Dtum
Login with Facebookk
1928 | November

A szociáldemokrata párt budai képviselőinek gyűlése

A szociáldemokrata párt budai képviselői vasárnap délután a budai Vigadó nagytermében beszámológyülés tartottak, amelyen több mint ezerfőnyi közönség vett részt. Bánóczi László megnyitóbeszéde után Kéthly Anna mondotta el beszámolóját.

A nyiltszavazásos rendszernek olyan reakciós szigete – ugymond - ,mint Magyarország, nem számíthat Európa segítségére, ez nyilvánvalóvá vált MacDonald legutóbbi nyilatkozatából is.
(A gyülés közönsége percekig ünnepli MacDonaldot.)
A versek, könyvek, gyülések betiltásának napról-napra való megismétlődése a reakció utolsó erőpróbája.

Ezután Peyer Károly beszélt:
-A házszabályrevizió! – ugymond – azzal indokolják, hogy mi tulsokat beszélünk. Ha tizszer annyit mondanánk is, kevés volna annak a nyomornak a lefestésére, amelyben ma az ország népe él. Csak természetes következménye a nyilt választójognak, hogy a megválasztott képviselő nem törődik a választók véleményével.

A mandátumosztogatás eredménye az a részvéttelenség, amely ma a parlamentben megnyilatkozik: ez teszi lehetővé, hogy a kormány lefelé kíméletlen, fölfelé pedig elnéző legyen, ugy gazdasági, mint politikai téren. A legitimisták felé azt mondja a miniszterelnök, hogy nem akar fölösleges mártírokat csinálni, de ha valaki elkeseredésében kifakad, vagy köztársasági propagandát próbál üzni, azt kíméletlenül lecsukják. Az egyik oldalon tűrik a bankok és kartelek uzsoráját, a másik oldalon pedig kíméletlenül lépnek föl azokkal szemben, akik merészkednek ezzel az uzsorával szemben védekezni. Ha a legitimista irányzat a szociáldemokraták mocskolásában előljár, ugy a munkásság minden rendelkezésére álló erővel megakadályozza, hogy királyt hozzanak, mert ettől az irányzattól legkevésbé várhat jót, még kevésbé tisztességet és megbecsülést.

Peyer után Knur Pálné beszélt, végül Farkas István mutatott rá a kormány helytelen külpolitikájára, amelynek következményeit gazdasági téren szenvedjük meg. Bánóczi elnök záróbeszéde után a gyülés teljes rendben véget ért.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98