Dtum
Login with Facebookk
1931 | Október

Bemutató a Nemzetiben

Száz nap - Forzano, Mussolini szcenáriuma után írt drámája a Nemzeti Színházban

A kigondolójának személye miatt nagy érdeklődéssel várt darab nem azt a Napoleont mutatja be, akit az emberek el szoktak képzelni: az egységes lelkű, rendíthetetlen és parancsolásra termett hőst, hanem azt a Napoleont, aki Elba után már meg van rendülve, jelleme egységén repedések keletkeztek, akarata már nem acél többé. A drámaíró, a regényíró és a pszichológus számára ez az érdekesebbik Napoleon, emberibb és komplikáltabb. Nem Austerlitz hőse, hanem Waterlooé. Amint a darab második képében ezt a Napoleont megláttuk, erőteljes és nagyfeszültségű drámát vártunk.

A szerzőknek azonban nem a dráma volt a fontos, hanem a belőle leszűrhető tanulság. Nem a lélek, hanem a tendencia. Nem drámát akartak írni, minden jelző nélkül, hanem politikai drámát. Ezért nem a pszichológiai oldalról fogták meg a dolgot, hanem a politikai oldalról, nem azt mutatták meg, hogy az egész Európával szemben a harcot az önmagában megrendült szászár már csak hibák tetézésével tudhatta vívni, tehát okvetlen tragikus végre kellett jutnia, hanem annak kimutatására törekedtek, hogy az intrika és a parlament gyáva okoskodása döfte le hátulról.

 

Ezért az egymást nyomon követő történelmi képekben a császár vagy egy helyben áll, vagy a körülményektől taszíttatik. Az ő tervei Franciaország megmentésére jók, az ellenség csak a franciák megrontására igyekszik elhitetni, hogy csak Napoleon ellen harcol, nem Franciaország ellen, ha a Fouché által felbiztatott és felbérelt parlament nem gáncsolja el, Napoleon megmentené Franciaországot az ellenségtől.

 

A hiba ott volt, hogy a császár Elbáról visszatérve, parlamenti alkotmányt adott a franciáknak akkor, amikor egyetlen akaratra, diktátorra volt szüksége. A diktaturának ezt az igazolását tanuljuk meg a Száz napból. Mert csak a diktaturával lehet nagyot cselekedni, a győzelmet learatni. A nép számára pedig a győzelem a fontos, nem a szabadság. Míg azok, akik címet, rangot, pénzt, poziciót kaptak Napoleontól, intrikálnak, meg akarják kötözni, mint Gullivert a törpék, a nép, amely nem kapott soha semmit, éljenezve tüntet az utcán. A nép a diktatúra mellett áll.

Mindjárt meg kell mondani, hogy ez a tendencia, vagy mondjuk filozófia, a diktatura e történelmi igazolása mesterien van elbujtatva a darab mögé. Egyszer sem jut a színpad előterébe, a cselekvény rejtett mozgatója marad mindvégig. A képek sorra következnek, híven a történelmi valósághoz, mozgalmasan és színesen, nem epikai, hanem retorikai részletezéssel. A tételt nem mondja ki szó, de feléje halad minden kép minden jelenete, egy láthatatlan centrumból vezetik az események vonalát.

 

Ez bravurosan van csinálva. A dikció inkább szónoki, mint drámai természetű, de néha szépeket, hatásosakat mondanak. Így mikor Napoleon kinéz az üvegajtón a zajongva tüntető utcára és felsóhajt: azok lelkesülnek értem, akik soha nem kaptak semmit tőlem, vagy mikor azt mondja: nem mindig van az embernek ereje egy nemzetet ölébe venni s így fölemelni. Napoleonban volt tehetség ilyen pathetikusan szép szavakra s ebben Mussolini is hasonló hozzá.

A színpadi képek úgy hatnak, mint egy Napoleon-életrajz illusztrációi. A színház szemmelláthatólag nagy gondot fordított a kiállítás hűségére s a színes szép kosztümök kitünően is hatnak. Napoleont Gál Gyula játssza. Finom érzékkel megérezte, hogy a megrendült császárt kellene játszania s ami bizonytalanság van játékában, az abból származik, hogy a szerep nem ad alkalmat ennek megjátszására. Egyébként sikerrel igyekszik a retorikailag koncipiált alakot emberileg ábrázolni. Mellette csak Palágyi Lajosnak van jelentősebb szerepe.

 

Az intrikus Fouchét játssza sok okossággal, a tradicionális színpadi intrikus-ábrázolás mimikájának, mozgásának, beszédének alkalmazásával. Mi azonban ezt hamisnak érezzük. A geniális intrikus úgy viselkedik és beszél, hogy aki vele szemben áll, őszintének és becsületesnek tartsa. Semmiesetre sem úgy, hogy intrikussága önmagát és a vele szemben állót ironizálja. A többi szereplők létjogát a darabban nem élő voltuk igazolja, hanem az, hogy bizonyos dolgokat kell elmondaniok. Ezért kevés alkalmuk van a játékra; jól elmondják mondanivalójukat s ezzel beteljesítik feladatukat. Még Herczeg Géza fordításáról kell megemlékezni: a darab stíljéhez pontosan símuló írói munka.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98