Dtum
Login with Facebookk
1930 | November

Kiterjesztik a forgalmiadómentességet

Annakidején, amikor a bolettaszelvények forgalomba kerültek, a kisiparosokat azzal kívánta kárpótolni a kormány, hogy a segéd nélkül dolgozó iparosok forgalmiadóját elengedte.

A mentesítés azonban csak részleges volt, mert a Magyarországon ismeretes 152 ipari szakma közül csak 52 szakmára terjesztették ki a forgalmiadómentességet. Mintegy 80 szakmát egyszerűen kihagytak a mentesítésből, 20 szakmából pedig még mindmai napig nem történt döntés.

A segéd nélkül dolgozó kisiparosok forgalmiadó alóli mentesítése óta több mint négy hónap telt el, de a függőben maradt kérdések csak nem nyernek elintézést, pedig az érdekeltségek az illetékes fórumok előtt kimutatták a hézagos és vak bürokratizmussal végrehajtott rendelet hibáit. Az építőipar, a hús- és vendéglős kisipar, a borbély-, a kovácsipar, az órás- és fogtechnikusiparok főként azok, amelyek itt mostoha elbírálásban részesültek.

Legutóbb Szövetségünk interveniált ebben az ügyben és a pénzügyminisztériumban határozott ígéretet tettek, hogy a mentesítés olyan arányokban szélesíttetik ki, hogy a kisebb kézművesek, főként akik egy-két segéderőt semmikép sem tudnak nélkülözni, mentesülnek a forgalmiadó fizetése alól.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98