Nincs keserübb és fáradtabb ember a mai Európában, mint az angol miniszterelnök. Mosolygó szája mentén két ránc mélyül arcába, az okosan és melegen csillogó szempár alatt sötét karikák s egész tartása, amely az ősszel még olyan friss volt és daliás, mintha megroppant és elerőtlenedett volna.

A harc, amelybe Ramsay MacDonald indult, véget ért, a londoni konferencia bezárult s a eredmény megdöbbentően és ijesztően kevés. Egy elméleti megállapodás, amelynek értéke vajmi kevés, három hatalom megállapodása, amely fölött szakadatlanul függ a francia fegyverkezések beretvaéles kardja, s a nagy csatahajók építésének beszüntetése, amelyeknek jelentősége a jövő háboruban a semmivel majdnem egyenlő. A németek egyetlen uj hajótipusukkal romba dönthették a nagy tengeri hatalmak minden számítását. Az Ersatz Preussen cirkáló olyan hatalmas fegyver, amelyhez minden uj épitkezésnek igazodnia kell.

A technika és a szellem csodája, mert az az ellenséges hajó, melynek nálánál nehezebb tüzérsége van, utól nem érheti, olyan gyors járatu, amely hajó pedig utól érhetné, nem tudja elsülyeszteni. Mi értéke van ez uj tipussal szemben a régi hatalmas uszó váraknak? S mi értéke van a londoni megállapodásoknak? Japán, Anglia és Amerika 1936-ig nem épít uj csatahajót, mert kidobott pénz volna az elavult tipus szaporítása. De a franciák épiteni fognak. Pénzük is van, módjukban is áll, mert ők már nem irták alá a londoni csatahajó-egyezményt. S az uj francia flotta pedig még 1936 előtt uj építkezésekre fogja kényszeríteni Angliát.

Az angol alsóház csodálatos nemzeti fegyelmezettségével megkimélte MacDonaldot attól a szégyentől, hogy a világ szine előtt tévedéseit szemére olvassa. De a lelkek mélyén az a meggyőződés uralkodik Angliában és az egész világon, abban a szük körben, amely országok és népek sorsát intézi, hogy a római arcélü skót szocialista politikai karriérje véget ért. Alul maradt a franciákkal szemben s ezt a hibát nem bocsátja meg neki a világ legbüszkébb népe.

Kár érte! Nincs ma Európának becsületesebb, szerényebb, nyugodtabb és emberibb államférfia, mint a lossiemouthi halász fia. Nincs államférfi, aki melegebb szivvel és tisztább lélekkel állna szemben a nagy kérdésekkel, amelyek e szerencsétlen nemzedéket gyötrik. Abból a rétegből került ki, amelyet a háboruba küldenek s nem abból, amely másokat küld háboruba. Közvetlen és keresetlen a gondolkozása s nincs kivüle és Herriot-n kívül politikus, aki a modern politika minden erkölcstelenségét és durvaságát fájóbban érezné, mint ő. S ezért e politikai pálya legfájdalmasabb állomása az volt, amikor a londoni konferencia alatt kiderült, hogy még a francia radikálisok is, akik pedig lelkéhez és gondolkozásához legközelebb állanak, cserben hagyták, sőt ők voltak azok, akik legélesebben fordultak ellene.

A második fájdalmas eredmény, hogy a békeszerző angol szocialista olyan veszedelmesre fokozta a háboru eshetőségét Európában, mint előtte senki más. A francia és olasz ellentét a londoni konferencia előtt gondosan titkolt és leplezett részlete volt az európai politikának. Most ez az ellentét csupaszon és vérzőn áll a szemünk előtt!

Néhány nap mulva ünnepélyes befejezést nyer a londoni konferencia s az angol miniszterelnök Lossiemouthba röpül, oda, ahonnan ez a konferencia MacDonald és Dawes, a londoni amerikai követ első tanácskozásával megindult. De az a MacDonald, aki most a skót tengerpart friss levegőjében fáradalmait kipiheni, nem az az ember többé, aki volt. Megöregedve, megrokkanva tért haza, azzal a keserüséggel ajkai körül, amely Salamon király óta mindenkinek az osztályrésze, aki emberek javát és a tömegek üdvét keresi.

Kiss Dezső