Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1930 | Október

Babits Mihály - Példázatok Adyról

 (Elmondtam a Nyugat Ady-estjén)
Hölgyeim és Uraim!

talán nem a legrokonszenvesebb szerep, ha sok-nagy évekkel a haláleset után az igazi örökösök, legközelebbi atyafiak egyszerre kiállnak a világ elé, hogy harsánykodva bizonygassák ebbeli minőségüket és igényeiket: mi mégis úgy jelentünk most meg Önök előtt, hangos kiáltással, ahogy csak egy dús eltüntnek legitim hozzátartozói léphetnek a fórumra, különös jogokat hangoztatva és követelve - igen, örökösök, az elhunyt Próféta földi helytartói s legszűkebb szektája, akik tüntetőleg s féltékenyen gyűlnek össze a Halott nevének minden fölzendülésére, mely a profán világból feléjük hangzik.

 

Halott nevére jöttünk, de nem gyászolni már, mert hol van már ez a név a gyásztól! - nem is emlékezni, mert ünnepünk nem a Tegnapnak szól - nem is dicsekedni az örökséggel, mert amit mi örököltünk, az mindenkié, aki osztozni tud benne.

 

S nem a magunk számára vagyunk mi féltékenyek, hanem mint a bibliai helytartó, aki árgus-szemmel vigyáz, hogy császára képét ne verjék idegen és nemtelen ércre. Ez a mi emlékezésünk: mert arra emlékezünk, ami van és marad, s nem ami eltünt s nem jön vissza többé. Mit ér idézni a Próféta gyarló és földi alakját s utánanézni a tüzes szekérnek, melynek helyén csak elomló színes foltokat látunk már? Sokat néztünk e színes foltokba, s ráveszett szemünk a tünő alakra, akit korán betegen elégve láttunk távozni egy végzetes esztendőben, lázainak tüzes fogatán.

 

Góg és Magóg népe nem tehet magának szemrehányást; hogy elfeledte Góg és Magóg fiát - mégis miköztünk, a legszűkebb szektában, hamar kétely támadt: méltó-e ez az emlékezés Hozzá? Hisz az a sok szó, ami körülötte esett, mind annak szólt, ami legmúlóbb volt benne; taps volt, amilyen a színpadról lelépő színészt szokta ünnepelni távozása után - holott az Ő átvonulása közöttünk nem a színész átvonulása volt, hanem az igazi császáré, aki aranyakat szór a nép közé minden lépésénél. A kunok hajdan kapkodtak a László elhullajtott aranyai után, s elfeledték üldözni a Szentet. Ady magyarjai heverni hagyták az aranyakat, hogy az eltünt földi alak után bámuljanak.

 

S ha mesemondó lennék, most példázatba ölthetném szavamat, elmondva az Illés-tanítványok történetét, kik hipnotizált nyáj gyanánt meredtek az elszállt tűz-szekér üres helye felé; - mert lám, előttük is mint mielőttünk, a színes foltok úsztak és változtak, egyre cserélték színeiket s ellenmondottak egymásnak; a kép körvonalai szétmosódtak, majd végkép elfoszlani látszottak; a fény emléke ingott és bizonytalanná vált, s ők is bizonytalanná váltak hiteikben. S addig néztek az eltünt jelenség nyomába, mígnem közöttük is akadtak a legjobbakból, akiknek horizontján egészen elborult ez a merően figyelt pont; a színes foltok addig ölték egymást, míg némely szem előtt csak üres feketeség maradt a helyükben.

- Ime - mondták ekkor ők egymásnak -, hol a mi prófétánk? - És egymásra néztek gyanakvó szemekkel, s egymás szemében keresték a hitet s a Próféta képét - de csak a színes foltokat láthatták, halvány árnyait annak, ami Illésből a legmulandóbb volt, - a bizonytalan, sokszínű árnyakat, amiken zavartan tünődnek majd a krónikások, a mulandó és elmult dolgok kutatói.


Illés azonban, az igazi Illés, a maradandó Illés, nem foszlott el e színes foltokban, hanem ott volt, elevenebben mint valaha, ahol senkisem gondolta, titkon és láthatóan - mindenki láthatta, akinek eszébe jutott, hogy nézze, mert ott állt mindannyiuk között, mindannyiuk mellett, s az emelkedőt elkísérte barlangjába, s a vitatkozót a gyülekezetbe.

