Dtum
Login with Facebookk
1932 | December

A gyermek idegességéről 1. rész

Hogy a későbbi korban idegesség ki ne fejlődjék, már a fiatal gyermekeket hozzá kell szoktatni olyan életmódhoz, mely mellett épek, erősek maradnak az idegek. Ennek az életmódnak legelső és legfontosabb következménye, hogy a gyermekek jól kialudják magukat. Korán le kell őket fektetni és hozzá kell őket ahhoz szoktatni, hogy mingyárt el is aludjanak.

Arról sem szükséges és nem is jó gondoskodni, hogy a hálószobájukba lárma, zaj ne hatoljon. Jobb, ha megszokják azt, hogy lárma mellett is el tudjanak aludni, ez csak erősíteni fogja az idegeiket. Nem szabad elkényeztetni azzal, hogy lefektetéskor gondosan elsötétítik a szobát. Ahhoz se engedjék szokni őket, hogy csak lámpavilág mellett tudjanak elaludni.

Az egészséges gyermeknek mindenesetre a külsőségékre nincsen szüksége, jól alszik az minden különös előkészület nélkül is, azért ne tegyük mesterségesen bizonyos alvási szokások rabjává. Az alvás tartama individuális. Kis gyermekeknek addig a korig, míg iskolába kerülnek, 10 - 12 órai alvásra van szükségük, hogy egészségesek maradjanak az idegek.

De még az iskolába járó gyermeknek is 10 óra hosszat kell aludni. Igen kell ügyelni arra, hogy az iskolásgyermek, különösen az iskoláztatás első éveiben mindennap korán feküdjék le. Csak a rendes, egészséges álom egyenlítheti ki azokat a károkat, melyek a gyermek szervezetét az iskolábajárás elején érik.

A gyermek, ha jól ki nem aludhatta magát és az iskolában még a figyelmét is meg kell erőltetnie, hamar elfárad testében és szellemében. Ha ez a kifárasztás gyakran ismétlődik, az idegek épségében esik kár.

Gondoskodás történjék továbbá arról, hogy a gyermekek eleget mozogjanak. Az egészséges gyermeknek mindennap néhány órát a szabadban kell töltenie. Az időjárás ne legyen akadály, jó, ha a gyermek korán hozzászokik az idő viszontagságaihoz. Iskola idején különösen kell gondoskodni a gyermek rendszeres mozgásáról.

Az idegek erősítésének és az idegbetegségektől való megóvásának egyik leghatásosabb módja: a test edzése. Az edzés a legcélszerűbben úgy történik, hogy beleállítják a gyermeket a fürdőkádba, egy nagy fürdőszivacsot teleszívatnak vízzel és azt a gyermek feje fölött kinyomják, úgy hogy előbb elülről, azután hátulról érjék a testét a vízsugarak.

Idősebb gyermekek nyár idején úszni járjanak. Az úszás kitűnő hatással van az idegekre. Hetedik esztendeje előtt azonban ne engedjük a gyermeket az úszóiskolába, mert csak ebben a korában erősödik meg annyira a szervezete, hogy az úszástanulásával járó megerőltetést kár nélkül elbírja. Az uszodába járó gyermekeket azonban le kell szoktatni arról, amit ők tenni nagyon szeretnek, hogy óraszámra bent maradjanak a vízben. Az nagy kárára van az idegeknek.

És nagy kárára van az idegrendszernek az is, ha a gyermeknek sűrűn adnak meleg fürdőt, tökéletesen elég, ha az egészséges gyermek hetenkint egyszer kap tisztító meleg fürdőt. Ennél többször csak az olyan gyermeknek való a meleg fürdő, kinek betegek az idegei.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Nővérek A gyermek táplálása
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98