Dtum
Login with Facebookk
1933 | Július

Van-e jobboldali és baloldali irodalom? - Illyés Gyula

Rédey Tivadart az irodalmi közvélemény, melynek fonák ítéletei ellen a Nyugat legutóbbi számában is ő maga oly kitünően síkra szállt, jobboldalinak könyvelte el. Magam, hallomásból tudom, baloldali vagyok. Szép alkalom lenne hát, hogy itt most összemérjük fegyvereinket, ha Rédey cikke olvasásakor nem azt éreztem volna, hogy kilőtték alólam a lovat.

 

Amit ő elmondott, tulajdonképen nekem kellett volna elmondanom. Hiába nyergelnék át a baloldal legkipróbáltabb érveire, még a vesszőparipákat is kilőtte alólam. Megijedek a jószándéktól, zavarba hoz, hogy úgy egyetértünk. De hát ilyen minden igazi és jószándékú vita: az győz, aki előbb kapkodja fel a fegyvereket.

Mindenben igazat adok neki és megrémülök a gondolattól: csak nem lettem áruló? Vagy ő lett volna áruló? Veszélyes és gyanus, ha a lövészárkok között, a drótakadályok árnyékában két ellenséges katona összeparolázik: a szörnyű példa láttán mögöttük itt is, ott is fölbomolhat a fegyelem s a legrettenetesebb dolog, minden hadvezetés legféltettebb titka derülhet ki, az hogy nem is ellenségek s hogy az ellenség nem ott van, ahol eddig sejtették. Még az is kiderülhet, hogy közös ellenségük van.

Nem marad más, minthogy fölszedjem az oly ragyogóan forgatott érveket, melyek most, ő utána csak élesebben hevernek itt a porondon és azokkal hadakozzam tovább. Tán sikerül nékem is egy kicsit élesíteni rajtuk; mi más lehet a vita célja, minthogy élesíteni a fegyvereket?

Ott folytatom, hát, ahol ő abbahagyta, ameddig elvégezte a nehezebbjét. Nem is ellenem harcolt. A martalócok és komitácsik seregét verte szét, akik minden háborúskodásnál megjelennek. A fegyvereket én sem ő ellene próbálom forgatni, hanem az igazság megközelítésére, mely lám mindkettőnknek egyformán kedves. Ha csak egy kicsit is sikerül, meg vagyok győződve, ezt ő is helyesléssel nézi. Szóval kecsegtethet, hogy végeredményben mégis én leszek a győztes; a győztes mégis csak az, aki a végén magával viszi a fegyvereket.

*

Az irodalmat nem lehet úgy jobb- és baloldalra osztani, mint a politikát, - mondja Rédey. Elgondolkoztató, és vigasztaló, hogy valahányszor ez a földarabolás szóba kerül, jobb- és baloldaliak egyforma eréllyel tagadják, mintha valami gyilkossággal vádolnák őket. Még csak nem is egymásra tolják, hanem egyszerűen eltagadják az egészet; a gyanútlan nézőnek méltán olyan érzése támadhat, mintha összebeszéltek volna, mintha egy különös szektával állna szemben, mely veszekedni veszekszik ugyan, de mindezt magánügynek tekinti s fölháborodva utasítja vissza, hogy dolgába avatatlanok beleszóljanak.

 

Mindenesetre gyanus, hogy ha közülük valaki hajlamos elismerni, hogy a tetem egy kicsit mintha mégis föl volna darabolva, jobb- és baloldal, sokszor a beismerő legszűkebb kasztja is suba alatt kiközösíti, rámondja, hogy nem is igazi művész az illető, fogalma sincs, mi a költészet, kontár és ripacs és a legtöbbször ez igaz is. Az irodalom sérthetetlen, egységes és oszthatatlan, akár egy birodalom.

Mi tudjuk, hogy nem beszéltünk össze. De tudjuk azt is, mi az irodalom (amihez most a "tiszta", az "igazi", a "nemes2 jelzőket szokás ragasztani, mintha az irodalom, ahogy ezt a szót örököltük, lehetne más is!) és ennek az egyetlen irodalomnak ismérveiben mindnyájan, jobb- és baloldaliak egyaránt hallgatólagosan egyetértünk. Ma a "tehetséges" az aranypróba, amivel az irodalmat - bárhonnan indul és bárhova törekszik - irodalomnak jegyezzük. Ezt a jegyet mindnyájan elfogadjuk. Az így fémjelzett irodalom valóban egységes és oszthatatlan.

