Dtum
Login with Facebookk
1932 | Augusztus

A művészbéke

A kormányzó a művészbéke megteremtése érdekében kéziratot intézett a vallás- és közoktatási miniszterhez, aki erre nagyon örvendetes nyilatkozatot tett, amelyben kilátásba helyezte, hogy minden valóban tehetséges művészetet, tekintet nélkül annak formai külömbözőségére, egyaránt fog támogatni érvényesülésében.

Ezzel az úgynevezett műcsarnoki harc új állomáshoz érkezett, bár még távol áll a döntéstől, mely éppenséggel nem könnyű, mert a Műcsarnokot ma egy szerencsétlenül elügyetlenkedett szerződés értelmében majdnem szuverén hatalommal a Képzőművészeti Társulat tartja kezében és Elek Artúr sajtópörének tárgyalása megmutatta, hogy a társulat és vezetői egy jottát sem hajlandók engedni hatalmi poziciójukból.

 

A társulat kötelékéből kirajzott kiváló művészek pedig, valamint a fiatalság egyáltalában nem szándékozik magát egy kevésbé tehetséges, bár igen sok tagot számláló tábor kényének-kedvének alávetni. Barátságos és hosszabb ideig tartó megegyezésről tehát aligha lehet szó, aminthogy eddig is minden megegyezési kísérlet felborult.

Ha tehát a vallás- és közoktatásügyi miniszter gyökeresen akarja megoldani e kérdést, ez csak úgy lehetséges, ha kettévágja a gordiusi csomót és a Műcsarnokot saját közigazgatási hatáskörébe vonja legalább is addig, míg a mainál egészségesebb művészszervezetet nem létesít, olyan alakulást, melyben nem a tagok száma, hanem a tehetség kérdése a döntő.

 

De vajjon miképpen lehet ezt elérni, amikor a Képzőművészeti Társulatnak magánjogi szerződése van a fővárossal a Műcsarnokra vonatkozóan és ez a szerződés teszi lehetetlenné a helyzet javulását. Magánjogi szerződéseket hatalmi szóval eddig még nem igen bolygattak meg nálunk. Ezért meglehetősen kételkedve és aggódva várjuk a további eseményeket. De már most is elégtétellel és hálával fogadjuk a miniszternek azt a szándékát, hogy a mai lehetetlen helyzetben rendet akar teremteni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98