A nagy ütközet, amelyre három hónapig készültek a városi tábornokok és amellyel három hónapig izgatták Budapest seregeit, elmult. Ugy elmult, mint egy havas eső. A plakátokat lemosták a falakról: ahonnan még le nem mosták, oda nem lehet émelyedés nélkül nézni az embernek. Vége. A stilisztika rendje szerint most azt kellene mondani: vonjuk le hát a tanulságokat.

Mi inkább kereken és kegyetlenül leszögezzük a tényt: azt, hogy Wolff Károly és a kormánypárt a fővárosi választásokon több szavazatot kaptak, mint amennyire Budapest számított és mint amennyiről ők maguk legkevésbé nyugtalan éjszakáikon, álmodni mertek. Az ellenzéki polgári pártok pedig nem kapták meg azt a szavazattömeget, amelyre híveik számítottak és amellyel ellenfeleik számoltak. Legyünk őszinték és beszéljünk szárazon.

Egy titkos választás eredménye olyan, mint az aratási eredmény. Ennyi búzánk lett, vagy ennyi nem lett. Hiábavaló dolog fagyokat, csapadékot vagy szárazságot rekriminálni. Se istenben, se emberben nem lehet bünbakot keresni. Esett ahogy esett: megesett. Kár minden szóért. Hagyjuk, hallgassunk, jó emberek: olcsó a késő belátás, vasat se ér az utólagos bölcsesség. Elég ideg szenvedett, elég sziv zakatolt, elég rekedt igazság szállott el a levegőben, mint a füst, három hónap alatt.

A lényeg az, hogy Budapest polgársága akarva, nem akarva, ugy döntött, hogy a városházán az a politika uralkodjon, ami eddig. Ezzel ugyebár leszámolhatunk. Számoljunk is le vele. És most mindazok az ellenzéki pártok, amelyek külön-külön oszlopokban vonultak a közös igazságért való harcra, egyetlen egy éjszakán aludják ki a sértődöttségeiket, a féltékenységeiket, a hiúságaikat. Igyanak egy ásványvizes üveggel, a Léthe vizéből, felejtsék el az összes bántó emlékeiket erről a három hónapról. Az egymás iránt való bizalmatlanságot, mint a szük gallért, hajitsák el, ne feszengjen benne a nyakuk. Friss, meleg, kemény kézadással siessenek egymás elé az ellenzék férfiai a városházán.

Kint kell hagyni a differenciákat, bevinni az egységet. Kint kell hagyni a fáradságot, bevinni az elszántság erejét. Összeszedni a lélek, a jellem, az idegek minden erejét. Nehéz esztendők következnek, a nehéznél nehezebbek. Soha ilyen szükség országos és városi politikában egész emberekre nem volt. Az igazi bajvivás most kezdődik. Itt minden ingujjat föl kell gyűrni, minden izomnak meg kell itt feszülni, minden ellenzéki bajtársnak meg kell keményen vetni a sarkát, minden erővel és hittel ragadni együtt, a vállukat összetámasztva, lankadatlan daccal huzni azt a kötelet a politikai kötélhúzásban a jogok felé, igazság felé, tisztesség és emberiség felé, a pirkadó jövendő felé, amelyben szabadság és élet igértetik a ma mostohagyermekeinek.

Odakint az urnák előtt csak számok dőltek el, az eleven küzdelem odalent fog eldőlni a városházi falak közt: Az ellenzék férfiainak nemcsak a szavazóikért kell küzdeni, küzdeniük kell azokért is, akikben csalódtak, küzdeniök kell az ellentáborért is. Mert az ellenzék Budapestért küzd, a tisztább és boldogabb időért. Hinni kell abban, hogy kevesebb ember többet hathat, ha velük az igazság. Hinni kell benne, hogy munkával, komolysággal, koncepcióval, becsülettel, szikrázó tiszta, példás önzetlenséggel meg lehet változtatni a fatális választási eredményt.

Odabent a városházán az ellenzéknek kell győzni!