Dtum
Login with Facebookk
1930 | Október

Bratianu György a román kormányválság előterében

Nagyvárad, október 5.
A kormányválság Romániában egyre akutabb. Vasárnap délután a kormány még táviratilag közölte a vidéki prefekturákkal a kormány lemondásának cáfolatát. Ezzel szemben a Cuvantul szerint a király nem járult hozzá ahhoz az előterjesztéshez, hogy a parlamenti szünetet meghosszabitsák. A király állítólag figyelmeztette Maniu miniszterelnököt, hogy az ország mai nehéz gazdasági helyzete megköveteli, hogy a parlament sürgősen összeüljön és a fontos pénzügyi törvényeket letárgyalja.

 

Állítólag ez volt az első impulzus, amely Maniut lemondásra bírta. Most természetesen előtérbe került Argatojanu, vagy Bratianu György kormányalakítása, de az a lehetséges, hogy Avarescu veszi át a kormányzást és uj választások következnek. Hozzájárul a kormány válsághoz, hogy Maniu egyre romló egészségügyi állapota pihenést követel és Sturza professzor. Maniu orvosa kijelentette, hogy nem vállal felelősséget a miniszterelnök egészségéért, ha azonnal nem megy el legalább két hónapi szabadságra.


Maniu azonban a kritikus politikai helyzetben nem meri elhagyni az országot.


Ujabb hirek szerint egyre jobban előtérbe kerül egy Michalake- vagy Junian-kormány esélye is. Junian igazságügyminiszter, aki eddig mindent elkövetett, hogy hatalomra jusson, most, hogy előtérbe került, egyszerre megrettent a felelősségvállalástól. Igen érdekes, hogy Jorga professzor, aki eddig nyíltan Maniu mellett állt, Román Nemzet cimü lapjában most egyszerre azt irja, hogy az ókirályság nem birna el még egy erdélyi kormányt és szenzációt keltő cikkében kiélezi azt az ellentétet, amely harminc esztendeje dühöng Maniu Gyula és Goga Oktávián között. Ezért ellenzi azt, hogy Averescu tábornagy alakítson kormányt, mert az ismét csak Goga Oktávián, tehát az erdélyiek uralmát jelentené.


Az egyetlen komolyan posszibilis jelölt tehát Bratianu György, az ifjuliberálisoknak alig harmincesztendős vezére. Ez a Bratianu György, aki 25 esztendős korában már egyetemi tanár volt Jassyban, annak Bratianu Jonelnek a fia, aki Károly királyt elüzte az országból. Bratianu György most járja a Szilágyságot, Szatmárt és vasárnap délután Nagyváradra érkezett. A Reggel tudósítója beszélgetést folytatott Bratianu Györggyel. Közöltük vele azt a hirt, amelyről még nem tudott, hogy megérkezett Nagyváradra a kormány lemondását cáfoló távirata. Erre azt a megjegyzést tette Bratianu György, hogy a lemondást cáfolhatják, mert Maniu sohasem határozott könnyen, de a válságot már nem cáfolhatják.


Bratianu Györgytől nyilatkozatot kértünk ezután, különösen a magyarságot és az itt élő kisebbséget érintő kérdésekben, amire a következőket mondotta:
- Én sohasem fogok választási paktumot kötni a magyarokkal, ellenben lesz bátorságom biztosítani mindazokat a kisebbségi jogokat, amelyeket a békeszerződések előirnak. Nem fogok soha abba a gyöngeségbe esni, amibe a legtöbb erdélyi politikus esett, hogy ne legyen bátorságom románságom teljes tudatában is biztosítani azokat a jogokat, amelyek a kisebbségeket kulturális és politikai téren megilletik.


A Magyarországgal és a külfölddel való viszonyt illetően kijelentette, hogy elmultak már azok az idők, amikor a gyülölet szava irányadó lehetett. Meg fogja találni az utját, hogy a szomszéd államokkal és különösen Magyarországgal necsak barátságos viszonyt teremtsen, de a gazdasági egymásrautaltság megértésének szellemében oldja meg az összes vitás kérdéseket. Magyarország iránt nagyrabecsüléssel viseltetik, még apja oltotta belé a magyarság iránti tiszteletet, annak dacára, hogy mindig ellenfélnek, de lovagias ellenfélnek tekintette őket.


Bratianu György hétfőn résztvesz a pártja által összehívott népgyülésen, amely iránt éppen azért, mert személye annyira előtérbe került Maniu utódaként, rendkívül nagy érdeklődés nyilvánul meg.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Bratianu György Maniu Mironescu
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98