A harc elült, a seregek elvonultak, a csatatéren csupán a plakáthulladékokon osztozkodhatnak a marodőrök. Elérkezett az ideje, hogy levonjuk a háromhónapos hadjárat tanulságait.

Az első: Budapest népének jó kétharmadrésze utálattal fordult el a gyülölet, izgalom és üres szájtépés politikájától. (Nem a mandátumok száma a lényeges ennél a megállapitásnál, hanem a leadott szavazatok összege. Tudni kell, hogy Wolffék 50.000 választót törültek, akik egy szálig a demokratikus pártokra szavaztak volna. Tudni kell, hogy a kerületek beosztásával már eleve korrigálták a választás számukra lesujtó eredményét. Tudni kell, hogy ők voltak hatalomban, az ő tisztviselőik intézték a választás technikai részét.)

A második tanulság: Az országos politikát, helyesebben politizálást ki kell söprüzni a városházáról. A törvényhatósági mandátum senki számára nem lehet a képviselői mandátum ugródeszkája.

A harmadik tanulság: abban a pillanatban, amikor a törvényhatóság összeül, muljon el a választás minden jogos vagy jogtalan keserüsége azok szivében, akik dolgozni akarnak.

A negyedik: nincs más cél, mint Budapest nagysága, boldogsága, dicsősége. Aki másra gondol – önmagára- , jobb, ha be sem teszi a lábát a városházára!

Ötödik: önuralom, fegyelmezetlenség, becsületes és önzetlen munka! Négy buskomor, lidérces év után sorsdöntő, ami a városházán történik: „Fölszállott a páva a vármegyeházra, sok szegény legénynek szabadulására.”