Dtum
Login with Facebookk
1932 | Március

Prágában ragyogó győzelmet aratott a magyar válogatott csapat

Magyarország – Csehszlovákia 3:1 (0:0)

 

Ez az első magyar győzelem Prágában. – Turai és Zavaczky rúgták a magyar gólokat. – Szenzációsan védett az újonc kapus, szabó, Kalmár pedig kimagaslóan legjobb embere volt a mezőnynek. Kitűnő volt még Bersányi, Turai, Zavaczky és Ticska. – A magyar csapat végig nagy fölényben volt és megérdemelten győzött

Prága, március 20.
Huszonhétezer néző sereglett ki a Sparta-pályára a mérkőzésre. A csehszlovák közönség elbizakodva várta a meccset, biztosra mentek. Megmosolyogták a magyar csapat összeállítását:
– Ki ez a vékonydongájú kis magyar kapus, ki az a Zavaczky meg Cseh II.? – kérdezgették.

Később a meccs során rájöttek arra, hogy a három újonccal és a Prágában is elismert beteg Sárosi nélkül kiálló magyar csapat veszedelmesebb ellenfél, mint várták. A magyar válogatott ugyanis sokkal szebben futballozott, mint a csehszlovák, többet támadott és különösen a második félidőbeli szereplése révén tökéletesen megérdemelte a győzelmet.

Az első félidő hőse: Szabó kapus

Pompás futballidőben a csehek támadásával kezdődött a játék, Swoboda szöktette Juneket, akinek beadásával Nejedly jó helyzetből a kapu mellé lőtt. A választámadásnál Cseh II. lövése a kapu fölé jutott. A kirúgott labdával Kalmár ismét Cseh II.-t küldte támadásba, a jobbösszekötőt azonban leszerelték. A következő cseh támadást Kocsis taccsra szerelte. A labdát most Ticska kapta, lerohant, szép beadását azonban Burger a mezőnybe továbbította.

A 11. percben a cseh csapat veszélyes támadást indított, Nejedly lefutása meleg helyzetet teremtett a kapu előtt, Borsányi és Kalmár csak az utolsó percben tudtak fölszabadítani. A 15. percben ismét jó helyzetbe kerültek a csehek. Zosel beadását Swoboda átengedte a szabadon álló Juneknek, a cseh jobbszélső erős lövése azonban a kapu fölött zúgott el. Ezután a magyar csapat vette át a támadó szerepét.

A 20. percben Ticska Kalmár jó labdájával szépen lefutott s pontos beadásából Toldi alig valamivel lőtt a kapu fölé. Az első veszélyes magyar támadást most sorra követték a többiek. A 25. percben Zavaczkyt taccsra szerelték. A cseh födözetsor és hátvédek többször túl erélyesen akasztották meg a magyar kombinációkat, különösen Burger volt néha durva, Burger egyik faultja, amit Turaival szemben követett el csaknem gólt eredményezett, amennyiben Turai éles szabadrúgása csak hajszálnyira került a kapu fölé. A gyönyörű lövést a cseh közönség is megtapsolta.

A 40. percben ismét szabadrúgáshoz jutott a magyar csapat. Dudás szabadrúgásából Kalmárhoz került a labda, aki Ticskát szöktette, de őt taccsra szerelte a cseh védelem. A 41. percben a csehek teremtettek veszélyes helyzetet a magyar kapu előtt, szabó azonban, aki már egyedül állott a cseh csatárokkal szemben, kifutott, szorongatott helyzetében először csak a 16-osig öklözte a labdát, majd onnan fejjel továbbította a mezőnybe. A magyar ostrom ezután sem lankadt, míg a Swoboda-Junek támadást ismét Szabó tette ártalmatlanná gyönyörű rávetéssel.

 


Tíz perc alatt három magyar gól

A második félidőt is cseh támadások vezették be. Kocsis azonban biztosan szerelt. Lázár labdájából Ticska kapu fölé lőtt. A 6. percben a csehek lőtték az első gólt. Zoselt a magyar védelem faultolta és a bíró szabadrúgást ítélt. Srbek labdája a jól helyezkedő Silny elé jutott, aki közelről védhetetlenül belőtte: (0:1).

A gól fölvillanyozta a tömeget, amely további támadásra buzdította csapatát. A csehek alaposan bele is vetették magukat a küzdelembe, de a kitűnő magyar halfsor minden támadást visszavert és ismét átvette a játék irányítását. A magyar fölény lassanként újból kidomborodott, közben a csehek csak egyszer veszedelmezték, a 14. percben, amikor Szabó Junek előtt bátor kifutással mentett.

A 16. percben Turai és Cseh II. lövései még eredménytelenek, a 19. percben azonban megszületett a kiegyenlítő magyar gól. Turai hosszan szöktette Ticskát, aki kicselezte Burgert s pontosan Turai elé tálalta a labdát, a magyar center pedig kapásból védhetetlenül a hálóba helyezte. (1:1.)

A gól hatása alatt a magyar támadások még erőteljesebbé váltak és a 21. percben már ismét a cseh kapuban volt a labda. A Kalmár labdájával lerohanó Turait a cseh védelem fölbuktatta, a magyar centernek azonban még volt annyi ideje, hogy estében fejjel továbbította a labdát Zavaczky elé, aki erőteljes sprinttel rászaladt és védhetetlenül a kapuba helyezte. (2:1.)

A gyors siker csak fokozta a magyar csapat támadókedvét és öt percen belül ismét gólt ért el. A 26. percben: Ticska szép lerohanás után pontosan adott középre és Turai bombalövéssel megszerezte a harmadik gólt. (3:1.)

A cseh támadás csak kornert eredményezett, amely azonban nagy kavarodást idézett elő a magyar kapu előtt, de Szabó a kritikus pillanatban ügyesen elcsípte a labdát. Kalmár gyönyörűen szöktette Turait, az erőtlen lövést azonban Plancika könnyen fogta. Ezután Zavaczkynak sikerült kornert kierőszakolnia, kornerrúgása azonban a kapu mögé került.

Planickát a magyar csatárok állandóan foglalkoztatták, amíg Szabó könnyen szerelte Swoboda és Silny támadását. A 41. percben Kocsis a 16-oson veszélyes cseh támadást szerelt, de közben hendszet vétett, amiért büntetőrúgást ítélt a bíró. A veszélyes szabadrúgás a magyar játékosok sorfaláról visszapattant. A mérkőzés mezőnyjátékkal fejeződött be.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98