 

Tudjuk, hogy a párt, mely ezt akarná ketté szakítani, vagy ha csak egy darabot is akarna belőle, szörnyűséget akarna, olyasmit, mintha az udvarló kedvesének egyik karját vagy térdét akarná, a szemét vagy az orrát, ami rajta neki legjobban tetszik. Ez az ideál még két darabban sem kapható. Rédey kitünő fejtegetései körülbelül ide torkollanak. Az ideál csak egészben kapható, de kérdés, ki kaphatja meg? Az a kérdés, hogy milyen a természete? Mit tudtunk meg eddig oly csábító, oly rejtelmes egyéniségéről? Én errefelé szeretnék kanyarodni, lehetőleg úgy, hogy a politikát legfeljebb csak könyökkel érintsem.


*

Csak a magyar irodalomról beszélek. Elgondolásaimat bizonnyal általánosíthatnám, de irodalmunk, bármily kicsi is, van már olyan kerek, van már olyan külön egész, hogy kikutatott szokásait törvénynek fogadjuk el. Legalább is mi ezekben a törvényekben nevelkedtünk és akarva nem akarva ezekhez kell alkalmazkodnunk. Ezek adják egyben irodalmunk sajátosságát, külső jellegét.

Elárulhatom azt, amire kilyukadni akarok: ez a jelleg, melyet itt szívesen neveznék nemzeti jellegnek is, erősen abba az irányba kanyarodik, melyet manapság általában baloldalinak hívnak s melynek ismertető jelei, remélem, a továbbiakban majd megvilágosodnak. Merem állítani, hogy a mi "igazi" irodalmunk, a mi oszthatatlan ideálunk láthatóan azok felé hajlik, akik az úgynevezett baloldalon állnak.

Kétségtelen, nagy szerepe van ebben annak, hogy irodalmi és szellemi életünk eszmélése arra a korra esik, mikor a francia felvilágosodás eszméi, mint egy nemesebb és győztesebb napoleoni hadjárat, megkezdték özönlésüket kelet felé. A szedett-vedett ruhácskákban tipegő magyar szellem akkor kapta az első komoly leckéket. Ezek a leckék voltak a mi irodalmunk és szellemiségünk gyermekkori élményei, melyek akárcsak az egyén lelkületét, a nemzet lelkületét is egész életére befolyásolják.

 

Ez ellen már nem sokat tehetünk. Klasszikusaink azt lehelik, gyermekeink iskolai könyveikből ezt szívják magukba. Engem legalább az elemi és középiskola, a tankönyvek szemelvényei neveltek a s kiváltságok ellenségévé, oly felfogások vallójává, melyekről egy reggel döbbenve tudtam meg, hogy baloldaliak. Azideig nemzeti hagyománynak hittem őket.

Rédey szerencsésen idézi Babits szentenciáját, hogy minden igazi művészet egyszerre lázadó és arisztokrata. Az arisztokratizmus Babitsnál is, Rédeynél is a hagyomány tiszteletét, az ősök kultuszát jelenti, mely Rilke szerint nem szolgaság, de szolgáló erény. A valódi írót a hagyomány táplálja és emeli.

A mi hagyományunk maga a revolució, az örök tiltakozó hév, az érces eb-ura-fakó, elszánt rombolása mindannak a ci-devant társadalmi és szellemi hagyománynak, melyet most európaszerte a jobboldal kiás a földből, hogy legyen mire pilléreit leraknia. Léon Daudet az ő dagályos pamfletjében, a "Le stupide dix-neuvičme siecle"-ben tán érezhetett valami alapot a talpa alatt, mikor a francia szellem és nép nevében az egész 19. századot, melyet én az emberi szellem leghősibb korának érzek, röviden hülyének bélyegezte.

 

Ha sok oka nem is, de összehasonlító anyaga feltétlenül volt, hogy mindazt, ami 1789 óta Franciaországban megesett, tévedésnek, ostobaságnak és gyalázatnak kiáltsa ki, - módjában volt e kor szellemeivel szemben oly szellemekre hivatkoznia, mint Corneille, Racine, Pascal, Descartes és ha kell Rabelais és Villon, sőt Diderot és Voltaire is, akik ezt a bárgyú századot előkészítették. Tehetett valamit a mérleg másik serpenyőjébe, hivatkozhatott hagyományra, mely esetleg valóban olyan hagyomány, amilyet ő kedvel.

De kikre, kire hivatkozhatna egy magyar Daudet, vagy akár egy magyar Maritain? Nemzeti hőseink közül talán Bocskayra, Bethlenre, Thökölyre, Rákóczira, ezekre a Bécs és Róma átkozta rebellisekre? Vagy Kossuthra? Még Széchenyire sem hivatkozhat, ha egyszer alaposabban elolvassa. És az irodalomban tán Csokonaira? Talán Fazekasra, aki az ő Ludas Matyijával oly jóízűen elpáholtatja a rendi világot? Vagy Kazinczyra és lelkes társaira, akiket ez a hagyomány lefejeztetett, vagy hajszálon függött, ha nem fejeztette le? Kölcseyre, Vörösmartyra?