 

 

S így kísér - hogy már a példázatot visszafordítsam -, így kísér bennünket is a mi Illésünk, akár tudjuk, akár nem, akár akarjuk, akár nem, egy lépést sem tehetünk többé nélküle, mi új ezredévünk magyarjai, s hiába iparkodunk szabadulni tőle, hiába akarjuk elhessegetni a nagyfény-hagyta színes foltokat szemünkből: ő biztos helyen van, nem szemünkben, hanem szíveinkben és szavainkban. S ha összejövünk ketten az Ő nevével, ott van Ő velünk harmadiknak, mint ahogy az ő kedves bibliája mondja Valakiről, aki minden prófétánál nagyobb.

 

Így érzem őt most is itt közöttünk, mint az apostolok pünköstjén, legszűkebb szektánk missziós gyülekezetében - noha tán még szívesebben megjelenik ő a magányos mágusnak, ki egy könyvvel kezében idézi. Minden olvasó ilyen mágus lehet, s nemde a pünkösti apostolok is csak azért idézték Krisztust a nép elé, hogy aztán mindenki idézze magában, imakönyvével vagy bibliájával?

 

De még könyv se kell hozzá, hogy ő velünk legyen! Ma reggel, ebben a gyönyörű tavaszban, ott jártam én az Alföld közepén, egy rengeteg mezőn, ahol gólyák sétáltak előttem, s resten csavargott a Tisza, mint egy nagy szőke lány, álmos és álmatag, pongyola és paraszt, aki künn aludt a réten, s még szalmaszálak és friss vadvirágok ringnak bozontos hajában. Az égről az Isten nap-arca vakított, a láthatáron kútgémek nyujtották nyakukat, a sarjadó földön báránykák bégettek.

 

Seholsem lehetett látni egy emberi lelket a pásztoron kivül - és mégis úgy éreztem misztikus módon, hogy ott van velem a Költő; akire gondoltam, akinek szavait morzsolgatta és tépte ajakam, mint kezem a rétről szakított virágot, akire magam is új szavakat próbáltam keresni és tépni magamnak, ég s föld mezejéről, hogy majd most estére legyen mit idehoznom, mint egy csokrot. Olyan erősen éreztem a jelenlétét, hogy önkéntelenül körülnéztem égen és földön, hol pillantom őt meg? de fölöttem csak a Napot, előttem csak a sétáló gólyákat, mellettem csak a nyájt és pásztort láttam; ezt a három dimenziót rég elhagyta Ő már!

 

S ekkor én ösztönösen a negyedik dimenzióba tekintettem, melyet Ő úgy nevezett, hogy: az "egy-utcájú Idő" - és ime, ezen az utcán, s ép ott, ahol az magyar ugarunkat szelte, - e végnélküli utcán, mint egy diadalúton, megpillantottam az Ő alakját, s fényes volt mint a Nap, s méltóságos léptű mint a tavaszhozó gólyák, és pásztorabb a pásztornál, úgyhogy éreztem akkor, hogy mind őutána megyünk, akárhogy lázadoznánk is ellene, megyünk, megyünk, azon az egyetlen és misztikus utcán, amely csak előre, mindig előre visz, s amelyen nem lehet megfordulni soha.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A belga király házassághíre A belga király házassághíre
Londoni ujságok azt a nagy feltűnést keltő hírt közlik, hogy a 74...
A városok és az alsóbbrendű vasutak A városok és az alsóbbrendű vasutak
Világosan kitünik, hogy hatalmi törekvések olvashatók ki a...
Néhány szó az „ideális” községekről Néhány szó az „ideális” községekről
Magyarország települési viszonyai történelmünk viharos századaiban...
Három festőművész Három festőművész
E három festőművésznek voltaképpen nagyon kevés köze van egymáshoz....
Kártékony hernyók és rovarok irtása Kártékony hernyók és rovarok irtása
Az 1894. évi XII. törvényczikk kötelezi a földbirtokosokat s...
A keresztények üldözése Khinában A keresztények üldözése Khinában
Khínában ujra üldözik a keresztényeket. Tömegesen gyilkolják le...
Bársonydivat Bársonydivat
A délutáni ruhák, melyeket azelőtt főleg a délutáni kávéhoz viseltek,...
Rugós kerekek Rugós kerekek
A drága pneumatikot használatának első idejétől kezdve nagyon sokan...
Befejezték a határkiigazitásokat Befejezték a határkiigazitásokat
Hivatalos körökben messzemenő reménységet fűztek annak idején a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98