Dtum
Login with Facebookk
1931 | Szeptember

Rövidek

A Rákosi Mátyással cimboráló börtönőr bünügyét ma tárgyalja a törvényszék

A Szemák-tanács ma délelőtt kezdi tárgyalni azt a kommunista pört, amelynek fővádlottja Lugosi Károly börtőnőr. A „Vörös Segély” cimü kommunista szervezet állandó összeköttetést akart létesíteni a szegedi csillagbörtönben büntetésüket töltő kommunistákkal, köztük Rákosi Mátyás volt népbiztossal. A kommunista pörökből ismert Hámán Kató Kiss Etelt küldte le Szegedre, aki Schwarz Máriával együtt sürün ellátogatott a Csillagbörtönbe, ahol Lugosi börtönőrt rávették arra, hogy rendes havi fizetésért az összekötő szerepét vállalja. Az ő segélyével leveleket csempésztek ki és be a börtönbe és az ő jóvoltából a magyar lapokon kívül külföldi ujságokat is olvashattak. A megszervezett titkos posta állandóan parancsokat vitt és jelentéseket hozott a „rendes vágányon”, ahogy Rákosi egyik levelében irta Lugosin kívül az ügyészség Kiss Etelt és Gosztola Istvánt fölbujtással, Schwarz Máriát bünrészességgel vádolja.

Véget ért a mandzsuriai háboru
London, szeptember 20.
Tokióból érkezett jelentések szerint a japán csapatok Mandzsuriában beszüntették a további előnyomulást.


A japánok 80 halottat és 90 sebesültet vesztettek a hadmüveletek során, amelyekben reguláris kínai csapatok nem vettek részt. Ugy japán, mint kinai részről megtörténtek az előkészületek a konfliktusnak diplomáciai uton való elsimitására.


Japán részről azt hangsulyozzák, hogy a két kormány között meginduló közvetlen tárgyalások kedvezően fogják a konfliktust befolyásolni. Ha a bonyodalmak mégsem simulnának el, ugy valószinü, hogy a Pacific-szerződés aláiró hatalmai, Anglia, Amerika és Franciaország beavatkoznak a viszályba, annál is inkább, mert az előbbi kettő érdekelve van Mandzsuriában.

Ujabb lázadás tört ki Peruban

Newyorkból jelentik: Peruban indián törzsek többhelyütt megtámadták a helyőrségeket. Az egyik csendőrállomást fölgyujtották és 2 csendőrt lemészároltak. A kormány csapatokat küldött a veszélyeztetett vidékre.

Briandt és Lavalt világraszóló béketüntetéssel fogadta és példátlan melegséggel ünnepelte vasárnap Berlin
Briand első utja a temetőbe vezetett Stresemann sirjához; Laval megérkezése után rádión köszöntötte a német népet.

 

Prónay Pál Népvédelmi Pártot alakít
Prónay Pál a „Hadviseltek. Hadirokkantak és Hadikárosultak Országos Párt”-jának elnöke elhatározta, hogy mindazokat az egyesületeket és pártokat, amelyek eddig is a népvédelem bármely ágazatát bármily formában is programjukba fölvették, egyetlen nagy politikai pártba, a Népvédelmi Pártba egyesíti. Prónay vasárnap kiáltvány bocsátott ki „Magyarország népéhez”, amelynek bevezetésében utal arra, hogy a jelenlegi kormányzati rendszer elvesztette azt a jogát, hogy az ország sorsát irányítsa. Ezért a hadviseltek, munkások, polgárok és földmüvesekhez fordul, hogy tömörüljenek minél számosabban a vezetése alatt álló népvédelmi Párt zászlaja alatt.


„Tömörüljenek mindazon férfiak, egyletek, pártok és szervezetek, akik idáig is a kisember jólétéért és megélhetéséért küzdöttek, ezen zászló nemzeti szinei alá”
– mondja többek között a kiáltvány, amely egyebekben a forradalmak és bolsevizmus elháritására nem a szuronyokat és gépfegyvereket, hanem a legmesszebbmenő szociális intézményeket tartja alkalmasnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Vörös Segély egyik plakátja Bélyeg Hámán Kátóról Csang-Kai-Sek Sidahara, japán külügyminiszter A francia miniszterelnök és a külügyminiszter megérkezése Berlinbe Prónay Pál
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98