 

Vagy a legnagyobbra, legtöbbünk megrontójára, Petőfire, aki legszárnyalóbb költői lelkesültségében harcot, sőt nem is harcot, de kötelet emleget a legmagasztosabb hagyományok megtestesítőire oly szavakkal, melyeket ma idézni sem tanácsos? Ne szaporítsuk a szót. Ez a mi hagyományunk. Ilyen nálunk az igazi művész egyik arculata, az arisztokratikus; túltesz még a másikon, a kötelező lázadón is.

Ilyennek indult a magyar klasszicitás és így fejlődött tovább; nem tagadhatjuk le, ilyennek készül napjainkban is. Vedd elő az "igazi" irodalom ismérveit és próbáld ki a közelmult és a ma magyar íróin; nem véletlenség, hogy akik megállják a próbát, szívük mélyén oda húznak, ahová elődeik állottak.

De jellegzetes sajátossága irodalmunknak, és emellett nem mehetünk el itt szó nélkül, hogy ellentétben a más népekével, ez a baloldalisági hajlam nálunk eredendően pesszimista. Szorongásból, valami tragikus előérzetből támadt és újra és újra oda tér vissza. Schöpflin mutatott rá, hogy - az egy Petőfit kivéve - nincs irodalmunknak nagy szelleme, aki reménységgel nézte volna a jövendőt és - most már Petőfit sem véve ki - nincs egyetlen, aki ne állandó rettegéssel figyelte volna a magyar nép sorsát.

 

Gondoljunk Berzsenyire, gondoljunk Kölcseyre, Vörösmartyra, Aranyra, Eötvösre, Szalayra, Keményre, minden fölkészült szellemünkre, torkukban dobog a szívük, ha a magyarság jövőjéről szólnak. Mintha a nemzet állandóan szakadék szélén imbolyogna, honnan egy vigyázatlan lépés, de egy váratlan vihar is lebuktathatja, nem a nyomorba és sötétségbe, de az örök elmúlásba. Tömegével sorolhatnám az idézeteket. Ezt a szorongást és félelmet egy nép irodalma sem ismeri. Nem ismerik a nálunk kisebb nemzetek sem. A magyar testvértelen ága nemének, - panaszolja Vörösmarty és ez a testvértelenség az oka a rettegésnek.

 

Nincsen sok dicsekedni valónk ázsiai származásunkkal, szellemünkben alig van már ázsiai, de ez a szorongás, ez a valóban az idegenbe szakadt testvértelen fiú szorongása, aki sehol se lát barátot, csak ellenséget s nincs hova visszatérnie sem. Csak természetes, hogy meghatva fogadja a szózatot, mely minden nép testvériségét hirdeti, mint mentőkötélbe kapaszkodik belé s a népek testvériségével együtt elfogadja az emberek, a fajták, vallások, osztályok testvériségét és egyenlőségét is és mindazt, ami ebből következik, a Déclaration des Droits de l'Homme minden pontját, ami a jobboldal szerint bizonnyal a Sátán első tojása volt.


A baloldaliság tehát nemzeti vonás nálunk? Kezdetben mindenütt nemzeti volt és csak a nemzetek, a nép és a szellem felszabadulásával vesztett ebből a jellegéből. Ha tehát nálunk még mindig nemzeti, azt jelenti ez, hogy a felszabadulás nem esett meg minden vonalon? Valóban azt jelenti. Gondoljunk a legújabb kor két hazafias költőjére.

 

Adyra és Babitsra, vagy a szellem bármilyen hatáskörű képviselőjére, akiben a magyarság úgynevezett öntudata él, Móriczra, vagy a legfiatalabbakra, Erdélyire, Tamásira. Mi előzi meg föl-föltörő forradalmi hitvallásukat? Merre céloz a forradalmiság? Csak nagy ritkán az általános emberi felé. A nemzetért támad, amit ma a nép képvisel és azért újul. Baloldaliságnak tehát nagyon vidékies is volna, ha a baloldaliság kizárná, hogy így, ilyen érdekből is ne lehessünk hívei, vagy tanulgatói.

*

Mert a baloldaliság mégis csak az általános emberit jelenti, szemben azokkal a világnézetekkel, melyeknek központjában nem az egyén szabadságának gondolata áll, mely szabadság nélkül képzelni irodalmat sem lehet. De hiszen vannak jobboldali áramlatok is, melyek az egyén szabadságát hirdetik - válaszolhatják. Akkor azok nem is jobbaldaliak, mint ahogy Rédey hitvallása sem az. Mi az irodalmi baloldaliság? Premisszáin egy gyorsan lefutó logikai folyamat is amellett bizonyít, hogy az Ťigaziť irodalom nem mutathat más tulajdonságokat, mint aminőket a mindenkori ellenzékiek vállalnak.

