Dtum
Login with Facebookk
1930 | Július

Gömbös honvédelmi miniszter nyilatkozott a magyar királykérdéseől

Berlin, julius 6.
Arra a kérdésre, hogy lehetségesnek tartja-e Ottó visszatérését a magyar trónra, Gömbös így felelt:
-  Én ellenzem a visszatérést. Inkább a szabadkirályválasztás híve vagyok. Az örökös királyság éppen ugy tulélte magát, mint ahogy a parlamentarizmus is elavult intézmény lett. Egy ország élén a nemzet legjobbjai álljanak, azaz a legkiválóbb tehetségek, esetleg egy szenátus, amelynek a nemzet legkiválóbbjai lennének a tagjai.


Gömbös a továbbiakban kifejtette, hogy a következő okokból ellenzi Ottó visszatérését:
- Elsősorban tagadom a legitimisták álláspontját. Másodszor az országra nézve szerencsétlenségnek tartanám trónfoglalását. Ezzel a trónfoglalással csak elkezdődnének az események. Nem tartana sokáig s Ausztriában az ottani legitimisták pusccszerüen megváltoztatnák a jelenlegi államformát és az osztrák trónra is Ottót ültetnék.
Visszatérne tehát, ha kisebb keretben is, a régi monarchia.


Sem Németország, amely Ausztriát illetőleg más jövőt képzel, sem Olaszország nem tudna megbarátkozni a középeurópai helyzet ilyetén alakulásával, nem is beszélve az utódállamokról.
Magyarországnak függetlennek kell maradnia, mentesen mindazoktól a függvényektől is, amelyeket a habsburgi legitimizmus az országra nézve jelent.


Magyarországot minden oldaláról katonailag jól fölfegyverkezett és nem éppen barátságos érzelmekkel eltelt államok veszik körül. A békeszerződés értelmében alig 35.000 emberből álló, kicsiny zsoldoshadseregünk van. Az országot körülvevő államok, Csehország, Románia és Jugoszlávia ezzel szemben 540.000 főnyi álló hadsereggel rendelkeznek, tehát tizenkétszeres tulerővel, azonkívül a legmodernebb tüzérséggel és röpülőparkkal.


Ezért hangoztatom, hogy egy lefegyverzett Magyarország veszélyt jelent Európára nézve.
Nem kerülne ilyen körülmények között nagy megerőltetésbe a fegyvertelen országot elintézni. De éppen Magyarországnak, amely mint bástya áll az északi és déli szlávok közt, ugy kellene fölfegyverezve lennie, hogy nehéz földrajzi helyzetben is kellően védekezhessék. A magyar parlamentben az utóbbi időben többször hangsulyoztam, hogy az országnak már vissza kell térnie az általános hadkötelezettség intézményéhez. Tanulmányoztam ezt a kérdést és megállapítottam, hogy az általános védkötelezettség sokkal alkalmasabb lenne a magyar hadsereg létesítésére, mint a zsoldos intézmény, amely a magyar nép jellemével sem egyezik. Sajnos azonban ez a téma is csak a békeszerződések reviziójánál, amely pedig egyszer mégis csak bekövetkezik, kerül tárgyalás alá.


Végül ellenzem Ottó trónrakerülését azért is, mert Ottó jelenleg 18 éves, nagyon fiatal, nincsenek még élettapasztalatai és nem árult el különösebb hivatottságot az uralkodásra.


Bizonyára ez kamarilla venné majd őt körül, az kormányozna és lenne tanácsadója. Magyarországnak azonban erős kézre van szüksége, mert csak így remélhet jobb jövőt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98