Dtum
Login with Facebookk
1933 | Augusztus

Kállay nyitotta meg a Budaörs pompás őszibarack kiállítását

Vasárnap Budaörsön őszibarackkiállítás nyílt meg, amelyre az egész Budavidék népe elhozta gyümölcstermésének legjavát.

A kiállítás díszei az egymás mellé sorakozó 25-30 dekás fajbarackok, de a résztvevők nemcsak őszibarackokat, hanem almát, fügét, körtét, valamint őszibarackból készült dzsemet, befőttet, pálinkát is kiállítottak. A kiállítást Kállay Miklós földmívelésügyi miniszter nyitotta meg, aki József főherceggel együtt érkezett Budaörsre. 

Záborszky Nándor polgármester és Aubermann Miklós plébános üdvözlőszavai után Kállay földmívelésügyi miniszter köszöntötte a kiállítókat, akik munkájukkal útmutatást adtak a magyar gyümölcstermesztés fejlesztésére. József főherceg is beszédet intézett a megjelentekhez. 

– Budaörs népéhez a háború óta ragaszkodom, – mondotta a főherceg – ahol haláltmegvető hősiességgel küzdött. Most látni akarom szorgalmukat és tanulni akarok tőlük.

Az ovációval fogadott üdvözlőszavak után az előkelőségek elvonultak a népviseletbe öltözött budaörsi leányok sorfala között, akik őszibarackkal telt kosarakat tartottak kezükben. Igen szép sikert arattak a dr. Halmos Róbertné- és Weber-féle gyönyörű őszibarackok.

A kiállítás után Kállay földmívelésügyi miniszter és József főherceg megtekintették a budaörsi barackoskerteket is, majd Kállay földmívelésügyi miniszter barátságosan elbeszélgetett a gazdákkal. 

Szóbakerült a szőlő- és bortermelés, mire a földmívelésügyi miniszter a következőket mondotta: 
– Minisztériumomban új bortörvény készül. Eszerint a nem ideális borvidékek szőlőit meg kell szüntetni, a jó bortermelő szőlőket pedig támogatni kell. Ennek érdekében áldozatot is kell hoznia a kormánynak. Ahol viszont búzát, répát, kukoricát lehet termelni, ott ne termeljenek rossz bort.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98