A hosszu meg a rövid
A hosszut és a rövidet rendes polgári nevükön Carl Schenströmnek és Harald Madsennek hívják. A filmen, a magánéletben egyformák. A multjuk is az. Mind a ketten nagyon szegények voltak s ma gazdagok. A hosszu Zoro, aki tíz esztendővel öregebb alacsony, kövér pajtásánál, Hurunál, szegény, egyszerű szülők gyermeke. Édesapja bádogos volt.
Huru apja susztermester volt és hétéves volt, amikor először látott cirkuszt. A porondon egy clown szerepelt, aki egy disznó hátára ugrált fel és mindig leesett onnan. A kisfiút ez a mutatvány valósággal megőrjített. Nem tudott hová lenni boldogságában, annyira tetszett neki a bohóc játéka. Előadás végén megugrott édesanyja mellől, a clown öltözőjében szaladt és amikor szembetalálta magát a bohóccal, meghúzta annak kabátját és ezt kérdezte tőle:
- Nem szerepelnél velem együtt?
- Nem – felelte a clown, akinek nem tetszett a kövér kisfiú. Huru azonban nem esett kétségbe. Hétéves fejjel bohócnak készült. Szülővárosában, Silkeborgban vette az első leckét. Szomszédjukban egy öreg kecskebakk volt. Ezt dresszírozta, idomította és végül elérte, hogy nyugodtan a hátára ülhetett. Ez azonban nem tetszett a hétéves Harold Hurunak, mert ő éppen az ellenkezőjét szerette volna: hogy a kecske ledobja őt a földre.
Tizenkét esztendős volt, amikor elment egy cirkusz igazgatójához, akit arra kért, hogy vegye fel őt a cirkusz tagjai közé. Az igazgató előtt a fejére állt, kézen járt, cigánykereket hányt és ezzel elért annyit, hogy ottmaradhatott a cirkuszban – tanoncnak.
Bohóc akart lenni és kigyóember lett. Ilyen szenzációt még nem láttak a cirkuszban. Egy kövér, gömböcalakú fiú kígyóember! Megcsodálták, mert kövérsége mellett csodálatosan hajlékony volt. Hosszú évekig dolgozott a porondon, amíg egyszer leszerződtették a filmhet, ahol Carl Schenström partnere lett.
A hosszú: Zoro ebben az időben már neves filmszínész volt. Már keresztülesett fiatal korának minden nyomorúságán. Apja: az öreg bádogosmester, nyomorék volt, dolgozni nem tudott és ezért édesanyja mosni járt. Zoro könyvkötőinas lett, kitanulta a szakmáját és hosszú ideig dolgozott különböző vállalatok könyvkötészetében. De minden vágya az volt, hogy színész lehessen belőle. Színpadról álmodott és ezért egy napon egy bőrbekötött könyvet vitt a kopenhágai Norrebro színház igazgatójának.
- Carl Schenström könyvkötősegéd vagyok – mutatkozott be az igazgatónak – színész szeretnék lenni… Ezt a könyvet ajándékba hoztam az igazgató úrnak.
Az igazgató alig tudta elrejteni mosolyát, amikor a hosszú, sovány, rosszulöltözött fiatalemberre nézett. Nem is tudta, hogy mivel utasítsa el. Szórakozottan lapozta a kezében lévő bőrkötéses könyvet, majd hirtelen ezt mondotta a fiatalembernek:
- Annak, aki színész akar lenni, nem fontos, hogy jól tudja a könyveket bekötni, hanem az a fontos, hogy a könyveket elolvassa… Maga például elolvasta ezt a könyvet, amit nekem ajándékba hozott?
Carl Schenström zavartan felelt:
- Igen, kérem szépen:… elolvastam, sőt én magam írtam…
A direktor most már csodálkozva nézett a sovány emberre.
- Egy könyvkötősegéd, aki ír is! – gondolta magában – Ezzel érdemes foglalkozni.
Leszerződtette a színházhoz és ettől kezdve évről-évre népszerűbb lett. 1911-bem pedig már filmszínész volt. Ma már úgy Zoro, mint Huru gazdag ember. Zoronak szép kis kertes családi háza van Kopenhága közelében, ahol felesége, kisfia és kislánya társaságában boldog családi életet él. Szabadidejében kertészkedik és olvas.
Huru szintén boldog férj és családapa. Egy kisleánya van, aki nagyon hasonlít hozzá. Neki is van egy szép kis háza, sőt autója is. Szabadidejében hajókázni szeret a tengeren. Néha-néha összejön a két család és ilyenkor Zoro és Huru zenével foglalkozik. Alig van a világon hangszer, amelyen játszani ne tudnának.
A filmen csavargók, a magánéletben azonban megelégedett, boldog polgárok.
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!