Dtum
Login with Facebookk
1930 | Augusztus

A Műcsarnok kibővítése

Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat nemrégiben megjelent 1929-es évkönyvében Kézdi-Kovách László, miközben a művészet gazdasági válságáról ír, melyet a Műcsarnok is megérez, néhány remédiumot sorol fel, hogy miképen lehetne a bajokon segíteni. Felemlíti a Műcsarnok kibővítésének kérdését is, amivel a társulat különben is jó ideje foglalkozik.

 

Erre vonatkozóan ujabban amaz ötlet vetődött fel, hogy a szoborcsarnokhoz hatalmas, üres falazatú betonterem épüljön, belül változtathatóan elhelyezhető közfalaikkal. Igy megszünnék a nagy tárlatokon mutatkozó helyszűke, mód nyilnék nagy nemzetközi tárlatok rendezésére és a nemzetközi vásárok alkalmával is bővebb hely jutna a vásári kiállításoknak.

Vegyük sorra az érvelés e tetszetőseknek látszó pontjait. A műcsarnoki kiállítások annyiszor emlegetett helyszűkéhez képeskönyvül a most zárult téli kiállítás szolgáljon, amely többé-kevésbé olyan volt, mint amilyenek két évtized óta majdnem az összes téli, őszi, tavaszi tárlatok: tehát jelentéktelen, sivár képvásár. Sok száz festménye a megszokott rossz rendezésben kétségtelenül erős hiányérzetet ébresztett, de egyáltalában nem a hely szűkösségeét.

 

Sőt ellenkezően! Nagyon sok helye van a Műcsarnoknak, ha a baloldali és a hátulsó termekben százával állít ki olyan képeket, melyeknek csak a tehetségtelenséghez van közük és még a Nemzeti Szalonban is csak rövid két hétig olyan kiállításokon függhetnek, ahol minden egyes tagnak joga van kiállítani. De efféle pusztán csak a tagság ténye miatt nyilvánosságra jutó képek a Műcsarnok kiállításain nemcsak a találóan nevezett szégyentermekben, hanem a kitüntetést jelentő többiekben is bőven találhatók.

 

Ha pedig a társulat csak úgy tudja kiállítási helyiségeit megtölteni, hogy silány festmények áradatát bocsátja be, akkor igazán nem lehet helyszűkéről szó, hanem legfeljebb arról, hogy a kiállítási termek szaporításával még több vigasztalanul dilettáns, vagy az eddigieknek még több s még rosszabb képei fognak bebocsátást nyerni. Erre aztán igazán nincsen szükség, mert hiszen arról, hogy a Műcsarnok kibővítése valaha is azzal az eredménnyel járjon, hogy az igazán jelentős magyar művészet is bevonuljon a Műcsarnokba, aligha lehet szó.

Nem a helyszűke, hanem inkább minden valódi tehetségtől való írtózás vezeti a társulat mai irányítóit abban, hogy tervszerűen majdnem minden jeles magyar festőt kiszorítottak a Műcsarnokból. Ahonnét Csók, Vaszary, Iványi-Grünvald, Glatz, Szőnyi, Koszta és minden friss új törekvés évek hosszú sora óta távol maradni kénytelen, ahol Rippl-Rónai, vagy Ferenczy sem juthatott szerephez, ahol a Szinyei-társaság jubiláris kiállítására nem akad idő, de kereskedelmi vásárok tartására igen, ott sokkal mélyebben fekszik a baj.

 

Ott a tehetségtelenek kegyetlen szövetkezése jelentkezik minden tehetséggel és minden új megmozdulással szemben és ezt a féltékeny, részben gazdasági jellegű önzést nem szabad még hatalmasabbá tenni azzal, hogy nyilván közpénzből kibővítsék a Műcsarnokot. Az állítólagos helyszűke ellen csak egy gyógyszer segít, űzzék ki a tehetségteleneket, helyettük engedjék be a tehetségeseket és ekkor mindenki meg fog lepődni, hogy milyen kényelmesen elfér odakint egy-egy félév művészi termelése.

A nemzetközi tárlatok rendezése szintén csak üres jelszó, csak olyan diszítő ürügy, amelyben nem lehet komolyan hinni. Az egykori nemzetközi tárlatok sem hoztak valami sok jót (Palmier és Sinibaldi képekre igazán nincs szükségünk) és a maiak alkalmasint még kevesebbet hoznának. Az átlagos nemzetközi tárlatok inkább csak a rutin gyakorlói számára valók, sohasem is voltak az igazi nagy művészet ismertetői. De ettől eltekintve, mai szegénységünkben különben is csak kinos kudarccal járhatnak, hiszen vásárlásokkal aligha tudnók viszonozni a látogató művészek fáradságát: nem a hely hiányzik tehát, hanem a pénz.

A harmadik érv, hogy a nemzetközi vásároknak több helyet tudjunk adni, mindnyája közt a legkülsőségesebb. Vásároknak a Műcsarnokban semmi keresnivalójuk, amíg a társulat a magyar művészetnek csak egy jelentéktelen töredékét mutatja be, sőt hely, és időhiányra hivatkozva ama legelemibb kötelességét sem teljesíti, hogy elhalt nagy művészeinket gondosan rendezett emlékkiállitásokkal ünnepelje. Amig ezekre tunyaságból nincs idő, vásárokra sem lehet hely. Vagy csak a jövedelem fontos?

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Derkovits képei és Mészáros szobrai a Tamás galériában Derkovits képei és Mészáros szobrai a Tamás galériában
Két év előtt új nevet vetett fel a KUT kiállítása: Mészáros Lászlóét,...
Pénzbeli segély oláh iskolaknak Pénzbeli segély oláh iskolaknak
Régi panasz volt magyar részről, hogy a romániai kormány pénzbeli...
Az amerikai magyar nyelv Az amerikai magyar nyelv
Amikor Julian barát hétszáz esztendővel ezelőtt Ázsiában járt,...
Esterházy Tamás váltóügye Esterházy Tamás váltóügye
„Most már azt kell hinnem, hogy talán én kértem kölcsön...
Vajda János szobra Vajda János szobra
Vajda János sírja ma, tizenegy évvel halála után is jeltelenül áll a...
A Hungária-fürdő halottja A Hungária-fürdő halottja
A Dohány-utczában levő Hungária-fürdőben a mult évben egy uszodát...
Sárkányozók ligája Sárkányozók ligája
Az alapszabályok különlenyomatát különben a jelentkezők mindegyike...
Nagy emberek apró ferdeségei
Carlyle mondta, hogy a történelem tulajdonképpen nem más, mint nagy...
Támadások a bank-kartell ellen Támadások a bank-kartell ellen
Az az offenziva, amelyet a bankok és a takarékpénztárak ellen...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98