Dtum
Login with Facebookk
1932 | Április

Öt ország választ

Jövő vasárnap a porosz országgyülési választásokra fog figyelni az egész világ és Bécsben is eldől, hogy a szociáldemokrata párt megtartja-e pozicióját az osztrák főváros kormányzásában. Két hét mulva Franciaország népe határos az urnák mélyén talán jóidőre Európa jövőjéről. Most vasárnap Szászországban és Oldenburgban volt népszavazás és Washingtonból az amerikai elnökválasztás startját jelenti tudósitónk. Természetes, hogy mindenütt, Európában és amerikában is a legnagyobb lendülettel folyik a választások előkészitése, amiről alábbi tudósitásaink számolnak be.


Tardieu: „ A csőd szélén álló dunai államokon a sor, hogy döntsenek…”
Páris, április 17.
A választási harc vasárnap egész Franciaországban tetőfokára hágott. Közel tizezer választói gyülést tartottak. A miniszterektől a legismeretlenebb önjelöltekig valamennyi képviselőjelölt minden energiáját latbavetette a sikerért. Tardieu miniszterelnök vasárnap délelőtt belforti választókerületében beszélt. A gazdasági válsággal kapcsolatban azt mondotta, hogy Franciaország a francia termelés érdekében a behozatal kontingentálásával és vámemelésekkel védekezik a válság terjedése ellen. A francia vámtarifarendszert alkalmazni kell a viszonyokhoz, mégpedig olyan gyorsan, ahogyan csak lehetséges. A külpolitikai kérdésekre áttérve, Tardieu azt mondotta, hogy Franciaország csak egyet követel, azt, hogy a megkötött szerződéseket tiszteletben kell tartani.

 

A dunai kérdésről szólva, Tardieu azt hangoztatta, hogy Franciaország volt az, amely fölajánlotta a segitséget, anélkül, hogy bármilyen ellenértéket kért volna. A csőd szélén álló dunai államokon van most a sor, hogy döntsenek. Európa ne felejtse el sohasem, hogy honnan indult ki pontosan egy évvel ezelőtt az a földrengés, amely még ma sem csillapodott le. (Tardieu a német-osztrák vámunio mult év március végi bejelentésére célzott.)


Hugenberg éles támadása Hitler ellen

Berlin, április 17.
A jövőheti porosz választások utolsó agitációs vasárnapja Német országnak szinte valamennyi politikusát sorompóba állitotta. Az agitáció legkiemelkedőbb eseménye Hugenbergnek a német nemzeti néppárt kieli nagygyülésén mondott beszéde volt. Hugenberg előbb arról beszélt, hogy a vörös-feketéknek és középpárti szövetséges társaiknak döntő vereségére van szükség, majd éles támadást intézett a nemzeti szocialisták ellen, akik a német nemzeti párt vezére szerint sohasem kerülhetnek egymagukban uralomra Németországban. Poroszország és Németország sorsa attól az öt-hatmillió szavazótól függ – mondotta Hugenberg -, akik, bár a porosz rendszer ellenségei, a birodalmi elnökválasztáson Hindenburghoz csatlakoztak, mert féltek Hitler elnökségétől. Hugenberggel egyidőben Braun porosz miniszterelnök is megjelent a kieli választók előtt. Breslauban száz nemzeti szocialista megtámadta a birodalmi lobogószövetség nyolc tagját, akiket boxerekkel és acélvesszőkkel sulyosan megsebesitettek.


Szászországban a kommunisták kudarcával végződött a vasárnapi népszavazás
Drezda, április 17.
Szászországban vasárnap a kommunisták inditványára népszavazást tartottak, amellyel a kommunista párt a szász országgyülés föloszlatását akarta elérni. Az akciót a nemzeti szocialisták és a német nemzetiek is támogatták, azonban a kommunisták és a nemzeti szocialisták együttes erőfeszitése sem járt eredménnyel, mert a szászországi választóknak több, mint 50 %-a tartózkodott a szavazástól, ami egyértelmü a föloszlatási inditvány elvetésével.

 

Az oldenburgi népszavazás a tartománygyülés föloszlatása mellett döntött
Oldenburg, április 17.
A kommunista és a nemzeti szocialista párt részéről kezdeményezett népszavazás, amely az oldenburgi tartománygyülés föloszlatására irányult, eredménnyel járt. A német nemzeti párt és a landvolkpárt is támogatta a kommunistákat és a nemzeti szocialistákat sa föloszlatásra irányuló inditvány 125.300 szavazattal abszolút többséget kapott. Oldenburgban tehát uj tartománygyülési választásokat kell kiirni.


Kommunistáktól a horogkeresztesekig hét párt tartott választási fölvonulást Bécsben
Bécs, április 17.
Reggel 8 órakor a szocialista ifjumunkások vonultak föl Bécs külvárosaiból a városházára, és amikor elvonultak, a déli órákban a nemzeti szocialisták négyes oszlopai vonultak végig a Ringen. Kora délután a szocialista propagandaautomobilok hosszu sora következett, majd az összes kerületekben a szocialista asszonyok tartottak fölvonulásokat. Közben a kommunisták is megjelentek a főváros utcáin. A rendőrség arra forditotta a legnagyobb gondot, hogy a pártok más-más időpontban és különböző utvonalakon vonuljanak föl, nehogy összeütközésekre kerüljön a sor. A nemzeti szocialistáknak tilos volt egyenruhájukat, a barna inget és sapkát viselniök.


Amerikában vasárnap kezdődött az elnökválasztási kampány

Washington, április 17.
Az elnökválasztási kampány vasárnap hivatalosan megkezdődött. Hoover elnök bejelentette, hogy ujból vállalja a jelöltséget és hogy erről a szándékáról az illetékes választási hatóságokat is értesitette. Hooveren kívül eddig még nincs más hivatalos jelölt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Tardieu programbeszédet mondott választokerületében Hugenberg Hoover
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98