Dtum
Login with Facebookk
1929 | Július

Jacques Natanson vígjátéka az Új Szinházban

Szerelmi Á-B-C

Különös fajta szemérmetlenség van ebben a darabban, s ennek köszönheti megérdemelt sikerét. Szemérmetlenségen nem malackodást értek: ezen a téren a Greluchon Delicat-nak (melyet a kitűnő fordító, Heltai Jenő a magyarban Szerelmi Á-B-C-nek keresztelt el), nehéz volna párisi bohózat-elődein túltennie. Hanem gondolok arra a kedves és okos fesztelenségre, mellyel itt a kipróbált bohózatbonyolítási recept szerint összegabalyított szerelmesek és vetélytársak a maguk érzelmi igényeit és feltételeit, aforisztikus lejtésű vígjátéki hangon, körvonalazzák, összemérik s végül, ha nem is közmegelégedésre, legalább a történet középpontjában levő forrószívű és skrupulustalan kedélyű kokott megelégedésére, összeegyeztetik.

 

A megegyezés platformja: a megúnt greluchon, a ripacs, néhány ezer franknyi végkielégítés és egy érzelmes búcsú fejében belenyugszik abba, hogy ezentúl sem pénzt nem kap többé, sem szerelmet; a hivatalos barát, a deresfejű üzletember belenyugszik abba, hogy ezentúl is ad pénzt, de szerelmet csak nagyon keveset kap; mert a nő ideje és odaadása legnagyobb részben a harmadik szeretőnek: az új greluchonnak, a húszéves szép úrifiúnak van fentartva, ki viszont abba nyugszik bele, viharos tépelődés és kapálódzás után, hogy szerelmet is kap, pénzt is kap.

 

Lieben und lieben lassen - ez a darab morálja. Mert igenis van morálja: a szerző, bármennyire nem kíván is egyebet csinálni, mint mulatságos-érzelmes bohózatot, látnivalóan szívén viseli figurái sorsát. Különösen az öreg barátét, kit nem viccel ki felszarvazottsága s toleranciája miatt, ahogy az efajta bohózattól várná az ember, hanem fájdalmas-gyengéd iróniával, szinte követendő példaként állít elénk: látjátok, milyen bölcs és nemes egy úr ez, ki ebben a megalázónak hitt szituációban nem toporzékol, nem fenyegetődzik, nem okvetetlenkedik, de nem is áll félre - a jómód s a meglettség fensőséges mazochizmusával nyúl a zsebébe, hogy mások boldogok legyenek, s a jómód s a meglettség nyájas és rezignált önzésével vágja zsebre a keveset, ami a mások boldogságából neki jut. Mit tehetne ezután a húszéves fiú is okosabbat, mint hogy zsebrevágja a saját boldogságát?

...Nehéz erről a darabról írni. Nehéz ellentmondani neki, mert igaza van, s nehéz helyeselni neki, mert az eszközök, melyekkel igazát bizonyítja, többnyire nem illenek ehhez az igazsághoz. Nehéz megkerülni a társadalomerkölcsi problémákat, melyeket felvet, s nehéz komolyan venni őket. Nem azért nehéz, mert bohózat - s tegyük hozzá: a maga konvencionális kereteiben eredeti és mindvégig szórakoztató bohózat -: ettől, mint megannyi példa mutatja, megvilágító erejű és, főként, az első szótól az utolsóig igazi hangú szindarab lehetne.

 

A Szerelmi Á-B-C azonban nem az, legalább is nem egészen az; mindúntalan kiütnek belőle a boulevardier-nyegleségek és szépítőszer-plakátról ellesett romantikájú jelenetek, melyek diszkreditálják nemcsak jóságos-okos tendenciáját, melyet pedig nem mindennapi leleményességgel és tapintattal fejez ki, de diszkreditálják valóban friss, jóízű és jólüktetésű bolondériáit is.

 

Kár, hogy a budapesti előadásban a rendező s a szinészek minden látnivaló jóindulata és igyekezete sem tudja érvényre juttatni a darab legkellemesebb hangjait. Kivéve Justh Gyulát, ki, igen helyesen, úgy játssza meg a ripacs szerepét, hogy valódi párisi módra skrupulustalanul és mulatságosan végigkomédiázza, s kivéve Berczy Gézának egy-két jelenetét, melyben a Ťfinomlelkű selyemfiúť gyerekes zavarát, érzelmességét s tanácstalanságát érzékelteti - a főszereplők nem tudják, mihez fogjanak a szavakkal, melyeket szájukba adtak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98