Dtum
Login with Facebookk
1930 | Október

Hogy folyósitja az IOKSZ a kisipari hitelt

Kisipari hitelben részesülhet olyan hitelképes önálló kis- és középszakiparos, akinek iparigazolványa, vagy iparengedélye van, iparát saját neve alatt, saját műhelyében folytatja. A kisipari hitel a termelés előmozdítását szolgálja, tehát elsősorban termelési célra (nyersanyagbeszerzés, üzemfejlesztés, egyes vállalkozások financirozása stb.) folyósitható, de olyan kölcsönkérelem is előterjeszthető, mely már fennálló drágább kamatú tartozások konvertálására irányul. Fedezetül szolgálhat: ingatlan-bekebelezés, két megfelelő vagyoni garanciát nyujtó kezes jótállása, kézizálog.

Az igényelhető kölcsön összege általában 4000 pengőt nem haladhat meg.
Ingatlanfedezet mellett 16.000 pengőt meg nem haladó kölcsön folyósítható. Tárgyalások folynak abban az irányban, hogy indokolt esetekben 16.000 pengőt meghaladó kölcsön is folyósítható legyen, azonban mindenkor elsősorban a kisebb kölcsönök kerülnek folyósításra. A kölcsön folyósítása ezidőszerint általában hathavi lejáratú váltó ellenében történik, az IOKSz. azonban fenntartja azt a jogát, hogy visszleszámitolás feltételeihez képest szükség esetén a váltók lejáratát egyes esetekben három hónapban szabja meg. A visszafizetés időpontja megfelelő tőketörlesztés és a fennmaradó összegről kiállított új váltó adása mellett a lejárat alkalmával indokolt esetben későbbi időpontra helyezhető.

A kisipari kölcsönök kamatlába ezidőszerint 7 és fél százalék. Ingatlankölcsönöknél a bekebelezés és törlés díja ezenfelül a kölcsönösszeg 1%-a, melyet a folyósítás alkalmával hozunk levonásba. Az esetleg felmerülő tudakozódás és becslés önköltségi díját a kérelmező viseli.

A kölcsönt az Iparosok Országos Központi Szövetkezeténél (Budapest, VII., Károly király-út 3/c., I. em.) kapható kölcsönbejelentő-íven kell kérni, melynek összes rovatait a kérelmező saját érdekében pontosan töltse ki, mert a hiányosan kitöltött kérdőíveket az IOKSz. érdemlegesen el sem bírálhatja. A kölcsönkérő-ívhez, ha a kérelmezőnek ingatlana van, a legújabb keltű hiteles telekkönyvi kivonatot és az ingatlanforgalmi értéket feltüntető értékbizonylatot kell csatolni. A telekkönyvi kivonatot az illetékes telekkönyvi hatóság, az értékbizonyítványt pedig a községi elöljáróság, illetve városi adóügyosztály (esetleg mérnöki hivatal) állítja ki. Csatolni kell továbbá az iparigazolványt, az utolsó adófizetésre vonatkozó nyugtát és a tűzbiztosítási kötvényt is. Ha az ingatlan tűzkár ellen biztosítva nem volna, a biztosítást a kölcsön folyósítása előtt az IOKSz. eszközli.

Figyelemmel az egyes hitelakcióknál előfordult visszaélésekre, nyomatékosan felhívja az IOKSz. a kölcsönt igénybevenni kívánó feleket, hogy: közvetítő személy, szervezet, vagy egyesület közbenjárásának nincs helye, forduljanak tehát egyenesen az IOKSz. kisipari hitelosztályához, hol a kölcsönre vonatkozó minden kérdésre részletes felvilágosítást kaphatnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98