Dtum
Login with Facebookk
1929 | Július

A Ferencváros legyőzte a kétszeres olimpiai bajnok Uruguayt

Uruguay - Ferencváros 2:3 (0:3)

 

Szenzációs formát játszott ki a magyar csatársor – Az első félidőben 3:0 arányban vezettek a zöld-fehérek.

Montevideó, július 21.
Sao-Paolóban és Rio de Janeiróban lejátszott öt mérkőzése után, vasárnap érkezett el a Ferencváros délamerikai túrájának legnehezebb állomásához, amikor ugyanis Montevideóban, Uruguay fővárosában Uruguay válogatottjaival került szembe.

Uruguay válogatott csapatát az 1924. évi párisi olimpiász óta legyőzhetetlennek emlegették. A párisi futballtornát tudvalevően Uruguaynak nagyszerű futballt játszó csapata nyerte meg és ez a siker arra bírta a többi délamerikai állam futballreprezentánsait, hogy az amsterdami olimpiászon ők is megjelenjenek.

Az amsterdami futballtorna döntőjébe tényleg két délamerikai csapat az olimpiai bajnokságot védő Uruguay és Argentína verekedte föl magát és a döntő futballpályán még ritkán látott gyilkosan erős küzdelem után, Uruguay 2:1 arányú győzelmével végződött.

A kétszeres olimpiai bajnokkal állt ki vasárnap a magyar bajnokcsapat, a győzelem minden reménye nélkül, hiszen hogyan is számíthattak a zöld-fehérek, tehát egy klubcsapat, győzelemre, amikor Uruguay eddig a világ összes válogatott csapatai fölött aratott sorozatos győzelmeket.

Mégis bekövetkezett a csoda. A Ferencváros minden egyes játékosa briliáns teljesítményt nyújtott, de különösen a csatársora, amelynek remek és ötletes kombinációival szemben, az ellenfél védelme szinte tehetetlennek bizonyult.

Különösen ragyogó játékot produkált az első időben, amelyben három menthetetlen góllal szerezte meg a vezetést.

Szünet után a honi csapat kerekedett fölül, de hősiesen küzdött a magyar csapat védelme is, úgy, hogy a világbajnok végeredményben vesztesként hagyta el a pályát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Aquincumi újdonságok Aquincumi újdonságok
Az aquincumi múzeum a főváros áldozatkészségéből és vezetőjének, dr....
A Munkás TE versenye A Munkás TE versenye
Vasárnap rendezte a Munkás TE első idei birkózóversenyét, amelynek...
Sűrűsített táplálékok Sűrűsített táplálékok
A létért való küzdelem egyre fokozódó hevessége megtanít mindenkit...
Kozma motorkerékpáron összes autókat megelőzte a KMAC téli versenyén Kozma motorkerékpáron összes autókat megelőzte a KMAC téli...
Kissé elkésett a KMAC „téli versenye”, hiszen ragyogó...
Ir-skót rugbymérkőzés Ir-skót rugbymérkőzés
A londoni ir és skót labdarugócsapatok rugbymérközése. Igen érdekes...
A mozgófényép és a vetitőgép az orvostudomány használatában A mozgófényép és a vetitőgép az orvostudomány használatában
Manapság a mozgófényképezőgép elterjedtsége már oly méreteket öltött,...
A rizs termesztése A rizs termesztése
A rizs egyike ugyan a legjövedelmezőbb gabonaféléknek, de sajnos,...
Névtelen levelek áradata elriasztotta a közönséget a bajai Szent...
Baján izgatottan tárgyalja a város egész lakossága azoknak a névtelen...
Az amerikai háborus reklám Az amerikai háborus reklám
Óriási hühóval készült Amerika a háborura s elárasztja az...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98