Dr. Frey Ernő idegorvos, egyetemi tanár nyilatkozata a Tolnai Világlapja számára: Sajátos, a többi betegségektől igen eltérő természetű a neuraszténia. Amíg minden más megbetegedés rendszerint együtt jár sejtek, szövetek és szervek bonctani elváltozásával, addig a neuraszténiánál semmiféle ilyen különösség nem mutatható ki.

Ha az orvos olyan ember agyvelejét boncolja, aki életében úgynevezett kötélidegekkel rendelkezett és olyan férfiét, vagy nőét, aki életében típusa volt az ideges embernek: semmiféle különbséget találni nem fog, még ha a legfinomabb módszerekkel mikroszkóppal is ejti meg vizsgálatát. Az ideges és a nem ideges ember agyveleje „egyforma”. Az orvos megállapítja tehát, hogy a neuraszténia nem „szervi baj”, hanem az idegrendszer működésének zavara.

Általánosan elterjedt nézet, hogy a legtöbb intelligens ember neuraszténiás, vagy, hogy az intelligenciának előfeltétele a neuraszténia. Azt is mondják, hogy az életben csak az ér el kivételes sikereket, aki neuraszténiás érzékenységű idegrendszerrel bír. Ezek az állítások tévesek. A szellemileg nem éppen magasrendű emberek is lehetnek neuraszténiások, vagy: munkások, egyszerű kézművesek soraiban is megtalálható ez a betegség, még hozzá nem ritkábban, mint a szellemi pályákon működők között.

Ami pedig azt a felfogást illeti, hogy a rendkívüli sikereket elért írók és művészek mind neuraszténiások, ezt megcáfolja az élet. Nagyon sok olyan finomtollú írót, hallatlanul gazdag kifejezőképességű művészt ismerünk, akik legföljebb csak a hírét hallották az idegességnek, a neuraszténiának.

Miben nyilvánul meg ez a megbetegedés?

Nincs még egy betegség, amelynek annyiféle tünete volna, mint a neuraszténiának. Mindennapi, eset, hogy az idegorvost betegek keresik fel, akik kezükben hosszú cédulát lobogtatnak, amelyen szépen, sorjában, tucatszámra vannak feljegyezve a panaszok, amelyek a pacienst bántják. Az orvos ilyenkor már tudja, hogy neuraszténiáról van szó.

A neuraszténiás beteg ugyanis azt hiszi, hogy emlékezőtehetsége betegesen csökken, a döntő pillanatokban nem jut eszébe, amire éppen leginkább volna szüksége. Ezért készül fel kellőképpen, mielőtt az orvoshoz megy. A világért sem akar egyetlenegy tünetet elhallgatni. Szegény, nem tudja, hogy az orvos számára már két-három szimptóma elegendő, hogy tisztában legyen a neuraszténia diagnózisával.

A neuraszténiás beteg kifogyhatatlan szenvedéseinek ecsetelésében. Hol étvágya nincs, hol szívtáji fájdalmai vannak, hol állandóan közelgő halálát érzi, hol képtelen aludni, állítólag hónapokon át nem húnyja le a szemét, hol nem tudja elvégezni a legcsekélyebb munkát sem, kifárad a legkisebb tevékenységtől is, balsors üldözi, folyton beteg, semmi örömöt nem talál életében, mindenki és minden őt bántja és így tovább. Ettől függetlenül: ahány neuraszténiás, annyi új és újabb, meglepőbbnél meglepőbb panasz.

Ha az orvos azután utánanéz ezeknek a panaszoknak, megállapíthatja, hogy jóformán semmiféle tárgyi alapjuk nincs. A szívtáji fájdalmakkal jelentkező páciens szíve makkegészséges, az étvágy is rendben van hozzátartozók véleménye szerint, álmatlanság sem olyan veszedelmes és általában konstatálható, hogy a neuraszténiás ember fájdalmai, bántalmai csak az ő lelkében, képzeletében élnek, amivel nem akarjuk azt mondani, hogy a beteget nem kínozzák még éppen eléggé.

Az orvos levonja a következtetést, hogy a neuraszténiás ember idegrendszere olyan, hogy képes látszólagos testi jelenségekké változtatni a lelki jelenségeket. Szomorú és tragikus például a rendkívül erős szívtáji fájdalommal jelentkező beteg sorsa, akinek arca elárulja a szenvedést és az orvos a legbehatóbb vizsgálat után is csak azt látja, hogy a szív teljesen egészséges. Mégis, az állandó fájdalmak, a beképzelt szívbaj feldúlják a beteg nyugalmát és szerencsétlenné tehetik őt.

Az idegorvos nem győzi eléggé hangsúlyozni, hogy a neuraszténia gyógyítható, még hozzá kezdetben eléggé könnyen. De: nemcsak lehetséges, de feltétlenül szükséges is a gyógyító beavatkozás. Mert az eleinte könnyen kiküszöbölhető betegség egyre erőteljesebben keríti hatalmába az idegrendszert, a beteg egyre jobban hisz panaszainak valószerűségében és az orvos dolga folyton nehezebb lesz. Nem szabad tehát megfeledkezni az orvos mielőbbi felkereséséről.