Dtum
Login with Facebookk
1930 | Június

Magyar író tragédiája 1929-ben

Benedek Elek utolsó évei - Benedek Marcell könyve - A szerző kiadása


"Nem nekem kell beszélnem, a fiúnak s írónak. Maga a Tragédia szólaljon meg..." - mondja e kis könyv melegszavú írója. S ez egyszer nem is arról az íróról akar szólani a recenzor aki e tragédiának hűséges krónikása, hanem arról, aki hőse; s még ennek sem íróvoltáról, hanem, - néhány sorral odébb olvassuk: "Benedek Elek több volt, mint Benedek Elek összes művei", - erről a "több"-ről.

Az emberi élet rendje úgy hozta, hogy Benedek Eleket éppen azokban az utolsó években ismertem meg, amelyekről ez a könyv szól. Azaz ismertem őt írásaiban, mint annyi ezer "unoka", kora gyermekségemtől fogva, - a "Székely mesemondó" volt kezdő olvasókorom egyik legnagyobb élménye, - de szemtől-szembe csak sokkal később állhattam vele s azok az órák, amelyeket tiszta és meleg emberi lénye mellett tölthettem, nem jelentettek számomra kisebb élményt az író hatásánál.

S azt hiszem, éppen az volt benne a "több", hogy az írót mindig alá tudta rendelni az embernek: sohasem az író önző gőgjével és erőszakával tört utat a maga írói szándékai megvalósításának, hanem ösztönösen gyöngéd érzéssel fordult azokra az írói utakra, ahol szükségét érezte a maga munkájának vagy segítségének.

 

Bizonyára gyöngédségből, szeretetből és féltésből lett elsősorban a gyermekek írója, mert úgy érezte, hogy e bimbódzó emberkéknek szüksége van valakire, aki nem gyüge gagyogással, hanem természetes emberi hangon szól hozzájuk, s bizonyára azért menekült utolsó éveiben kis székely hazájába, mert úgy látta, hogy mindenkitől elhagyott népének szüksége van valakire, aki nem hangos határontúli politizálással, hanem az írott szó s a mindhalálig való együttélés csöndes cselekvésével őrzi bennük magyarságuk tudatát.

Sohasem kérni és mindig adni, ritkán panaszkodni és gyakran vígasztalni: ezek a karaktervonások épúgy jellemezték magánéletét, mint nyilvános szereplését. De korántsem volt a naiv elképzelések örökké szelíd, mindenre rábólintó Nagyapója. Tudott haragudni is, ha az emberi alacsonyság ingerelte föl haragját s tudott megsértődni is, ha a lelkében élő igazságot sértették meg. Önmagáért ugyan sohasem állt ki, de annál többször másokért.

 

Nálam idősebbek még emlékezhetnek nagy harcára Tóth Bélával egy akkori költőért, én magam is ott sétáltam oldalán a kisbaconi csöndes utakon a tiszta alkonyatban, mikor csodálatosan fiatal lelkesedéssel idézgette Ady Endrét s fontolgatta az érveket Makkai Sándor Ady-könyvének védelmében, s egy tizenhároméves kisfiútól hallottam először arról a vitáról, amelybe egyik "fogadott fiáért", Tamási Áronért ereszkedett egy harapóskedvű magyar író ellen.

 

 

Ritka szellemi és szívbeli hajlékonyság kell ahhoz, hogy valaki késő öregségére a legmodernebb erdélyi írók bajvívója legyen, s ritka gazdag lélek hogy az, aki egyik kezével oly szeliden tud simogatni, a másikkal oly bátran tudjon öklözni.

Benedek Marcell kis könyve megragadó képet fest arról a küzdelemről, amelyet az ősz Benedek Elek utolsó éveiben a magyarságért folytatott. Fáradhatatlanul járta az erdélyi városkákat döcögő autobuszokon, istentelen hegyi utakon, ha a kultúra szolgálatáról volt szó, fáradhatatlanul levelezett gyermeklapja olvasóinak ezreivel, a gyermekek Kazinczyjaként, hogy a feledni kezdett magyar nyelvet megmentse bennük, és még egyre új tervei, céljai voltak, még nyugtalanította a székely falu sorsa, s kereste az utat a nehéz probléma megoldására.

 

Kicsinyes rögökön kellett elbuknia ennek a szép életnek, az értetlenség, elfogultság, széthúzás örök magyar, buktató rögein. És bele kellett halnia abba, mikor a tollat az ő számára oly érthetetlen és idegen önzés, kíméletlenség, becstelenség, kultúra iránti halálos közöny ütötte ki a kezéből, amelyhez ifjabb társai lassan-lassan már kezdenek hozzátörődni.

Benedek Elek emberi arcát senki jobban nem ismerhette tulajdon fiánál, aki értékes emléket adott e kis könyvével apjáról. Legszebben azonban Benedek Elek jellemezte önmagát e fejfájára kívánt négy sorral:

Jézus tanítványa voltam,
Gyermekekhez lehajoltam.
A szívemhez fölemeltem,
Szeretetre így neveltem.

Sárközy György

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A zsidózás becsületsértés A zsidózás becsületsértés
Garam Vilmos egy peres ügyben ellenfelének ügyvédjét, dr. Szauer...
A gyáriparosok irredentája A gyáriparosok irredentája
A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége tegnap délelőtt tartotta...
Ady-Múzeum Ady-Múzeum
A franciáknál Stendhal és Rabelais, az angoloknál Browning nevére van...
A képviselőválasztások eredménye és a nagy válság A képviselőválasztások eredménye és a nagy válság
Január 26-ikától 31-ikéig az ország összes kerületeiben megtörténtek...
Ujházy György vígjátéka a Magyar Színházban Ujházy György vígjátéka a Magyar Színházban
A Beleznay-asszonyok szerzője, Ujházy György, új ember. Illik, hogy...
Egy nagy honismerő munka befejezése: Egy nagy honismerő munka befejezése:
Hazánk ismeretének, a föld- és néprajzi, történeti és gazdasági...
A radioactív világítófestékekről A radioactív világítófestékekről
Újabban különböző eszközök jöttek forgalomba, a melyek azzal a...
Nyomozás a Somogyi és Bacsó-ügyben Nyomozás a Somogyi és Bacsó-ügyben
Ötnapos, megfeszitett nyomozó munka után ma már csöndesebb a...
Szent-Györgyi Albert professzor Szent-Györgyi Albert professzor
Szent-Györgyi Albert, a világhírű magyar professzor, a szegedi...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98