száma már eddig is oly nagy, hogy a területi igények kielégitése egész rendkivüli intézkedésekre kényszeriti a vezetőséget. Tóvárosi Fischer Emil kormányfőtanácsos, a vásár elnöke a vásár jelenlegi helyzetét a következőkben vázolta munkatársunk előtt:

A magyar ipar részvétele az idén valóban oly nagy mérveket öltött, hogy a vásár vezetősége a tavalyihoz képest már hónapokkal ezelőtt lényegesen kibővitette a területét. Az idén a vásár területéhez kapcsoltuk a Mezőgazdasági Muzeum e célra fölszabaditható termeit s az Aréna-út s Andrássy-út sarkán fekvő teljes Mücsarnokot is.

A Mücsarnokba vonul föl idén a rádióipar.
Itt mutatja be a francia kormány is a francia izlés és kultúra demonstrációjára szolgáló csoportját. Ugyancsak itt helyeztük el a japán kiállitás anyagát is.

A Mezőgazdasági Muzeum termei és a körülötte lévő parkrészletek a magyar agrárexport érdekeltségeinek adnak hajlékot.

Az Iparcsarnokban és a környező területeken mutatjuk be a hő- és energiagazdálkodási csoportot.

A legnagyobb gondot azonban mégis a váratlanul nagy keretekben kialakult községfejlesztési csoport és az utépitő szakmák elhelyezése okozza. A kiállitó cégek által épitendő mintautszakaszok és utkeresztmetszetek nagy területeket igényelnek, amelyek biztositását csak ugy tudjuk elérni, ha a székesfőváros tanácsa most már sürgősen rendelkezésünkre bocsátja az Iparcsarnokot körülvevő, vagy legalábbis azzal szerves összefüggésben levő városligeti uttestek valamelyikét.

Nyilvánvaló, hogy ez a megoldás, amellyel vásárterületté tesszük a Városliget egyes utszakaszait, nem mondható ideálisnak sem a város, sem a vásár szempontjából. Elodázhatatlannak kell ezért most már tartanunk Budapest uj és végleges kiállitási területének létesitését.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98