Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
A Lee de Forest féle audion cső, első példánya
Akik figyelemmel kísérték eddig a rádió nagyarányú fejlődését, azok az utóbbi évek folyamán arra a meglepő felfedezésre juthattak, hogy a kezdeti nagy lendület abbamaradt s jóformán semmi újjal sem gyarapodott a rádiótechnika. Természetes, hogy ez csak nagy általánosságban kimondott...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
A fül, mint a lélek tükre
Mielőtt a fül betegségeiről beszélnénk, először legyünk tisztában azzal, hogy maga a fül micsoda. Ezt már aztán mindenki tudja! – gondolják magukban olvasóink. A fül: a hallás érzékszerve. Ez kétségtelenül...
A vulkán
Alig egy év óta a szokottnál is gyakrabban hallunk a föld belső titkos erőinek rémületet és pusztulást előidéző működéséről s amidőn a katasztrófák végtelen soráról napról napra újabb híreket kapunk, a bizonytalanság...
A dolomit- és mészkőhegységeket a vízszegénység jellemzi. Felszínük gyakran kopár, karsztos. Termőtalajuk minimális, fásításuk is nehéz. Tele vannak üregekkel és repedésekkel, a víz ezeken keresztül azonnal lefut,...
A karcsúság lett a szépségideál és egyben a gazdasági válság egyik oka is az elemzők szerint
Kiszámították, hogyha valaki napjában csak három deci tejjel vagy két zsemlyével többet vesz magához, mini amennyi testének egyensúlyi állapotban való tartásához szükséges, akkor már egyetlen év leforgása alatt...
Oroszlán elejtett zebrával
A fáraókat és a magasállású egyiptomi főurakat vadászszenvedélyük elvezette a sivatag és Afrika délibb részeinek ősi vadonjaiba is. Minden időben akadtak olyan kalandorok és kíváncsi természetű világjárók is, akik...
A kezek beszélnek
A szem mellett az emberi lélek legkifejezőbb exponense – a kéz. A szem a lélek tükre - a kezek egy egész emberi élet bámulatos, sokszor megdöbbentően érdekes fotográfiáját adják. A szemek a lélekről beszélnek,...
Cikk-ajánló
A világ legnagyobb tüzhányója A világ legnagyobb tüzhányója
A világ legnagyobb tüzhányója a Katamai Alaskában van, amelyről...
A szem és fül mint a lélek tükre A szem és fül mint a lélek tükre
Amióta Gall és Lavater orvosok a koponya formájáról s az...
Kirándulóhelyeink kőzettani érdekességei,  Budapest  környéke Kirándulóhelyeink kőzettani érdekességei, Budapest környéke
Ha hazánk természeti szépségekkel bőven megáldott vidékeit...
Többszörös audioncsövek Többszörös audioncsövek
Amerikai gyárak sorozatosan hozták piacra a többszörös...
Mit beszélnek a kezek? 3. Mit beszélnek a kezek? 3.
Képeink egész galériáját adják a beszélő, olykor a regényeket föltáró...
Néhány szó a karcsúságról, mire szolgál a zsír a testben? Néhány szó a karcsúságról, mire szolgál a zsír a testben?
Az az elkeseredett küzdelem, amelyek a nők a karcsúságért vívnak,...
Mit beszélnek a kezek? 2. Mit beszélnek a kezek? 2.
Mi mindent is tud a kéz! Gyöngéden simogathat és elkeseredetten...
A régi egyiptomiak állatkultusza, lovak, kutyák A régi egyiptomiak állatkultusza, lovak, kutyák
Az új birodalom fáraói között nem egy lókedvelő és kocsihajtó akadt....
A tűzhányóhegyek világából A tűzhányóhegyek világából
K. Sapper kiváló német természettudós két vaskos kötetben tette közzé...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98