 

A művészet szerencsés természetéből folyik, hogy az alkotás (az "igazi") nem bírja el a hazugságot, de még a leplezést sem, de még a régit, az utánzást, az egyszer már megcsináltat sem. De még a szándék is, jobb- és baloldali előbb-utóbb sötét fekélyekként kiütközik rajta. Csak az igazat írhatod és ráadásul még csak az újat, tehát bárhova tartozol is, végeredményben csak újító, csak leleplező lehetsz és bizonyos értelemben csak romboló.

 

S mivel csak igazat mondhatsz és csakis s a magadét, nem símulhatsz. Vagy ha életeden át sikerül is elhitetned, hogy símulsz, mint Mikszáth, például, műveid, ha művek lesznek, elárulják, hogy tőrt rejtegettél. A jobboldaliság, a maradiság, a tekintélyek tisztelete mindig időszerűség; a baloldaliság, az olthatatlan firtató és bíráló hév örök. Társadalmi tényezők tekintélyének tisztelete és irodalom oly ellentétesek, mint tűz és víz.

A baloldaliság nem is annyira pártállás dolga, hanem lelki alkaté, - fejtegette igen találóan nemrégiben Ignotus Pál, a baloldaliak észjárásáról írván,  akiknek világszemléletét Berl szerint még arról is meg lehet ismerni, hogyan áll szájukban a szivar. Valóban a szivar, a köznapi kis mozdulatok, a lélek fesztelen megnyilatkozásai több súllyal esnek latba, mint az ünnepélyesen megfogalmazott vallomások. A baloldaliság vérmérséklet dolga, a minden béklyótól húzódozó szellemé, valami kielégíthetetlen türelmetlenségé, akárcsak az irodalmi tehetség. Korlátok között nincs szabad szellemiség és nincs irodalom, e kettőnek egy a feltétele. Ez párosítja őket.

Nincs jobb- és baloldali irodalom, de maga az irodalom szelleme még a jobboldali pártállású írók műveiben is rokon azzal a szellemmel, amit mi baloldalinak nevezünk. A magyar irodalom, mint láttuk, ebben a szellemben nevelődött s nagy érdeme van ennek a szellemnek abban, hogy így fölnevelődött, ezt senki sem tagadhatja. Nemzeti hagyományunk a baloldaliság, a történelem erre irányított bennünket és úgy érzem, erre kényszerít bennünket a jelen is.

 

A politika haladhat a maga útján, a költő - Babitscsal fejezem be én is - csak elemében érzi magát, mikor a törvény ujjal mutat reá. Kaptunk valamit és azt tovább kell adnunk. Elégedetten állapíthatjuk meg, hogy "tiszta" és "igazi" irodalmunk legifjabb képviselői ezt próbálják cselekedni. S ha a jobboldal arisztokratizmusával szemben a baloldal népmozgalom: elégedetten állapíthatjuk meg azt is, hogy újabb irodalmunk jellegéhez tartozik, hogy Petőfi példája után, de Petőfi óta először a dolgozó tömegekből származó íróink hívek maradnak származási rétegeik vágyaihoz és szelleméhez. De ez már más irányba, a baloldaliság egy más kérdéséhez, az osztály-irodalom kérdéséhez vinné a vitát.



[*] "A Horogkeresztes Hadjárat" című könyvében.

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A horvát izgatás a képviselőházban A horvát izgatás a képviselőházban
A horvát ellenzék izgató politikájának mérges gyümölcse került...
Ferencváros – Kispest 8:1 (2:0) Ferencváros – Kispest 8:1 (2:0)
A Ferencváros megérdemelt győzelmet aratott a Kispest felett, mely az...
Tömegsérülés Salgótarjánban Tömegsérülés Salgótarjánban
Ferencváros – SSE 8:1 (4:1) Közel 3000 nézője volt a...
Két kalapmodell Két kalapmodell
A kis kalapok határozottan harczra keltek óriás testvéreikkel, s...
Tudós lakatos Tudós lakatos
A magasratörekvő tudmányszeretetnek ékes példáját ünneplik mostanában...
Finnország helyzete Finnország helyzete
A nagyműveltségű kis ország, mely 1809. évben mint finn...
Két vers Két vers
A zöldakáczfás, kis fehér tanyák közt Úgy siklik át a gyorsvonat, ...
Szőllősy ma hazaárulóknak nevezte vádlottársait Szőllősy ma hazaárulóknak nevezte vádlottársait
A Szálasi-per nyolcadik napján óriási szenzáció robbant ki. Szőllőssy...
Szörnyű katasztrófa érte vasárnap éjjel a müncheni-frankfurti gyorsvonatot Szörnyű katasztrófa érte vasárnap éjjel a müncheni-frankfurti...
Vasárnap hajnalban 2 óra 20 perckor óriási katasztrófa érte a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98