Dtum
Login with Facebookk
1929 | Január

Örffy Imre a protekcionizmus növekedéséről

A kormánypártban vasárnap mozgalom indult meg, amely előreláthatóan nagy hullámokat fog a közvéleményben fölverni. Arról van szó, hogy az ország „tuladminisztráltsága” ellen az egész vonalon offenzivát inditsanak és az állami tisztviselőket szigoruan megrostálják. Beszéltünk a mozgalomról Örffy Imrével, aki ezeket mondotta:
- Csaknem egy évtizeden át dolgoztam a nemzetgyülés, majd a képviselőház házszabályain és legalább ennyi időt szeretnék most szentelni a magyar adminisztráció megjavitásának és meggyorsitásának. Az országnak egyik legnagyobb baja ugyanis a tuladminisztráltság, amelynek minden eszközzel véget kell vetni.


- Ezt a problémát akár kormánybiztosi vagy diktátori hatalommal kell megoldani, mivel nemhogy csökkenőben volna, hanem állandóan növekedik.


- Orgiákat ül a „culpa in eligendo” a legnagyobb könyelműséggel kezeljük ebben az országban a közfunkciókkal való fölruházás kérdését, holott mindenképen elérkezett az ideje, hogy ezen a téren az abszolút tárgyilagosság érvényesüljön, az az irányzat, amelynek az lehetne a jelszava: „Utat a tehetségnek!”


- Tehetség és megfelelő viselkedés tekintetében alkalmatlan emberek százai, sőt ezrei bujnak meg a közhivatalokban.


- E megállapodás alól nem veszem ki a miniszteriumokat sem és éppen ezért nagyon kivánatos volna, ha a miniszter urak konokul napirenden tartanák ezt a kérdést és minden alkalmas eszközzel igyekeznének az adminisztráció tultengését megszüntetni.

 

- Véleményem szerint itt két eszköz kinálkozik. Először intézményesen kell az adminsztrációt leegyszerüsiteni, másodszor nagyon erős uj szelekciót kell az összes tisztviselők körében végrehajtani, tekintettel arra, hogy a B-lista egyáltalán nem oldotta meg szerencsésen ezt a kérdést.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98