Dtum
Login with Facebookk
1932 | Július

Arany János a tanárok kezén - egy tanár válasza Kárpáti Aurél cikkére

Arany János halálának ötvenéves fordulóját Kárpáti Aurél alkalomszerűnek vélte arra, hogy a költőről való megemlékezés ünnepi akkordjaiba a tanárok ellen kiélezett támadást harsogjon bele. Még pedig nemcsak a mai, hanem a már elköltözött tanári nemzedék mellének is nekiszegzi azt a vádat, hogy "egy meghamisított Arany-képet" vitt a köztudatba. Emeli pedig ezt a vádat a tanárok összessége ellen, kiknek sorában csak egyes oly kivételeket lát meg, mint amilyenek Arany János, Gyulai, Péterfy és Riedl voltak.

Az Arany-évforduló alkalmából nem tartanók méltatlannak, ha a költő iskolai kultusza komoly, tárgyilagos bírálat tárgyává tétetnék. Ilyen bírálat sok gyümölcsöző észrevételt, eszmecserét és útmutatást vethetne felszinre, melyek hasznosaknak bizonyulhatnának az irodalmi oktatásban. Minden hivatását szerető irodalomtanár szívesen is venné a támogatást abban a törekvésében, hogy a költők és írók műveiben megnyilatkozó pedagógiailag is értékesíthető esztétikai szépségeket és szellemi értékeket minél közelebb hozza a tanulóifjúság lelkéhez.

 

Az ehhez vezető didaktikai eszközök nincsenek mind foganatba véve és a pedagógus a maga nevelő munkáját az élethez tartozónak érezve tökéletesíthetőnek tartja. Ép ezért a komoly kritika megtermékenyülő talajra talál lelkében. De mikor nem az irodalmi nevelést előmozdító elmélyedő kritika jóakaratú szavát halljuk, hanem az ellenséges gáncsoskodás szavait dobják a tanárság felé, akkor úgy érezzük, hogy ez nem illő az Arany-ünnephez, hanem inkább illusztráció akar lenni az "Ünneprontók" című balladához.

 

Ily cikk keretében teátrális póz ez a felkiáltás: "Az Istenért, uraim, elvégre mégis csak egy Arany az, akinek szellemét idézi ez ünnep!" Mily hamisul hangzik e felkiáltás akkor, amikor Arany szellemének ébresztése helyett a tanárok elleni harag szabadjáraeresztett kiélésének vagyunk tanui.

Kárpáti cikkében a vádirat hangját választotta. De nincs meg benne a vádnak tényekkel való alátámasztása és bizonyítása, még kevésbbé az iránymutatás a helyesebb irodalmi oktatás felé. Nem láthatjuk a cikkből sem a Kárpáti szerint való "igazi Aranyt", sem azt a képét, amivé valóban lett a tanárok kezén, hanem amilyenné ő torzítja e képet a tanárok ellen kialakult lelki attitűdjének sugalmazása szerint. Mire építi vádjait?

 

Milyen tapasztalati tényekre? Meggyőződött-e valóban arról, hogy hogyan vezetik be a tanárok tanítványaikat a magyar irodalom ismeretébe? Végigjárta-e a középiskolákat, jelen volt-e a magyar irodalmi órákon? Vagy talán meginterjuvolta a szakfelügyelőket, az igazgatókat és főigazgatókat? Mi jogosítja föl arra, hogy oly általános ítéletet mondjon ki, amire csak a tények nagy sokasága bátoríthatna fel? E kérdésekre nem meríthetünk cikkéből semmi tájékoztatást. Nem vonjuk kétségbe, hogy lehetnek egyesek a magyar tanárság körében, akikre talán talál jellemzése.

 

De szabad-e egyes esetek alapján általános vádat nekiszegezni a tanárság egyetemének? Amint minden foglalkozási körben találhatunk hivatásuknak meg nem felelő embereket, úgy bizonyára vannak rossz irodalom-tanárok is, akikben nincs meg a hivatásuk betöltéséhez szükséges fogékonyság és felkészültség, mint ahogy vannak rossz írók, rossz kritikusok is. Hiba volna azonban a rossz írókért az irodalmat vagy az írókat, a rossz kritikáért a kritikát vagy a kritikusokat egyetemesen pellengérre állítani.

Nézzünk azonban szembe a bizonyítás nélkül elhangzó vádakkal! "Arany költői zsenijének elhomályosítása, átszínezése és megmásítása az utókor szemében - jórészt tanári tevékenység eredménye", hangzik az általánosságban megfogalmazott vád. Mivel követte el a tanárság e hamisítást? Talán azzal, hogy az olyan kritikusok és esztétikusok megállapításainak nyomán indult, mint például Gyulai Pál, vagy Riedl Frigyes? Vagy azzal, hogy tőlük eltérően új, önálló nyomokon haladt? Kérdések, amikre nem kapunk feleletet. A cikk során itt is, ott is felhangzó vádakból megpróbáljuk konkretizálni és összefogni kifogásait.

