Dtum
Login with Facebookk
1932 | Február

A Népszövetség a „devizaarisztokrácia” megszüntetését követeli

A Népszövetség jelentésében foglalt jóakaratu tanácsok közül egy sem okoz a gazdasági élet vezetőinek annyi fejtörést, mint az, amely az exportvaluták beszolgáltatásának további szigoritását ajánlja. Erről szakkörökben a következő fölvilágositásokat kaptuk: 

– A Népszövetség pénzügyi bizottsága összehasonlitotta kivitelünk statisztikai értékadatait a Nemzeti Banknál tényleg befolyt devizákkal s arra az eredményre jutott, hogy a kettő közt lényeges eltérés mutatkozik. Ebből azt következtette, hogy az exportvalutákat nem szolgáltatják be hiánytalanul, tehát meg kell szüntetni azokat a kedvezményeket, amelyeket egyes cégek a kompenzációs rendszer alapján élveznek.

Tudvalevő, hogy eleinte negyven, ma már csak mintegy harminc olyan nagy vállalat van, amely azt a privilégiumot élvezi, hogy kivitele után járó követeléseit, utólagos elszámolás terhe mellett, behozatali igényléseinek kielégitésére fordithatja. E cégek közt, amelyeket Éber Antal devizaarisztokratáknak nevezett, szerepelnek a Láng, a MÁK, a Salgó, a Magyar Fém- és Lámpaárugyár, a Győri vagon, a Weiss Manfréd, Chinoin, a Dorogi, Dreher, Goldberger, Fillex, Glücksthal Gyula, Glücksthal és Weisz, a Kender és Juta, Kodak, Kőbányai sör, Magnezit, Magyar Konfekcióipar, Gumigyár, Mautner bőrgyár, Wolfner bőrgyár, Richter Gedeon, Titanic cipőgyár, Pannónia báránybőr, Győri olaj, Szücs András, stb.

E nagyvállalatok egytől-egyig külföldi nyersanyaggal dolgoznak s könnyü megérteni, hogy amennyiben exportvalutáik beszolgáltatásánál a kompenzáció lehetőségétől megfosztják őket, milyen nehéz helyzetbe kerülnek. Ha a Népszövetség tanácsát megfogadjuk, könnyen előállhat az a helyzet, hogy ezek a gyárak kénytelenek lesznek üzemeiket részben vagy egészben leállitani, ami szociális szempontból kiszámithatatlan következményekhez vezetne.

A kompenzációs rendszer megszüntetésének követelése különben is merőben ellentétes volna a Népszövetségnek másik tanácsával, azzal, amely a kivitel fejlesztését ajánlja. Hogyan lehet fejleszteni a kivitelt, ha ezek a nagy gyárak nem tudnak tovább dolgozni. A Népszövetség föltevésének, amely tanácsának alapjául szolgál, tévedés a kiinduló pontja.

A kiviteli statisztika értékadatai több okból nem lehetnek azonosak a Nemzeti Banknál valóban befolyó devizák összegével, először, mert, amint Szterényi báró már a jelentés nyilvánosságrajutása után rámutatott, a statisztika a határátlépés pillanatára számitott árakat tünteti föl, amelyekből azonban még le kell vonni a rendeltetési helyig fizetendő fuvardijak összegét, a vám- és kezelési költségeket is s már ez is különbséget idéz elő a statisztikai értékadat s a ténylegesen befolyó devizamennyiség között. De ezenkivül az exportőrnek még le kell vonni az ügynöki dijakat, a közvetitő jutalékokat s a külföldi piaci képviselők keresményeit is.

A Népszövetség pénzügyi bizottsága tehát tévedéseknek esett áldozatul, amikor a kétféle adat közt nagy ellentéteket állapitott meg. Mindettől eltekintve, el kell ismerni, hogy a devizák beszolgáltatása terén történtek és történnek hibák és visszaélések is. De minden kötött gazdálkodásnak és minden olyan rendszernek, amely a piac szabadságát szabályokkal, rendeletekkel korlátozza, természetes velejárója a visszaélés is.

Azt lehet mondani, hogy az egész mai gazdasági rendszer egy nagy visszaélés a nemzetgazdaság régi és megdönthetetlen törvényeivel. Ha vannak visszaélések, azokat könnyü megszüntetni. Éppen szerkesztőnk, Lázár Miklós képviselő vetette föl először, hogy a devizaigénylések és kiutalások dolgában a nyilvánosságnak nagyobb szerepet kell biztositani.

Miért nem fogadták meg ezt a tanácsot? A kompenzációs rendszer megszüntetése ma a termelés folytonosságát veszélyeztetné. Pedig e pillanatban nincs fontosabb, mint hogy tovább dolgozzunk! A Népszövetség tárgyi tévedéseinek földeritése a kormány föladata. Az esetleges visszaéléseket, ha vannak vagy voltak ilyenek, csak a nyilvánosság ellenőrzése szüntetheti meg.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98