Dtum
Login with Facebookk
1930 | Október

Páris véleménye szerint a német kormány győzelme világpolitikai enyhülést eredményez

Páris, október 19.
A Brüning-kormány szombat éjszakai parlamenti győzelme a párisi sajtóban nagy visszhangot keltett. A lapok hosszu cikkekben kommentálják a berlini eseményeket, amelyekben a józan ész győzelmét és a Brüning-kormány tekintélyének megerősödését látják. A német szociáldemokrata párt – irják a párisi szocialista lapok – bátor józansággal a két rossz közül a kisebbik rosszabb választotta. A „Petit Parisien” szerint nem szabad ugyan lekicsinyelni Brüning sikerét, kétségtelen azonban, hogy a locarnoi politikai napjai már nem jönnek vissza és Stresemann fair play politikájának nem lesz folytatása.


A „Matin” azt irja, hogy Hindenburgot nem ragadta el a nemzeti szocialista hullám. A katasztrófapolitikusok részéről oly nagyon áhitott krach elmaradt. Brüning kancellár többsége valójában Hindenburg többsége, mert ő ma a német nép legfőbb döntőbirája. Ha a német parlament továbbra is le tudja majd gyürni a nemzeti szocialisták támadásait, ugy ezt csak annak köszönheti, hogy engedelmeskedik Hindenburg szavainak, akinek tekintélyét a birodalmi közvélemény ugy látja, hogy a német szocialisták egyhangu állásfoglalása és Brüning impozáns többsége kétségtelenül megerősiti Briand megrendült pozicióját és legalább egyelőre szárnyát szegi az itteni jobboldali reakciónak.


A Quai d’Orsayn biznak abban, hogy Brüning továbbra is a helyzet ura marad, kivált ha időközben sikerül a német kormánynak kölcsön segitségével megszüntetni a pénzügyi krizist. Párisban általános a fölfogás, hogy a birodalmi gyülés szombati magatartása a világpolitikai atmoszféra nagy enyhülését vonja maga után.


Kétségtelen azonban hogy Briand nem folytathatja tovább a régi lendülettel a locarnói politikát és Poincaré poziciója napról-napra erősebb lesz a francia politikában.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Brüning birodalmi kancellár lett Hindenburg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98