 

Két pontban foglalhatjuk össze vádjait. Ezek közül az egyik ez: a tanárok Aranynak nem legjellemzőbb, legigazabb műveit választják ki iskolai megbeszélésre. Erre vonatkozó kifogásainak indokait bajosan tudjuk méltányolni. Az az impressziónk, hogy itt Kárpátit nem annyira a tények, mint inkább tanárgáncsoló elfogultsága irányítja, amely arra vezeti, hogy Arany géniuszának azokat az alkotásait, melyek tudomása szerint az iskolában nagyobb tért nyernek, már csak ezért is kisebbítse.

 

Máskép érthetetlennek tartjuk, hogy ugyanaz a Kárpáti, aki a Kisfaludy Társaságnak szemére veti, hogy nem vette át Arany "költői fiatalságát", a tanárokat meg azért rója meg, mert szertelenül kiemelve költői jelentőségét és művészi értékét, nagy teret juttatnak a Toldi-nak, melynek első részére pedig Arany is úgy tekintett vissza, mint ifjú szívéből melegen és tisztán felfakadó alkotásra.

 

A serdülő 14-15 éves ifjak lelkéhez könnyebben hozzáférhető tartalma és előadásmódja, egyszerű költői szépsége, kristálytiszta, képekben bő nyelvezete egyaránt arra predesztinálják, hogy a terjedelmesebb költői művek elmélyedő olvasásának kiindulópontja és az öntudatosabb stilustanulás bázisa legyen.

 

Arany többi nagyobb költeménye pedig a felsőbb fokon kerül sorra, mikor a szaporodó irodalmi anyag azt a módszert teszi szükségessé, hogy a tanár a tanulóval odahaza olvastassa el a nagyobb irodalmi műveket, melyeket aztán az órán megbeszélés tárgyává tesz. Ezek közt az olvasmányok közt foglal helyet a Toldi másik két része, de téved Kárpáti, ha azt hiszi, hogy a Buda halála hátrányban részesül az előbbiek mellett. Tájékozatlanságra vall az az állítása is, hogy a lirikus Aranyról, a Bolond Istókról és a Nagyidai cigányokról senki sem beszél az iskolában. Nyilt kapukat dönget, mikor ez utóbbiról novumként ad olyan jellemzést, amellyel minden középiskolai tanuló megismerkedik az irodalmi órákon.

 

Arról pedig nyugodt lehet, hogy nem ijed vissza a Nagyidai cigányok kommentálásától "némileg komplikált - magyarázatos - anyaga miatt" az a tanár, aki az irodalmi és pedagógiai eszközök minden tárházát fölhasználva igyekszik közelhozni az ifjú lélekhez még Az ember tragédiájának e tekintetben komplikáltabb anyagát is. Az egyes költemények megismerésének rendje és mértéke tekintetében pedig Kárpáti ne igényelje, hogy az ő ad hoc elgondolása, külön ízlése kösse meg a tanár kezét, holott a hivatalos tanterv nem készült ily imperativ követelménnyel.

A tanárnak, akinek lelkébe az irodalom minden értékes megnyilatkozása utat talál, mint pedagógusnak mérlegelés tárgyává kell tennie, hogy a gyermeki lélek esztétikai nevelése, éppúgy mint értelmi fejlesztése bizonyos átgondolt terv szerint fokozatos előrehaladás során lehet eredményes.

 

Botorul cselekednék az a pedagógus, aki evvel nem számolva, tisztán irodalom-elméleti elgondolások avagy irodalom-politikai tendenciák szerint és nem a gyermeki lélek fogékonyságának és fejlődésének rendje szerint vezetné be a tanulót a költészet világába. Az iskolának egyébként nem lehet célja, hogy maradéktalan irodalmi ismeretet adjon, hanem inkább az, hogy a tanulókban oly irányú irodalmi érdeklődést ébresszen, hogy érettebb korban oly művekhez is közelebb férhessen, melyeket gyermeki lélekkel nem foghat föl, vagy nem méltányolhat kellőképpen.

Az első vádpont tehát a vádat emelő tájékozatlanságából származik. Ezért kár volt a Toldi-t a balladákkal együtt másodlagos értékekké degradálni.


A második vádpontot így foglalhatnók össze: a tanárok Arany költészetét oly módon fejtegetik és magyarázzák, hogy egyrészt megutáltatják műveit a tanulóifjúsággal, másrészt Arany jelleméről és költészetéről, ha akaratlanul is, tévedések és megtévesztések terjesztőivé lesznek.

