Dtum
Login with Facebookk
1932 | December

Mi van az új magyar-osztrák kereskedelmi szerződésben?

A Bécsből hazaérkezett Kállay földmívelésügyi miniszter ma délben számol be Gömbös miniszterelnöknek az osztrák-magyar kereskedelmi szerződés megkötéséről. Ugyanezt megteszi majd a minisztertanácsban is, a képviselőház tájékoztatására pedig akár napirendelőtti felszólalással, akár interpellációval kapcsolatban kerül rövidesen sor, legkésőbb azonban annak a törvényjavaslatnak parlamenti tárgyalása során, amely az új évre is meghosszabbítja a kormány meghatalmazását kereskedelmi szerződések kötésére.

A bécsi lapok már vasárnap reggel teljes részletességgel foglalkoztak az új osztrák-magyar szerződéssel, amelyről a Neue Freie Presse ezeket írja:
„Az osztrák-magyar kereskedelmi szerződés parafálásával most már biztosítva van, hogy végre szilárd alapra kerül a két ország kereskedelmi forgalma, amelyet félév óta szerződés nélkül kellett lebonyolítani. Gazdasági körök számítása szerint az új szerződés életbeléptetése legkésőbb január 1-én következik be.

Jövő héten bizottság ül össze, hogy ellenőrizze a Magyarország felé irányuló export és az import 1–1 1/2-es arányának megtartását. A bizottság működésében megvan a biztosítéka annak, hogy a csaknem állandó eszmecsere következtében elkerülhetők lesznek a surlódások és valóban fenntartható lesz a szerződésbe fektetett arány s emellett a forgalom remélhetően emelkedni fog.

Hozzá fog járulni ehhez az a körülmény is, hogy a fennálló behozatali korlátozásokat liberálisabban fogják kezelni, vagyis forgalmi könnyebbségre lehet számítani, bár a behozatali tilalmak egyelőre még nem szűnnek meg. A gazdasági élet számára mindenesetre jótétemény, hogy a rövidlejáratú provizórikus megegyezéseken túl vagyunk és az üzemek normális vezetése lehetővé válik.

Az új szerződés tarifatételeiben nincsenek a mai állapottal szemben lényeges változások. A bútoroknak Ausztriába való bevitele annyiban változik, hogy az a vámkedvezményes kontingens, amelyet Magyarország Ausztriába szállíthat, 4500 métermázsa lesz, míg e mennyiségen felül lényegesen magasabb vámokat kell fizetni. Fontosak az osztrák behozatali tilalmakra való tekintettel is a szénbehozatalra vonatkozó megállapodások.

A Magyarország számára megállapított kontingens 12.000 vagón barnaszén és 1500 vagón kőszén. A lisztbehozatali kontingenst 750.000 métermázsában irányozták elő. A régi szerződésnek azt a rendelkezését, hogy a lisztszállítmányokat effektív valutában kell megfizetni, lényegesen enyhítik. A belföldi szalámiiparnak azt a kívánságát, hogy nagyobb védelemben részesüljön, csak kis mértékben lehetett teljesíteni.

Ami az osztrák kivitelt illeti, Magyarország felé, a fa-, a papír- és a cellulozekontingensek már ismeretesek. E tömegáruk mellett azonban nem szabad elfelejteni, hogy az új szerződés nagy értéke az osztrák iparra nézve a különleges gyártmányok hosszú sorára vonatkozó rendelkezésekben áll.

Az itt figyelembejövő legfontosabb gyártmányok, a textilneműek, az acéláruk, a drótáruk, az elektromos készülékek, szerszámok, vegyiszerek, a só, a gumiáruk stb. most már a magyar piac felvevőképességének keretei között nagyobb elhelyezési lehetőségre számíthatnak. A hitel és a szállítási kedvezményekre vonatkozó szerződés megkötésénél figyelemmel voltak arra, hogy az eddigi kontingenseket sokszor nem használták ki.

Erre való tekintettel azokat a mennyiségeket, amelyek kedvezményben részesülnek, különböző esetekben csökkentették, a többire nézve azonban megfelelően emelték a kedvezményeket és így ezek kihasználásának lehetőségeit. Remélhető, hogy az új szerződés alapján bekövetkezik Ausztria és Magyarország között a forgalomnak az a megélénkülése, amelyre mindkét ország delegátusai törekedtek fáradságos munkájukban.”

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98