Dtum
Login with Facebookk
1933 | Augusztus

Matuska vasárnap elbúcsúzott a pestvidéki fogháztól, ma visszaszállítják Ausztriába

A lányáról, új találmányairól és a pesti orvosszakértőkről beszélt védőjével


„A faluban sokszor mondották, hogy Matuskáék bolondok, de rólam senki sem mondhatja, hogy nem vagyok épelméjű...

A pestvidéki törvényszék Márton- tanácsa úgy döntött, hogy Matuska Szilvesztert, akit a magyar igazságügyminisztérium a vizsgálat lefolytatása céljából három hétre kért ki az osztrák bűnügyi hatóságoktól és aki Gyorskocsi uccai fogházban már hat hete áll a vizsgáló bíró és az orvosszakértők keresztkérdéseinek pergőtűzében, hétfőn hazaszállítják a steini fegyházba.

 

Matuska védője, Lévai Tibor ügyvéd, még az utolsó napokban is küzdelmet folytatott Matuska budapesti tartózkodásának meghosszabbítása érdekében és azt kérte a vádtanácstól, hogy legalább addig tartsák Magyarországon Matuskát, amíg az igazságügyi orvosi tanács mond majd végső fokon véleményt a biatorbágyi tömeggyilkos elmeállapotáról. A törvényszéknek azonban az volt az álláspontja, hogy nem illenék az osztrák hatóságok előzékenységét az eddiginél is hosszabb ideig igénybe venni és úgy döntött, hogy Matuska nem várhatja meg Pesten, amíg az orvosszakértők elkészülnek véleményük írásbafoglalásával.

Amikor Matuska a törvényszék döntéséről értesült, azt üzente védőjének, hogy szeretne tőle vasárnap délelőtt elbúcsúzni: kéri, hogy látogassa meg őt a fogházban. Lévai Tibor ügyvéd vasárnap délelőtt 11órakor jelentkezett a szabadságon levő Félszeghy Róbert vizsgálóbíró helyettesénél, Reiszmann vizsgálóbírónál s a fogház gondnoki irodájának könyvtárszobájában találkozott Matuskával. Matuskát szuronyos fogházőr hozta fel a fogházból. A merénylő szürkésfehér vászonruhában volt: ezt a ruhát saját kérésére adták rá a fogházban, mert Matuska kímélni akarta saját ruháját, amelyben az utolsó hetek alatt már alig tudta elviselni a fullasztó hőséget.

Matuska arca beesett, bőre fakó hamuszínű.
Örömmel csillan meg a szeme, amikor meglátja védőjét:
- Mi van a lányommal?
Majd a választ meg sem várva, folytatja:
- Kérem, ne engedjék, hogy elidegenítsék tőlem a lányomat! Neki tudni kell, hogy soha a magam számára semmit nem akartam, mindent azért tettem, hogy az emberiség javát szolgáljam. Ha ezt senki sem hiszi el nekem, a kislányomnak akkor is hinnie kell bennem és mindig mellettem kell állnia...
Hirtelen félbeszakítja a témát. Végighúzza kezét a homlokán, ijedten kapja félre a tekintetét. És hadarva, úgyhogy alig lehet követni szavait, percekig beszél új találmányairól, hatalmas csatornázási tervéről, amellyel a Duna összes mellékfolyóit hajózhatóvá akarja tenni legújabb artézikútfúrási módszeréről és arról a találmányáról, amellyel a vasúti kerekeket kisiklások esetére törhetetlenekké fogja tenni.
Tetszik tudni, mi az a három, négy, öt, hat– kérdezi.- Három: a kerék körkerülete, négy a fája, öt az Anhöhung. Ezeket mind pontosan ki fogom dolgozni, a rajzokat elkészítem Steinban és aztán az összes számításokat elküldöm Pestre. Azt akarom, hogy haszna legyen belőlem az emberiségnek...

A védő félbeszakítja a technikai műszavakkal tömött, kusza előadást és kéri Matuskát, hogy beszéljen inkább az ügyéről. Van-e valami kívánsága?
Kérem, tessék megmondani Donáth tanárúrnak és a többi orvos uraknak, akik vizsgáltak: köszönöm, hogy olyan sokszor felkerestek és érdeklődtek irántam. Itt sokkal többet foglalkoztak velem, mint Ausztriában. Sokszor érdeklődtek a családom, az elődjeim iránt is. A faluban sokszor mondták rólunk, hogy Matuskáék bolondok: Ez azonban nem igaz! Rólam senki sem mondhatja, hogy nem vagyok épelméjű. Leótól is meg akartam szabadulni, de nem sikerült...

A védő feláll, búcsúzni készül. Matuska még mindig hadarva beszél:
Tessék majd megküldeni nekem a vádiratot, részletesen akarok minden pontjára felelni. És a legfontosabb, hogy értesítsék a lányomat. Engem holnap visszaszállítanak Steinba, Bécsben át kell szállni, ott beszélhetnék vele. Kérem, nagyon kérem, értesítsék, hogy okvetlenül legyen ott! Nem szabad, hogy ő is elhagyjon...
Még az ajtóból is visszafordul: könny van a szemében:
- Viszontlátásra Pesten! És kérem, írjanak a kislányomnak, látni akarom.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Ahol a halál aratott. Ahol a halál aratott.
Valahonnan, messziről, fegyveres tömegek indultak egymás felé bősz...
Meztelen táncosnő a Városligetben Meztelen táncosnő a Városligetben
A pesti éjszakai élet botránykrónikájába piros tintával íródott be az...
Villámágyú Villámágyú
Az ember, a föld világhódítója, műszereivel utánozz az állatok...
Rövidek Rövidek
Meghalt Gömbös Gyula - Vasárnap délelőtt törzstiszti küldöttség,...
Paolino két perc alatt ütötte le a kanadai Soldiers Jones-t Paolino két perc alatt ütötte le a kanadai Soldiers Jones-t
Amerikára emlékeztető lázas előkészületek vezették be azt a...
Sárga istenek, sárga emberek Sárga istenek, sárga emberek
Kelet megint divatba jött. Egymásután kerülnek a könyvpiacra az...
Nemzetgyalázó tanárjelölt Nemzetgyalázó tanárjelölt
Schreyer Ágoston tanárjelölt ellen a magyar nemzet becsülése ellen...
A mesterséges trágya  1. A mesterséges trágya 1.
A talajok termékenységének fönntartására és fokozására az ember...
Kovács rekordot javítva legyőzte nagynevű görög ellenfelét Kovács rekordot javítva legyőzte nagynevű görög ellenfelét
Az MTK kétnapos nemzetközi atlétikai versenyének második napján ismét...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98