Ami az így megkonstruált vádpont első részét illeti, ezt Arany Toldi-jával kapcsolatban törekszik demonstrálni a cikkíró. Itt "szegény Lehr Albert" is belekerül a csávába magyarázatos kiadása révén, mint akinek Toldi-ja "akarva-akaratlanul legyőzte, egyszerűen megölte Arany Toldiját". Még pedig két okból.

 

Először, mert a Toldi-t megutáltatta a tanulókkal, akiknek a Lehr kimerítő "szó, és mondatmagyarázatait" együtt kellett "bevágni" a tizenkét énekkel. (Nem mondaná meg Kárpáti, hogy milyen tapasztalatokra építi ezt az állítását?) Másodszor, mert a "Lehr magyarázó kedve átragadt a tanárokra", akik aztán agyonmagyarázták a Toldi-t. Pedig "miért kell... egy ilyen napnál világosabb költeményt értelmezni és magyarázni?"

 

Ha Kárpáti oly aprólékos, szőrszálhasogató és elkalandozó magyarázatokra gondol, melyek az egyes fogalmak részletes tárgyi ismeretét állítják előtérbe, pl. a kútágas összes fajtáinak, alkatrészeinek szakszerű boncolgatásába tévednek s így túlmennek a nyelv fogalmi és képzeletet, érzelmet megkapó elemeinek megvilágításán s a műalkotás szépségének átéreztetésén, akkor igaza van Kárpátinak. De téved, ha feleslegesnek tartja azt, hogy a tanár a művel kongeniális lélekkel reflektorszerűn rávilágítson, ráeszméltessen a műélvezetben még járatlan, kevésbbé finomult érzésű tanuló előtt a költeménynek éppen egyszerűségében megkapó művészetére.

 

Megmutassa, hogyan sugároz a művészet életet, az emberi nyelvek oly sajátos eszközeivel, melyeknek meglátása úgy a műélvezet, mint a stiluskészség fejlesztése szempontjából megbecsülhetetlen érték. Hadd utaljak arra, hogy a francia iskolában kultivált szövegmagyarázatnak (explication de texte) mily hatalmas része van egyrészt a francia irodalmi nyelv tökéletesedésében és abban, hogy minden művelt francia született stilisztának tűnik fel, másrészt abban az irodalmi érdeklődésben, mely a francia klasszikus drámáknak gyakori szinházi előadásai alkalmával is tapasztalható, mikor a szinházjegyért sorbanállók szorongó tömege lepi el a Théâtre Français környékét.

Szemére veti még Kárpáti a tanárságnak, hogy Aranyból az aranyközépszerért lelkesedő jámbor filiszter-költőt csinált, aki végül "a konzervatívok védszentje lett, holott valójában mindenkié kellene, hogy legyen". És "a tanári szellem legnagyobb bűne" éppen az, hogy nem engedi azzá lenni. E vádpontra nézve előrebocsátom, hogy a tanárok, mint tanárok, nem érzik szükségét, ily problémákat vetni be az iskola világába. Intézze el ezt a vitát Kárpáti Schöpflinnel, akinek a Nyugat ugyanazon számában megjelent, Arany lelkiségét csakugyan ébresztgető cikke egy konzervatív, alkalmazkodó, "illedelmes és jámbor filiszter-költőť sok vonásával idézi Arany szellemét.

 

A költészet kultuszát lelkében átélő pedagógus tanár pedig ne akarjon se egy konzervatív, se ellenkező beállítású embert tendenciózusan mutogatni a tanuló ifjuságnak, hanem minden parti pris nélkül magát a költőt, amint műveiben revelálódik. A műveiben megnyilatkozó emberi értékek és költői szépségek iránt ébresszen fogékonyságot az ifjú lélekben. Bármily nevelő érték maga a jó tanár, bármennyire bele kell vinnie a maga lelkét, a maga egyéniségét a tanításba, pedagógiai mértéktartással mégis nem önmagát, nem a maga személyiségét, a maga pártállásából, világszemléletéből fakadó elgondolásait kell előtérbe tolnia, hanem magát a költőt.

(Nagykálló)

DR. SZÉKELY JÓZSEF

áll. reálgimnáziumi tanár.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Nagykőrös, Arany János gimnázium Arany János padja Karlsbadban Az Arany János  családjával - kiadatlan kép 1863-ból Arany Juliska esküvője alkalmából. Arany mellett ül neje, Juliska leánya, mögöttük állnak Arany László és Széll Kálmán esperes Arany Juliska vőlegénye
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98